:

Népszava: Továbbra is áruhiány van az árstopos termékekből – legalábbis a vásárlók így érzik

A felmérés szerint a magyar vásárlók kezdenek hozzászokni a magas inflációhoz és egyre többet is költünk.

Hónapról hónapra többet költenek a magyarok élelmiszerre – írja a Népszava. A Publicus Research által április elején készített felmérésben megkérdezettek

decemberben átlagosan havi 101 ezer forintból vásároltak élelmiszert, április elején viszont már 105 ezer forintos havi kiadásról számoltak be. Ezen belül az aktív munkavállalók havi költése 111 ezer forintról 114 ezer forintra, a nyugdíjasoké pedig 81 ezer forintról 91 ezer forintra nőtt.

A Publicus mérése szerint az inaktívak, tehát a valamilyen okból nem dolgozók (háztartásbeliek, tanulók)

egyre kevesebbet költenek havonta élelmiszerre: decemberben még 95 ezer, április elején már csak 82 ezer forintot.

Eközben a magas inflációhoz is kezdenek hozzászokni a vásárlók, de a hivatalosnál jóval magasabbnak érzik. A Publicus decemberi adatfelvételekor a megkérdezettek még úgy érzékelték, 77 százalékkal emelkedett az élelmiszerek ára egy év alatt, április elején viszont 65 százalékos drágulásról számoltak be.

Több ebből Felejtsd el a rezsit, most már más drágulása miatt kell aggódni Egyetlen termék lett olcsóbb itthon tavaly óta. Most kell venni belőle?

Érezni az áruhiányt

A Publicus április eleji felmérése során a megkérdezettek decemberhez képest kevesebben,

de még mindig sokan jártak úgy, hogy nem tudtak venni hatósági áras terméket, mert nem volt a boltok polcain.

Decemberben a megkérdezettek 56 százaléka rendszeresen találkozott áruhiánnyal, április elején már csak 43 százalékuk. Az április elején még mindig áruhiányra panaszkodók kétharmada cukrot nem tudott venni, felük a tejet nem találta, harmaduk a lisztet, 30 százalékuk az étolajat. 

The post Népszava: Továbbra is áruhiány van az árstopos termékekből – legalábbis a vásárlók így érzik appeared first on Forbes.hu.