Mi legyek, ha nagy leszek? – ezzel a kérdéssel fordult hozzánk minap a nyolc és háromnegyed éves Dusán. Este volt, vacsora után, ilyenkor szoktunk beszélgetni hármasban. Általában Harry Potter aktuális ügyeit vitatjuk meg (már az ötödik kötet végén járunk), vagy más varázslatos témákat, ritkán az iskola is szóba kerül. Kint a tavasz és a tél között megrekedt, szeszélyes idő borzolta a fákat. Napközben szinte óránként változott, hogy a nap süt egyre magabiztosabban, vagy havat hordó szél fúj be a kabát gallérja alá. A kérdés kizökkentett. Túlélő, vágtam volna rá hirtelen a választ, hiszen nemrég voltam túl egy hosszú interjú elolvasásán, amelyben a fizikus metsző érvekkel ecsetelte a jövőnk lehetséges forgatókönyveit, és a legoptimistább állítása az volt, hogy tán az emberiség fele megmaradhat.