Országos sztrájkot hirdettek április 27-re a pedagógusok. A tervezett státusztörvény miatt pályaelhagyásra készülő tanárokkal beszélgettünk, egyikük névvel is vállalta a nyilatkozatot – ez 2023 Magyarországon már önmagában nagy dolog. Mi várható az új törvény után?

Melitta
Nettó bér: 245 ezer forint
„Nem tudom, merek-e hétfőn sztrájkolni.”

Melitta (a nevet megváltoztattuk) lassan 17 éve tanít egy kisebb település általános iskolájában. Azt mondja, a 22 fős tantestületben szinte mindenkinek elég markáns véleménye van saját helyzetükkel kapcsolatban és az eddigi sztrájkokban is nagy létszámmal vettek részt, míg a vezetőség próbál semleges maradni.

„Nyolc-tíz kolléga hiába akar változást, egyszerűen nem teheti meg, hogy sztrájkoljon vagy ellenálljon: van, aki egyedül él, vagy hitele van, vagy a házastársa is pedagógus. Ők nem sztrájkolnak, meg is értem őket.” Melitta épp az interjúnk után tudta meg, hogy a tankerületből nézni fogják, ki vesz részt az április 24. hétfőre tervezett sztrájkban, és őket azonnal kirúgják. Bevallja, családi körülményeit is figyelembe véve – van a családjukban súlyos, évek óta ápolásra szoruló beteg – ő is elbizonytalanodott, hogy merjen-e hétfőn sztrájkolni.

A státusztörvény tervezetét felháborítónak tartja:

a munkaterhek növekedése, a gyakorlatilag hathónapra felhúzott felmondási idő, a szabad véleménynyilvánítás megvonása, a rendelkezésre állás, a meghosszabbított ügyelet, a szabadággal való rendelkezés szűkítése mind kiverte nála a biztosítékot, ráadásul másik iskolába is átrendelhetik tanítani, ha nincs megfelelő pedagógus.

„Nyáron az a két hónap, vagy másfél, pontosabban, az bőven kell arra, hogy az ember idegrendszere helyreálljon” – a táboroztatás és a nyári értekezletek miatt közel sincs arról szó, hogy két és fél hónap a nyári szünetük.

„Nálunk öt ember fontolgatja jelenleg a felmondást, köztük vagyok én is.”

Van, aki 25, 30 év után hagyná el a pályát, de van egy néhány éve tanító kollégája is. Egy ideje utóbbi is mondja, hogy nem fog itt maradni, mert még nem jutott előre semmivel, a szüleivel él és úgy érzi, semmiféle kilátása nincs a jövőjét illetően.

Elmennék akár boltba árufeltöltőnek is

„Vállalom a következményeit. Abban a pillanatban tudtam, hogy én ezt nem fogom aláírni, amikor megismertem a törvénytervezet tartalmát. Van B tervem, több ötletem: a férjemmel közös vállalkozásba szeretnénk fogni, de szívesen tanítanék is otthon, szívesen adnék magánórákat, de elmennék akár boltba árufeltöltőnek. Mondjuk már hallottam olyat, hogy a szomszéd nagyváros egyik élelmiszerláncánál már kiírták, hogy több pedagógust nem tudnak felvenni.” Sok év után nehéz váltani, mert az ember nem azért választotta ezt a pályát, hogy utána elhagyja. Melitta úgy látja, már tényleg csak azok vannak a pályán, akik elhivatottak a gyerekek és a tanítás, a tudás átadása iránt.

„Ők most szerintem megint el fognak fogyni. Döbbenet az egész, hogy kik taníthatnak majd esetleg.

Döbbenet, mert már látjuk, hogy van olyan kolléga, aki úgy tanít, hogy tudás átadása annyira nem fontos, nem érzi ennek a felelősségét.” Melittának 245 ezer forint az alapbére, ehhez jön az orszályfőnöki pótlék.

