:

Becsődölt a csődtanácsadó

Becsődölt a csődtanácsadó

A társalapító neve számos botrányos ügyben előjött már.

Csődvédelmet kért a Pannoncorp Workout Csődtanácsadó és Válságmenedzselő Kft. – írja a 24.hu a Cégközlönyre hivatkozva.

A 2010-ben alapított cég társalapítója az a Mikó István, akinek neve a lap gyűjtése szerint számos botrányban felbukkant az évek alatt. Többek között a dunaújvárosi acélmű, az ISD Dunaferr Zrt.-ért folyó harcban – ahogy a Dunaferr egy 2021-es közleményben fogalmazott róla, „fizikai agresszióra készült Mikó István és csapata”, „toborzott zsoldoscsapattal készült elfoglalni a vasművet”.

Milliárdos céget épített, de meg sem hallgatja azokat, akik bejelentkeznek érte

Mi történhetett?

A Pannoncorp Workout 2020-ban 466 millió, 2021-ben 607 millió forint árbevételt ért el, az adózott eredmény 303, illetve 286 millió forint volt.A 2022. júliusban beadott mérleghez fűzött kiegészítőben még nincs nyoma a közelgő csődnek, a covidhelyzet esetleges pénzügyi hatásairól azt írják benne, hogy „a helyzet nem érinti a vállalkozás 2022. évi tevékenységét sem”.Ehhez képest a bevételek mellett a csődtanácsadó kötelezettségei is komolyan megugrottak, sőt a 2021 végi 694 millió forint összes tartozás még a bevételeket is megugorja.

A 24.hu első megkeresését Mikó azzal hárította, hogy már két éve nem ügyvezetője a cégnek. Mikor szembesítették vele, hogy a tulajdonosban, az Egyesült Királyságban bejegyzett Business Strategy Development Ltd.-ben Mikó az egyik igazgató, akkor viszont közölte, hogy ez utóbbi cégben jelenleg ő is résztulajdonos. Elmondása szerint az anyacég „teljes körű átvilágítást folytatott le, melynek részeredménye alapján a csődeljárás lefolytatását látta megoldásként a társaság helyzetének reorganizálására”.

A mérlegből nem derül ki, milyen adósságokat sikerült felhalmozni, Mikó is úgy fogalmazott a cégről és kapcsolt vállalkozásairól, hogy „a likviditási problémákat a társaságokból 2021. 12. 17. napját követően kiáramló pénz és ingó-, illetve ingatlanvagyon elvesztése okozta”. Hozzátette, hogy jelen állás szerint három bejelentett, nem vitatott hitelezőjük van, és egy vitatott követelést is bejelentettek. Emiatt szerinte reális a csődegyezség létrehozása – ahogy fogalmazott – minden hitelező megelégedésére, és reméli, hogy a csődeljárás a cég fennmaradásával és továbbműködésével fejeződik be.

A jelenlegi ügyvezető, Bakó Tamás annyit nyilatkozott a lapnak, hogy a most folyamatban lévő hatósági eljárások lezárásáig nem áll módjában tájékoztatást adni. Annyit közölt mindösszesen, hogy a cég eleget tett a csődtörvényben foglalt kötelezettségeinek, a törvény által kiszabott határidőn belül jelezhetik az érintettek igényeiket, a jogosultak részére pedig megadják a szükséges tájékoztatásokat a kirendelt vagyonfelügyelő közreműködésével. 

The post Becsődölt a csődtanácsadó appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés