:

Drasztikusan megváltoztak az energiabeszerzés szerződéses keretei – Kényes kérdéseket kell végiggondolni

Drasztikusan megváltoztak az energiabeszerzés szerződéses keretei – Kényes kérdéseket kell végiggondolni

A tavalyi energiaválság miatt drasztikusan megváltoztak az energiabeszerzési lehetőségek, illetve a fizetési feltételek, és jogi szempontból az igazi kihívást az jelentette, amikor a kereskedők a már megkötött energiaellátási szerződések teljes „üzleti” feltételrendszerét újra kívánták tárgyalni az árazástól kezdve a termékeken keresztül egészen a fizetési feltételekig – mutatott rá a Portfolio-nak adott interjúban Légrádi Gergely és Hanis Dávid. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda ügyvédei szerint nagyon fontos kérdés, hogy a kereskedő magatartását, fellépését lehetett-e - akár előzetes - szerződésszegésként értelmezni, hiszen a kedvezőtlen piaci változásokra való hivatkozás önmagában, erre vonatkozó szerződéses rendelkezés nélkül, nem jogosítja fel az érintett felet a szerződéstől való eltérésre. Olyan kényes egyensúlyozást igénylő kérdésekre is kitértek, hogy vajon hol húzódik a határ a jelentős kedvezőtlen változás és a vis maior esetek között, illetve hogyan lehet összehangolni a szerződéses szabadság kérdését az egész energiaszektort átható, eltérést nem engedő közjogi szabályokkal. Szó esett arról is az interjúban, hogy a vállalati ügyfelek részéről az utóbbi időben jelentősen megélénkült a PPA konstrukciók iránti igény.

Hirdetés

Cimkék

Keresés