„Aztán annyira elfogytunk, sokan felmondtak az utóbbi években, hogy rengeteg túlóra lett, ami nekem heti két délután pluszban, így a legutóbbi bérpapíromon 330 ezer forint szerepelt.” De a túlórás napokon nem tud annyit javítani és a másnapi óráira készülni, mint eddig, vagyis sok munkája hétvégére csúszik. Eddig mégis kitartott, örült neki, hogy helyben van a munkalehetőség, sokuknak az utazással így megspórolt idő volt a „cafeteria”.

Interjú Zsiborás Gergő 21 perc olvasás

A tanároknak huszadika körülre elfogy a fizetése – a bér nemcsak megalázó, hanem egyszerűen nem elég

Interjú Vámosi Ágoston 17 perc olvasás

Az iskolák összevonásának lenne értelme, a tankerületeknek most semmi értelme – interjú

Napi címlap Kis Judit 11 perc olvasás

Egy idegesítően lassú nyomtatóval és egy sima papírvágóval kezdték, mára több mint ezer diáknak segítettek a tanulókártyáik

Júlia
Nettó bér: 240 ezer forint
„Olyan ez, mint egy bántalmazó kapcsolat.”

Németi-Zsengellér Júlia az egyetlen az általunk megkérdezett pedagógusok közül, aki névvel is vállalja a véleményét. Azt mondja, minél több helyen beszélni kell a helyzetükről, mert annál nagyobb esély van arra, hogy a társadalom megértse, mi is a baj a magyar közoktatásban.

A Debreceni Egyetemen (korábban Kossuth Lajos Tudományegyetem) végzett magyar nyelv és irodalom szakos tanárként, majd később a veszprémi Pannon Egyetemen egy színháztörténet diplomát is szerzett. 2005-ben az egyetem után egy kollégiumban kapott állást, amit annyira megszeretett, hogy azóta kollégiumi nevelőtanárként dolgozik. „A kollégiumi nevelőtanárokról kevés szó esik, sokszor még az oktatásban dolgozók sincsenek teljesen tisztában azzal, hogy mit is csinálunk. Egyrészt többet tudunk a gyerekekről, mint akár az osztályfőnökük, mert a kollégiumban szerencsére minőségi időt tudunk együtt tölteni velük. Amolyan modern Mary Poppinsok vagyunk.” Júlia saját tárgyait is tanítja, csinál például érettségire felkészítést, vagy épp felzárkóztató foglalkozásokat az elsősöknek.

Évek óta őrlődik, hogy otthagyja-e a pályát. 2010-ben született a kislánya, az akkori állapotok sokkal emberbarátabbak voltak, viszont amikor 2013-ban visszament, rengeteg változás volt. „Például a bérezés: ha egy szakmát nem becsülnek meg, akkor az előbb-utóbb felhígul és ennek a gyerekek látják kárát.

„A negatív folyamatok hatását ez emberek később érzékelik, de mi már évek óta látjuk ezeket és kongatjuk a vészharangot.

Én például a 44 évemmel fiatalnak számítok a tantestületben, de ez nem normális. Persze, hogy nem vonzó egy fiatalnak a pálya, ha nem tud megélni a fizetéséből.” Júlia hónapok óta felteszi magának a kérdést, hogy miért tanult évekig és szerzett két diplomát, hiszen egy érettségizett munkavállaló és az ő bére között pár tízezer forint csak a különbség. „Az ember önbecsülése is leépül emiatt az évek során. Olyan ez, mint egy bántalmazó kapcsolat, ahol az állam a bántalmazó, és pedagógusok pedig az áldozatok.” Azt mondja, rettentő nehéz azzal szembesülnie, hogy kihív egy villanyszerelőt, aki kiszállási díjjal együtt mondjuk 25-30 ezer forintot is elkér egy 15 percnél nem hosszabb munkáért, ő pedig gyakorlatilag majdnem egy hét alatt keresi meg ugyanezt a bért.

Németi-Zsellengér Júlia: „a 44 évemmel fiatalnak számítok a tantestületben, de ez nem normális.”

