:
Breaking News

Kanadai topmenedzser a Gerecsében: sokkolta, mennyi kárt okozott a Földnek, most 4200 kilométert gyalogol a jó ügyért

Kanadai topmenedzser a Gerecsében: sokkolta, mennyi kárt okozott a Földnek, most 4200 kilométert gyalogol a jó ügyért

Craig Cohon néhány éve kiszámolta, mekkora szén-dioxid-kibocsátás róható fel neki azóta, hogy megszületett. Az eredmény annyira sokkolta, hogy úgy döntött, a teljes nyugdíjalapját zöld technológiákba fekteti, mellette pedig átsétálja Európát, hogy felhívja a figyelmet arra, amit csinál.

„Hogy hol lakom? Hát Magyarországon! Már két napja.” Craig Cohon olyan természetességgel vágja rá a választ a kérdésemre, mintha világéletében a Komárom-Esztergom megyei Dunaszentmiklóson indult volna a napja. A kanadai topmenedzser és vállalkozó január eleje óta gyalogol folyamatosan, a célja, hogy Londonból elindulva átszelje egész Európát. Ha minden terv szerint halad, június 4-én, a 60. születésnapja előestéjén éri el a végcélt, Isztambult, összesen 4218 kilométer teljesítése után. Az otthona jelenleg valóban nem a Temzén ringatózó hajó, ahol egyébként lakik, hanem egy néhány négyzetméteres konténer – jelenleg épp Magyarországon.

Craig környezetvédelmi kampánya a „Walk it back” (magyarul „Sétáld vissza”) névre hallgat, de a „séta” szó erős eufemizmus arra, amit csinál. Reggel nyolc órakor találkozunk a magyar szakasz második napján, a négyszáz fős Dunaszentmiklóson, és viszonylag hamar kiderül, hogy milyen átlagtempóval szeretné teljesíteni az aznapra kitűzött 30 kilométeres, hegymeneteket nem nélkülöző szakaszt.

„5,5 kilométer per óra. Indulhatunk!” – mondja, majd, mintha nem lenne már több mint 2600 kilométer a lábában, ruganyos léptekkel nekiveselkedik a Gerecsének.

McDonald’s, Coca Cola, Cirque du Soleil

Az öt hónapon át tartó gyaloglást Craig részben a saját szórakozására találta ki, a kampány – főleg a pénzügyi része – jóval többről szól, mint egy szimpla túráról. A Walk it backkel a kanadai menedzsernek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozásra, azon belül is egy fontos aspektusra: a légköri szén-dioxid kivonásának fontosságára.

Világéletében gigacégeknél dolgozott, sőt, már gyerekkorát is meghatározta az üzlet: apja, George Cohon alapította a kanadai McDonald’s-ot, és ő volt az is, akinek vezetésével megnyílt a gyorsétteremlánc első üzlete a Szovjetunióban. Fia a nyolcvanas évek közepétől közel 15 évet töltött a Coca Colánál (legutolsó pozíciójában az északnyugat-európai divízió elnökhelyettese volt), később a Cirque du Soleil oroszországi ágának alelnökeként dolgozott, de jónéhány befektetésen, startupon és tanácsadói pozícióin is túl van.

Craig Londonból indulva Franciaországon, Belgiumon, Németországon, Lengyelországon, Csehországon, Ausztrián, Szlovákián, Magyarországon, Szerbián, Bulgárián és Görögországon át jut majd el Isztambulba június elejéig. Az utat még az orosz-ukrán háború kitörése előtt elkezdték megtervezni, az eredeti végállomás Moszkva lett volna (Craig sokat élt ott is a Cirque du Soleil miatt). Végül Törökország mellett döntöttek. // Fotó: Sebestyén László

„Része vagyok annak a generációnak, amelyik megteremtette a klímaváltozás problémáját, és szeretnék részt venni a megoldásában” – mondja. A mai 30 kilométeres szakasznak nagyjából a felére csatlakozom, de a beszélgetés elején arra kér, adjak neki egy kis bemelegítési időt. Az ötödik kilométer környékén vág bele a mesélésbe.

„Nem bullshitelek: az időmet, a pénzemet, a kapcsolataimat és a testemet is beleteszem ebbe a projektbe.”

Craig a covid alatt kezdett el sokat sétálni, és a járvány alatti lelassulás során történt az is, hogy úgy döntött, kicsit elfordul az üzleti élettől. Épp akkoriban vonult vissza a divatipari-technológiai startupból, a Worn Again Technologies-ből, ahol angyalbefektetőként és elnökként is érdekelt volt. A cég a divatipar számára fejleszt polimer-újrahasznosítási technológiákat, 2020-ban 8 millió eurót, azaz közel 3 milliárd forintnak megfelelő összeget vont be a H&M-től és a kínai Sulzertől. Craig angyalbefektetői részesedését is utóbbi vette meg (a vételár nem nyilvános).

Felszabaduló idejében egyre inkább beleásta magát a klímaváltozásba, és nagy figyelemmel követte az ENSZ 26. éghajlatváltozási konferenciáját is. „A COP26 és főleg a veszteségek és károk klauzula kapcsán elgondolkoztam azon, hogy vajon én magam mennyi kárt okoztam a környezetnek az életem során” – meséli. (Az ENSZ klímatárgyalásain használt veszteségek és károk (loss and damage”) kifejezésben a károk olyan dolgokra utalnak, amit még helyre lehet hozni, a veszteségek pedig azokra, amik már soha nem hozhatóak vissza.)

Craig naponta átlagosan 30 kilométert gyalogol. A rekordja eddig 42,5 kilométer (a Berlin előtti szakasznál), a magyar szakasz 4. napján viszont csak 14-et kell mennie. „Tizennégy kilométer… maga a mennyország!” Az interjú napján vele volt öccse, Mark is (b). // Fotó: Sebestyén László

8147 bébielefánt

Craig nekiállt a saját szén-dioxid-kibocsátása kiszámításának, de nem vette félvállról. Nemzetközi szakértőkkel beszélgetett arról, hogyan tudja minél pontosabban megbecsülni az addigi kibocsátásait (a Fund Nature és a MyCarbon nevű szervezetekkel egyeztetett), repülőgép-társaságokat keresett fel, hogy visszafejtse, mennyit utazott a karrierje beindulása óta, sőt a szüleit is kifaggatta minden releváns kérdésben, attól kezdve, hogy körülbelül mennyi húst evett gyerekkorában egész odáig, hogy pontosan melyik évben váltott a család benzines autóról dízelesre. A pontosság kedvéért beleszámolta a közvetett kibocsátását is, így a gyerekei szénlábnyoma sem maradt ki a képletből.

„Az eredmény: 8147 tonna szén-dioxid. Ez 8147 bébielefánt súlyának felel meg. Ennyivel terheltem a környezetet.”

Ez több mint húszszorosa egy átlagember kibocsátásának (350 tonna), 72 százaléka a topmenedzserként megtett, olykor heti rendszerességű repülőutakból származik. A sokkoló számadatot látva elkezdett megoldásokat keresni arra, hogy hogyan tudna ugyanennyi mennyiséget kivonni a környezetből.

Mit jelent a szén-dioxid légkörből való eltávolítása?

Az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, azaz Intergovernmental Panel on Climate Change) már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a kibocsátások csökkentése nem elég, a nettó nulla kibocsátás eléréséhez és a globális felmelegedés 1,5 fokos korlátozásához szükség van arra is, hogy kivonjuk, eltávolítsuk a légkörből a szén-dioxidot (carbon dioxide removal, CDR). Másképp fogalmazva: a kivonás lényege, hogy az elmúlt közel kétszáz évben az emberi tevékenységek miatt a légkörben felhalmozódott szén-dioxid-többletet eltávolítsuk. A folyamat a szén-dioxid-kibocsátással ellentétes irányú, emiatt az erre irányuló gyakorlatok és technológiák bevetését gyakran „negatív emissziónak”, azaz „negatív kibocsátásnak” emlegetik. A CO2 légkörből való eltávolításának két fő típusa van: a már meglévő, természetes szén-dioxid-elnyelő folyamatok fokozása vagy kémiai eljárások alkalmazása. (A CRD-ről bővebben a Másfélfok remek összefoglaló cikkében olvashatsz.)

Craig tavaly úgy döntött, hogy a teljes nyugdíjalapját (egymillió dollárt, azaz kb. 345 millió forintot) szén-dioxid-csökkentő megoldásokba fekteti, ezek többek között a közvetlenül a levegőből való szén-dioxid-leválasztásra (DAC, azaz direct air capture), mineralizációra (ásványosodásra), vagy épp moszatok használatára épülnek, de van a portfóliójában olyan technológia is, aminek lényege egy olyan beton kifejlesztése, ami képes megkötni a szén-dioxidot.

„Lesz, ami működik, lesz, ami nem. Ugyanúgy, mint más kockázatitőke-befektetéseknél.”

A portfólió összeállításához ugyanúgy állt hozzá, mint korábbi befektetéseihez: olyan technológiákba, amik nem feleltek meg a kritériumoknak vagy nem voltak elég meggyőzőek, nem fektet be. A megfelelő technológiák kiválasztásában az egységes éghajlatvédelmi fellépést sürgető Patch nevű szervezet segíti, sőt, Craig szerződést is kötött velük a nyugdíjalapja felhasználásáról: azaz nem csupán jótékonykodik, hanem jogilag is kötelezte magát arra, hogy valóban befektesse a pénzt szén-dioxid-csökkentő innovációkba.

Édesapja még a túra legelején, januárban kórházba került, de ragaszkodott hozzá, hogy Craig folytassa az utat. Ha nehezebben megy neki a gyaloglás vagy túlságosan fáj a lába a vízhólyagoktól, mindig az apja küzdelmére gondol. Esténként kikapcsolódásképp szaxofonozik a konténerében, vagy megiszik egy pohár whiskyt. // Fotó: Sebestyén László

Hideg zuhany 5 hónapon át

A befektetéssel párhuzamosan rukkolt elő a Walk it back kampánnyal, aminek első nagyobb projektje a mostani Európa-túra. A kampány mögé beállt többek között a Világgazdasági Fórum és a Re-Earth nevű aktivistacsoport, de a projekt része az is, hogy bárki Craiggel sétálhat. Beszállt mellé többek között Jonathan Newhouse, a Condé Nast elnöke (hetvenéves létére két napra), James Quincey, a The Coca-Cola Company elnök-vezérigazgatója, John Manzoni, a Scottish Power elnöke. Craig fontosnak tartja azt is, hogy a politikusok is szóba álljanak vele, ezért a gyaloglás útvonalát úgy alakították ki, hogy sok városban is megálljon (összesen 82-ben). Azért így is sok időt tölt egyedül, az első 77 napból 35-ön magányosan gyűjtötte a kilométereket.

A gyaloglást négyfős csapat segíti, akik végigkísérik Craiget a teljes úton. Egyik menedzserbarátja huszonéves lánya, Isabella Campbell-Breeden felel a social media felületekért, a sofőrt mindenki csak Twitch-nek hívja, Jacques Delport pedig Phil Briggs logisztikai munkáját segíti. Phil tulajdonképpen az expedíció vezetője: ő tervezte meg az útvonalat, ő felel a csapat biztonságáért, egészségéért és a logisztikáért, és ő állítja össze Craig étrendjét úgy, hogy legyen ereje a távokhoz.

Korábban a brit Királyi Tengerészgyalogság kommandósa volt, közel 30 éve dolgozik expedíciós és hegyi vezetőként,

a világon szinte mindenhol szervezett már programokat, bár általában jóval rövidebbeket, mint amilyen a mostani. Az ottjártamkor velünk túrázott még Craig öccse, Mark Cohon is, aki két napra látogatta meg bátyját – ő is üzletember, egy kanadai kézműves szeszesital-gyártó, a Georgian Bay Spirit Company elnöke. Craig összesen öt hónapig van távol a családjától, így egy-egy ponton mindegyik családtagja csatlakozik néhány napra, de mindannyiuk repülőútjának a kibocsátását kompenzálják.

Craig egyébként azt mondja, nem is szeret sétálni. // Fotó: Sebestyén László

Craig napi rutinja egyszerű: 6-kor kel, nyújt egy kicsit, majd megreggelizik (mindig zabkását), 8-kor indul a túra. Tíz kilométer után jön egy szendvics, újabb tíz kilométer után tészta, megint tíz kilométer után még egy utolsó fehérje- és szénhidrátdús étkezés. Miután letudta a napi távot, csinál néhány levezető gyakorlatot, jön a hideg vizes fürdés, majd egy közös vacsora a csapattal, ahol átbeszélik a következő nap menetét. 9:30 környékén megy aludni.

A túrát két konténer kíséri: az egyik egy minikiállításnak ad otthont, ahol tízféle szén-dioxid-eltávolítási technológiát mutat be, a másik Craig lakóhelye. A csapat többi tagja is mobilházban vagy lakóautóban lakik, a kísérőautók többsége hibrid vagy biodízellel működik.

Úgy tervezi, a következő öt évben erre a kampányra fog koncentrálni, város- és cégvezetőkkel akar találkozni, hogy minél többen beépítsék a CDR elvét a működésükbe. „Konkrét projekteket szeretnék látni: például el akarom érni, hogy az öt legnagyobb betongyártó-vállalat alkalmazza a szén-dioxid-eltávolítás elvét – mondja, és amikor arról kérdezem, szóba állnak-e vele ezek a cégvezetők, egyből rávágja: – Persze!”

„De azt tudom, mi lesz az első dolgom, amint Isztambulba megyek – mondja. –

Két nap masszázs. Aztán megünneplem a 60. születésnapomat.”

Hogy Craig éppen merre jár, itt tudod megnézni.

Borítókép: Sebestyén László

The post Kanadai topmenedzser a Gerecsében: sokkolta, mennyi kárt okozott a Földnek, most 4200 kilométert gyalogol a jó ügyért appeared first on Forbes.hu.