:
Breaking News

Egyre nagyobb a kereslet a gigacég repülőgépei iránt, de meggyűlik a baja a gyártással

A két legnagyobb repülőgépgyártó egyikének részvényei zuhanni kezdtek a bejelentés után.

Gyártási probléma lépett fel, emiatt később fogják leszállítani a megrendelt 737 Max típusú repülőgépeket, jelentette be pénteken a Boeing. Pontos darabszámot nem közöltek, csak annyit lehet tudni, hogy a probléma jelentős számú repülőgépet érint – írja a BBC.

Az amerikai légiközlekedési óriásvállalat közölte, hogy beszállítója szerint a repülőgép hátsó részén lévő szerelvények felszerelése nem a szabványnak megfelelően történt. Azt írták, ez nem jelent azonnali repülésbiztonsági problémát, és a forgalomban lévő flotta továbbra is biztonságosan üzemelhet.

A gyártási probléma a 737 Max repülőgépcsaládot érinti, beleértve a Max 7, Max 8 és Max 8200 repülőgépeket, valamint a P-8 Poseidon tengerészeti megfigyelő repülőgépeket.

A bejelentés után a Boeing részvényei több mint 5 százalékot estek.

A cég februárban a 787 Dreamliner típus gyártását szüneteltette, akkor szoftveres probléma miatt kellett leállniuk.

Több ebből Tarolnak a növényi élelmiszerek, az infláció is kevésbé sújtja őket 2023 eddig kész katasztrófa a számítógépes szektor számára

Megnőtt a kereslet

A légi közlekedés forgalma ugrásszerűen megnőtt az utóbbi két évben, azaz a járvánnyal kapcsolatos korlátozások feloldása óta. A légitársaságok világszerte versengenek a munkaerőért és a repülőgépekért, hogy kielégítsék a keresletet.

A Boeing arról számolt be, hogy 2023 első három hónapjában megsokszorozódtak a megrendeléseik, egyre több új utasszállító repülőgépet kézbesítenek. Az új gépek közül sokan a 737 Max típust választották, legnagyobb számban az amerikai Southwest Airlines és United Airlines légitársaságok vásároltak.

The post Egyre nagyobb a kereslet a gigacég repülőgépei iránt, de meggyűlik a baja a gyártással appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés