Írta: Gribek Dániel

„A koncepció az volt, hogy minél olcsóbban gazdálkodjunk. Mindent ennek rendeltünk alá. 2013-ban gyakorlatilag csődbe jutottunk, alig volt pénzünk termelni. Átgondoltuk, mivel tudnánk csökkenteni a kiadásainkat, és közben növelni a hatékonyságot.” Berend Ferenc anyagi okokból vezette be a no-till termelést Pusztakovácsihoz közeli birtokán, a Somogy megyei Vityapusztán. Bár kényszermegoldásnak indult, mostanra kifejlesztették a rendszert, és idén télen már szakaszosan legeltek a marhái a területen.
Ez a megoldás Magyarországon egyelőre nagyon kevés helyen látható. Először is felhagytak a szántással, mert nem volt rá pénzük, áttértek a kevesebb üzemanyagot igénylő forgatás nélküli művelésre. Végül 2019-ben indultak el a no-till gazdálkodással.

Ferenc a kalászos gabona júliusi betakarítása és a kukorica tavaszi vetése között állandó borítást biztosító takarónövényeket vet és növeszt. Gépek helyett ezek gyökerei lazítják a talajt, és kiváló szerkezetet teremtenek, így jobb lesz a terület vízelnyelő és vízraktározó képessége, a talajélet is felpezsdül. Több lesz a földigiliszta, és a mikrobák állománya is ugrásszerűen emelkedik.

Berend Ferenc a Somogy megyei Vityapusztán gazdálkodik.

A takarónövények és a megfelelő vetésváltás révén tábláinak nagy része évek óta nem látott vasat a vetőgépen kívül. A takarónövényeket tavaszra terminálni kell, vagyis „ki kell kapcsolni”, hogy amikor szárazabbra fordul az időjárás, ne vegyenek ki feleslegesen nedvességet a talajból a kultúrnövény elől. Erre glifozáttartalmú gyomirtó szereket alkalmaznak, vagy traktorra csatolt munkaeszközökkel, hengerekkel lenyomják és összetörik a növények szárát.
Ezeknél fenntarthatóbb megoldás a legeltetés. A haszonállatok szakaszonként legelik le a növényeket, közben taposásukkal talajt is művelnek, és még szervestrágyát is juttatnak a területre. Így télen kevesebb szénabálára van szükség, és a takarónövények vetőmagköltségét is anyagi haszonra lehet váltani. A megoldásnak feltétele viszont az új szakaszok tervszerű, de a talajállapothoz jól illeszkedő megnyitása, hogy az állatok ne tapossanak túl egy-egy részt, de azért az egész táblát lelegeljék.

„Sokak szerint a vegetáriánus életmód a fenntartható, és az állattartás visszaszorításáért küzdenek, miközben a valóban hatékony talajmegújítás nem képzelhető el legelő jószágok nélkül. Jelenlétük mérsékelheti a károsanyag-kibocsátást, a növényvédőszer- és műtrágyahasználatot, miközben a talajnak, sőt a biodiverzitásnak is jót teszünk. Nálunk a legeltetés következtében megjelentek a szalakóták is.” Berend Ferenc idővel szeretné Somogyi Kószáló néven piacra vinni regeneratív hústermékeit.

A no-till gazdálkodás mérlege: hasonló árbevételek mellett minimálisra szorították a költségeket, miközben Ferenc szabadideje is több lett. Kevesebbet mennek a traktorok, kisebb a gázolajfogyasztás és az amortizáció is. Ferenc most már stabil gazdaságot irányít, beruházásokra is jut pénz, a talajok ráadásul nem romlanak, hanem épülnek.
Ferencet korábban a falu bolondjának tartották, mára a talajmegújítás legismertebb alakjává vált itthon, a gazdatársak egymásnak adják a kilincset, hogy némi gyakorlati tudást leshessenek el tőle.

Fizetnek a gazdáknak
„A 2000-es évek közepéig az volt a legfőbb cél, hogy őrizzük meg a talajt, de erről közben kiderült, hogy sok helyen nincs is mit megőrizni, mert olyan rossz állapotban vannak a mezőgazdasági területek. Inkább meg kell őket újítani. Ekkor indult el a regeneratív mezőgazdaság forradalma” – mondja Kökény Attila, aki több mint tíz éve elsőként kezdte lerakni a magyarországi talajmegújítás alapjait.

A regeneratív gazdálkodás öt alapelven nyugszik. Az első a szél- és vízeróziót kontrolláló, a talajnedvességet megőrző állandó talajborítás. A borítás emellett csökkenti a földterület hőmérsékletét és tömörödöttségét is. Felpezsdíti a talajéletet, és különböző mértékben elnyomja a gyomokat.

A második alapelv a minimális talajbolygatás, aminek csúcsa a no-till és a zero-till, vagyis a talajművelés teljes elhagyása. Persze számos más technológia is segíthet elindulni a talajmegújítás útján, például a sávművelés vagy a min-till. Alkalmazásukkal elérhető a talajok javulása, de a szakember szerint csak a no-till segítségével őrizhető meg a talajélet, a gyökerek által kialakított talajszerkezet.

A harmadik pillér a növényi diverzitás, vagyis legyen a vetésforgó változatos, ne csak a megszokott két-három kultúrnövény kerüljön az adott táblára.

Különösen fontos a negyedik alapelv, miszerint a területen mindig, egész évben kell lenniük gyökereknek. A talajlakó mikroorganizmusoknak létkérdés a gyökérváladékból felvehető szén, de a gyökerek alakítják ki és tartják meg a talaj egészséges szerkezetét is, ami javítja egy-egy tábla vízháztartását. Az elhalt gyökerek után megmaradó kapillárisok, mélyedések elvezetik a csapadékot, és hatékonyan tárolják is azt.
Kökény Attila szerint az ötödik alapelv – vagyis a legelő haszonállatok integrálása a szántóföldi növénytermesztésbe – a regeneratív mezőgazdaság csúcsa. Rendkívül munka-, idő- és tudásigényes, de elengedhetetlen a viszonylag gyors eredményhez. Magyarországon erre eddig egyetlen működő példa létezik: Berend Ferenc somogyi gazdasága. Tapasztalatok szerint azok a területek ugranak nagyot a légköri szén megkötésében, illetve a talajegészség és talajélet javulásában, ahol megjelentek a legelő állatok is.
A regeneratív mezőgazdaság elterjedését segítheti, hogy egyre több nagyvállalat figyelme irányul a mezőgazdaságra. Ez egyrészt a különböző karbonprogramokkal valósul meg. A gyárak vagy például légitársaságok egy közvetítőn keresztül fizetnek a gazdáknak azért, hogy a talajban minél több légköri szenet megkötő és megtartó technológiát alkalmazzanak. A nagyvállalatok így légköri károsanyag-kibocsátásuk egy részét kompenzálják a klímaváltozást mérséklő mezőgazdaság támogatásával.

De már arra is van példa, hogy az élelmiszer-előállításban közvetlenül érintett cégek várják el a termelőktől a regeneratív gazdálkodást, és ezért jövedelemkiegészítést is nyújtanak.

„Az a rendszerszintű talajpusztítás, ami napjainkban zajlik, az élelmiszer-termelés szempontjából nem tartható fenn, így ezek a vállalatok a jövőjükért cselekednek. A cégek üzembiztonságát veszélyezteti, ha a talajok nem egészségesek, és nem alkalmazkodnak a változó klímához. Amennyiben egy terület vízmegtartó képessége gyenge, az konkrétan üzleti kockázat, mert könnyen előfordulhat, hogy a beszállítók nem tudják ellátni a gyárat a kívánt mennyiségű terménnyel” – mondja a vállalati törekvések okairól Kökény Attila.

No-till szőlő lustaságból
„Azért kezdtem bele a talajmegújításba, mert szerettem volna a leggyengébb területeinken megfogni a csapadékot és az évente kijuttatott tápanyagot. A cél, hogy ezeket a gyökérzónában tartsuk” –mondja a Bács-Kiskun megyei Soltvadkerten gazdálkodó Schneider Péter. Ültetvényein jelentősen csökkentette a munkaműveletek számát, és a takarónövényekre bízta a talajépítést. Több mint százhektáros álló kultúráiban – főként szőlő és egy kis bodza – alkalmazza a talajmegújító technológiát.

A homokhátsági viszonyok eleve kemények, rendkívül száraz vidékről van szó, a homokos talajok nem tárolják túl hatékonyan a csapadékot, viszont egy-egy eső gyorsan ki tudja mosni a kijuttatott tápanyagot. A víz- és szélerózió is megnehezíti a munkát, és egyre nőnek a hagyományos szőlőművelés költségei, miközben a szőlő ára az utóbbi években csökkent.

A takarónövénynek elsősorban rozsot használ, A rozs sorközbe vetése ugyan nem újdonság a szőlőtermesztésben, de a hagyományos ültetvényekben csak a telepítések után, a fiatal szőlő védelmében alkalmazták, hogy a szélverés ne okozzon jelentős károkat. Schneider Péter minden évben a szüret után, októberben veti, szöszös bükkönnyel kombinálva. Ezek gyökerei szerkezetet adnak a homokos talajnak, és az elmúlt tíz év kemény munkájának köszönhetően már látszanak is az eredmények.

„A takarónövényeken nagyon szembetűnő, hogy a kezdeti harminc–negyven centiméteres magasság mostanra másfél–két méter lett. Már a szőlőn is érezhető némi változás, de a homokon ezek a folyamatok nagyon lassúak.” Schneider Péter rengeteg buktatóval találkozott, mire nagyjából kialakult az a technológia, amit már biztonsággal alkalmazhat. Korábban volt, hogy a takarónövényeket későn terminálta, és még az aszály előtt kiszívták a nedvességet a talajból. Tanulni nem volt kitől, csak Kökény Attila tanácsaira próbált hallgatni, aki már évekkel korábban jelezte neki, hogy a homokháton kemény dió lesz a legnehezebb talajt megújítani. Igaza volt.
Területei többségén a vetés előtti tárcsázás az egyetlen talajművelés, de Schneider Péter ezt is szívesen elhagyná, ha a vetőgépe alkalmas lenne a direkt vetésre.

Négy éve kényszerből van egy teljesen no-till ültetvénye is. „Vásároltam egy félhektáros területet, ahol annyira szűk a sorköz, hogy nem fér be a rövid tárcsánk. Egyetlen művelőszerszámunk van, ami illeszkedik azokhoz a méretekhez, de azt lusták vagyunk minden évben felcsatolni, mert több időt venne el az egész procedúra, mint maga a munka. Úgy döntöttem, hogy egyáltalán nem bolygatom a talajt, csak szárzúzóval kezelem a sorközöket. Öreg szőlőről van szó, kíváncsi vagyok az eredményekre, de az már pozitívum, hogy kevesebb a munka vele.”

Schneider Péter Soltvadkerten ültetett no-till szőlőt.

The post A falu bolondja volt, most mindenki tőle akar tanulni appeared first on Forbes.hu.