:

90 ezer ember döntött, kitiltják a világvárosból az e-rollereket

90 ezer ember döntött, kitiltják a világvárosból az e-rollereket

A hétvégén elsöprő többséggel, de számszerűleg valójában nagyon kevesen szavazták meg, hogy Párizsban ne működjenek e-rollerkölcsönző cégek.

Párizsban három szolgáltató összesen 15 ezer kölcsönözhető e-rollert üzemeltet. A társaságokkal szeptembertől a francia főváros nem fogja megújítani a szerződésüket – írja az Expansión.

Párizsban vasárnap tartottak helyi népszavazást arról, hogy maradjanak-e vagy sem az önkiszolgáló rollerkölcsönző cégek. Ilyenből Budapesten is működik több, úgy mint a Tier, a Lime vagy az orosz gyökerű legújabb versenyző.

Bővül az e-roller választék, orosz gyökerű szolgáltató jelent meg a hazai piacon

Párizsban a szavazók 89 százaléka mondta, hogy elege van a rolleres cégekből, ami erős felhatalmazásnak tűnik.

Csakhogy a szavazásra jogosult 1,34 millió polgárból mindössze 103 ezer ment el voksolni, vagyis 7,4 százalékuk.

Ennél is kevesebben, nagyjából 92 ezren döntötték el, hogy a 2 milliós nagyvárosból kitiltják az elektromos rollereket. Valamivel többen mint 11 ezer voksoltak a szolgáltatók mellett.

Zöld – vagy csak annak látszik?

A Lime és a Tier jelen van Párizsban is, a harmadik helyi szereplő a francia-holland Dott. A három cég az eredmény után közös nyilatkozatot adott ki. Kifogásolták a szavazás lebonyolítását is, az eredmény kapcsán pedig a nagyon alacsony részvételt: „a rendkívül alacsony részvétel az idősebb korosztályokra koncentrálódott, ez tovább mélyítette a szakadékot az ellenzők és a támogatók között”.

„Sajnáljuk, hogy a párizsiak elveszítenek egy közös és környezetbarát közlekedési lehetőséget. Ez visszalépés a fenntartható párizsi közlekedés szempontjából a 2024-es olimpiai játékok előtt” – tették hozzá az érintett szolgáltatók. A rollermegosztók előszeretettel hivatkoznak arra, hogy működésük környezetbarát, ezt a tételt azonban több kutatás is cáfolja, a megtévesztő üzeneteikről a G7 írt alaposan.

A biciklisbarát polgármester örül a döntésnek

A város szocialista polgármestere, Anne Hidalgo üdvözölte az eredményt, ő az ellenzők magas arányát emelte ki és leszögezte, hogy a szolháltatók szeptember 1-jétől eltűnnek Párizs utcáiról. Hidalgo maga sem támogatta a rollermegosztók működését, az eredmény így kapóra jött neki. A rolleres cégekkel szemben a kritikák hasonlóak voltak, mint nálunk: sokan a járdán száguldoznak velük, egyre több volt a baleset és szanaszét hagyták a járműveket.

A 2014 óta hatalmon lévő Hidalgo amúgy a biciklis közlekedés nagy támogatója, polgármestersége alatt rengeteg belvárosi övezetből tiltotta ki az autókat. Az elektromos rollerek szolgáltatói 5 éve jelentek meg a városban, a helyeik és a turisták körében is nagyon népszerűek lettek. A városi közlekedésben viszonylag olcsó alternatívát kínáltak, használatuk pedig rugalmas volt.

A magyar rollerhelyzetet (nemcsak a megosztó-szolgáltatókét) az új KRESZ fogja rendezni, ez már Lázár János közlekedési miniszternél van.

Borítókép: A francia-holland Dott e-rollerkölcsönző lyoni szervíze. Fotó: Dott

The post 90 ezer ember döntött, kitiltják a világvárosból az e-rollereket appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés