:

Itt a dátum: ekkor megy börtönbe a világ egyik legnagyobb csalója

Elutasították Elizabeth Holmes kérelmét, április végén börtönbe kell vonulnia.

Április 27-én kerül börtönbe Elizabeth Holmes, az egy csepp vér-alapú úttörő vizsgálatokat ígérő, majd kutatási hazugságaiba belebukó medtech startup, a Theranos alapítója. Holmes szövetségi bíróságon kérelmezte, hogy a 11 éves börtönbüntetése ellen való fellebezése alatt szabadlábon védekezhessen, ezt azonban a bíróság megtagadta, adta hírül a BBC.

A szövetségi bíró szerint ugyanis Holmes nem bizonyította számottevően, hogy a fellebbezése megfordíthatja az ítéletet.

A bukott üzletember ugyanakkor több olyan kérdés felvetésére hivatkozott, ami egy új pert is eredményezhet. Az ügyvédei továbbá két gyereke mellett érveltek: szerintük az anyának törődnie kell kisgyermekeivel, főleg az idén született csecsemőjével.

Több ebből Itt a dátum: ekkor megy börtönbe a világ egyik legnagyobb csalója Itt az újabb tanársztrájk, így szabotálná a kormány a pedagógusokat

Az ügyészek ezzel szemben azzal érveltek Holmes szabadlábon való védekezése ellen, hogy komoly a kockázata a szökésnek: az eredeti tárgyalás alatt a Theranos-alapító ugyanis egyirányú repülőjegyet foglalt Mexikóba. Holmes csapata szerint ez csak egy esküvőre szólt volna, meggondolatlanul terveztek a felmentéssel.

The post Itt a dátum: ekkor megy börtönbe a világ egyik legnagyobb csalója appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés