A földönkívüli élet utáni kutatás ősidők óta a csillagászat kiemelten fontos feladata és az emberiség egyik komoly vállalkozása. Minthogy eddig semmiféle pozitív eredmény nem mutatkozott, azt már tudjuk, hogy a feladat nem könnyű. Ugyanakkor a kérdés fontosságára való tekintettel a kutatók nem adják fel a keresést.

Az egyetlen általunk ismert hely, ahol valaha kialakult az élet a világegyetemben, az a Nap lakhatósági zónájában keringő kőzetbolygó, a Föld. Sok jel mutat arra, hogy nem véletlen ez a helyszín, hiszen a Földünkhöz hasonló helyek tűnnek messze a legalkalmasabbaknak az élet bölcsőjéül. Ám az ilyen exobolygók távol vannak tőlünk, és ezért nehezen tanulmányozhatóak. Így a szakembereknek halvány fogalmuk sincs jelenleg arról, hogy ha adott egy Földünkhöz hasonló alkalmas élőhely a kozmoszban, akkor ott milyen valószínűséggel fog valóban kialakulni az élet. Ez azt jelenti, hogy a híres Drake-egyenletben az ezt a valószínűséget leíró paraméter (fl) közel nulla és majdnem egy között – amennyire ma tudjuk – bármilyen értéket felvehet. Lehet, hogy a Föld az egyetlen lakott bolygó a látható világegyetemben, de az is elképzelhető, hogy szinte minden a miénkhez hasonló hasonló bolygón kialakul az élet.

Fantáziarajz egy életet hordozó bolygóba becsapódó kisbolygóról és a kivetődő poranyagról. Forrás: whatifshow.com.

Totani Tomonori, a Tokiói Egyetem asztrobiológusa egy friss tanulmányában azt javasolja, hogy a földönkívüli élet utáni kutatást terjesszük ki a bolygókról és holdakról a csillagközi porra is. Totani felveti, hogy a kisbolygó-becsapódások nyomán kirepített csillagközi por is hordozhat életjeleket (biomarkereket) más bolygókról. Ilyen porszemcsék pedig, tudjuk, hogy folyamatosan hullanak a Földre. Így közvetlen laboratóriumi vizsgálattal lehetne ezeket tanulmányozni, ami nagy előny az exobolygók teleszkópos távérzékelésével szemben.

Totani kifejti, hogy a más bolygókon kialakult élet melletti bizonyítékok hiányának két oka lehet. Az első az, hogy nincs is más élet a világegyetemben, amit megtalálhatnánk. A másik, jóval biztatóbb pedig, hogy az óriási távolságok miatt ma még nem áll rendelkezésünkre olyan technológia, amellyel megtalálhatnánk a távoli élet nyomait. A szerző azzal érvel, hogy a bolygókba becsapódó aszteroidák minden alkalommal kirepítenek némi anyagot az eltalált égitestből. Nagyobb ütközések esetén az anyag olyan erővel vetődhet ki, hogy végleg elszabadul a szülőbolygó gravitációs vonzásától, és világűrbeli vándorlásba kezd. Ha az eltalált bolygón élet is van, akkor annak nyomai is megmaradhatnak ezeken a porszemeken.

Mesterséges intelligencia által generált fantáziarajz a háztetőkön is gyűlő, esetleg földönkívüli élet nyomait hordozó csillagközi porról. Forrás: wepik.com.

Totani szerint a vizsgálatra a nagyjából 1 mikrométer átmérőjű porszemcsék a legmegfelelőbbek. Ezek a részecskék már elég nagyok ahhoz, hogy biomarkereket hordozzanak, ám még kellően kicsik ahhoz, hogy elhagyják saját bolygójuk és a csillaguk gravitációs vonzásterét. Ezen kívül a kicsiny szemcsék elég gyorsan tudnak utazni ahhoz, hogy eljussanak távoli bolygókhoz, köztük a Földünkhöz is. Totani kiszámolta, hogy körülbelül százezer ilyen idegen részecske érkezhet a Földre minden évben.

Ezeket az intersztelláris eredetű porszemcséket a poláris jégmezőkön, a légkörben, de akár háztetőkön is meg lehet találni. Csak keresni kell.

Forrás: Phys.org