„Az fáj a legjobban, hogy elveszik a szabadságomat. Nyilván így is korlátok közé vagyunk szorítva a sztrájkjog gyakorlati elvételével.” Budapesten azért könnyebb a váltás, mert lehet válogatni akár az iskolák között is, vagy egy teljesen más munkát találni – most Júlia is budapesti, home office-ban végezhető munkákat keres, mert bár egy vidéki nagyvárosban él, ott nem sok esélyt lát arra, hogy munkát találjon. „Épp mondtam a férjemnek, hogy én sem bírom tovább, ki kell lépni a komfortzónámból, és próbálni valami mást.

Rengeteg tehetséges ember van a tanárok között és személyükben hatalmas értékeket veszít el a magyar társadalom”

– Júlia szerint a legjobbak mennek el, vagy már el is hagyták a pályát. Azok, akiktől a gyerekek még azt tanulnák, hogy merjék vállalni a véleményüket, ne féljenek. „Egy rossz tanár ugyanakkor óriási, maradandó károkat tud okozni. Bőségesen elég, ha egy iskolában csupán egy vagy két van ilyen személy van. Sajnos azt gondolom, a státusztörvény bevezetése után több lesz. Hiszen lassan bárkit felvesznek, annyira nincs ember.  Ebbe a folyamatba beleillik a tanárképzés leépítése is: például, hogy nem kell már nyelvvizsga a diplomához, és hogy alacsonyak a bekerülési ponthatárok.”

Saját jövőjéről azt mondja, sok segítséget kap mind a régi, mind pedig a frissen alakult pedagógus-segítő csoportokban, ahol szakemberek, coachok adnak tanácsot a pályamódosításhoz. „Ez nagyon nagy segítség nekünk, mert a pedagógustársadalom valamennyire zárt világban él.” – Sokan nem tudják, hogyan kell például egy munkaadó-csalogató önéletrajzot készíteni, mert utoljára akkor írtak ilyet, amikor felvették őket jelenlegi munkahelyükre, az iskolába.  „Pedig megvan a tudásunk, egy munkáltató jól járna velünk, ha fektetne a képzésünkbe egy kis energiát, mert szeretünk tanulni, van kiállásunk,

jól kommunikálunk és elég munkabíróak is vagyunk” – neveti el magát szomorúan az utolsó szavaknál.

Nagyszerű embereket csak nagyszerű tanáregyéniségek tudnak tanítani és nevelni. A nagy tanáregyéniségek viszont sorra elhagyják a pályát, mert ők szabad gondolkodók – lelki szabadok, mondja. Szabad pedig nem lehet az, akit a hatalom egzisztenciálisan sarokba szorít és ellehetetlenít, erkölcsileg pedig lekezel, lebecsül és megaláz. Ezt a bánásmódot egyetlen normális értelmiségi sem tudja hosszú távon elviselni. Sem testileg, sem lelkileg. „Jelentem, én már nagyon a határon vagyok, vagy talán már át is léptem azt.”

András
Nettó bér: 230 ezer forint
„Nem tehetem meg, hogy a semmibe ugorjak.”

Jövőre lesz húsz éve, hogy András (a nevet megváltoztattuk) egy nemzetiségi iskolában tanít, ők nem a Klikhez tartoznak, de meg kell felelniük az állam felé. Fenntartójuk az országos kisebbségi önkormányzat, amely juttat támogatást iskolafejlesztésre, de fizetésüket ők is ugyanúgy az államtól kapják, ugyanazon bértábla alapján, mint bármelyik állami iskolában. András nemzetiségi nyelvet, rajzot, éneket és népismeretet tanít, napi több mint két órát utazik lakóhelyétől a munkahelyéig (ez nyilván nem számít bele a munkaidőbe). Háromgyermekes édesapaként csak akkor fog váltani, ha talál más lehetőséget. „Családfőként nem tehetem meg, hogy a semmibe ugorjak, de ha más élethelyzetben lennék, teljesen biztos, hogy váltanék.” András a státusztörvény-tervezetben

a hat hónapos felmondási időt és a kvázi vándorpedagógusi státuszt tartja különösen aggályosnak, hogy a tanárokat máshová is odarendelhetik tanítani.

Mégis úgy látja, sokkal jobban ki kellene állniuk magukért a pedagógusoknak, sokan „meglepően passzívak, és azt gondolják, úgysem lesz jobb azzal, ha utcára mennek”. Andrásnak havi nettó 230 ezer forint a fizetése. Azt mondja, az iskolájukhoz közelebb lakó kollégái meg tudják tenni, hogy párhuzamosan mást is dolgoznak és szinte mindenkinek van is másodállása. András néha fordít és tolmácsol, de erre nem lehet alapozni, mert nem kiszámíthatóak a megrendelések, mondja.

Fanni
Nettó kereset: 165 ezer forint
„De cserébe ott vagyok a gyerekeimnek, amikor kell”

Fanni (a nevet megváltoztattuk) Kelet-Magyarországon él, tíz éve van a pályán. Először angol szakos bölcsészdiplomával egy nyelviskolában tanított, de ez nem volt kompatibilis a gyerekneveléssel a délután-esti órák miatt, ezért óvodapedagógusi diplomát is szerzett. Öt évet dolgozott óvodában, jelenleg kisebbik gyermekével van otthon. Szeptembertől várják vissza az ovisokhoz, de más állást keres. Ő is azt kéri, ne írjam le a nevét, mert a település, ahol él „erősen a rendszer oldalán áll”. „Szeretnék kitáncolni ebből a közoktatásos történetből, de nyilván, ha nem sikerül, akkor kell, hogy legyen visszaút.”

Azt mondja, a váltás egyértelműen a készülő státusztörvény miatt fogalmazódott meg benne, mert bár eddig is voltak hibái a rendszernek, de ezek kezelhetőek voltak, „ha valaki szeretett a gyerekekkel lenni, lenyelte ezeket. Ezek a hibák most már nem olyanok.”

„Eddig is úgy éreztem, hogy nem jó a fizetés, de cserébe ott vagyok a gyerekeknek, amikor kell” –

Fanni utolsó bérpapírján pedagógus 1 besorolással nettó 165 ezer forint szerepelt.

A státusztörvénynél leginkább a féléves felmondási idő verte ki nála a biztosítékot, amit még úgyis terhelőnek tart, hogy nincs végleges jogszabály, mert ez megkötés: „ha valakinek adódik egy jobb lehetősége, akkor gyakorlatilag nem tud odébb állni”. A szólásszabadság korlátozása, a személyes eszközök átnézésének lehetősége is rosszul érinti, „nem azért, mert az a hobbim, hogy negatívat mondjak, vagy mert titkolni valóm van, de ez mégiscsak nonszensz”. Kollégái közül is sokan fontolgatják a felmondást, akinek van B opciója, az menne, de sokaknak nincs, főleg egy kisebb településen.

Magának menekülőútként azt látja, hogy „vagy beáldozom a saját gyerekeimet és visszamegyek valamelyik nyelviskolába, vagy bízom benne, hogy az angollal valahová máshová is el tudok menni. Muszáj lesz.

Még egy kicsi naivitás is van bennem, hogy ezt nem tehetik meg, de tudom, hogy meg fogják.” Aki nem teheti meg, Fanni szerint belenyugszik a helyzetbe, de az senkinek sem jó. „Nem azt szeretném mondani, hogy ez a dolog a gyerekeken fog csattanni, de ebben megkeseredik az ember. Ezt pedig akarva-akaratlanul megérzik a gyerekek.”

Fanni azt mondja, óvodapedagógusból is hiány van: az optimális az lenne, ha csoportonként két óvodapedagógus lenne, de az ő intézményükben, ahol nyolc csoport van, ez szinte sosem fordul elő.

„Tudom, hogy mi a köztudatban úgy vagyunk benne, hogy játszunk, de nem” – mondja arról, hogy a nevelési, fejlesztési tervek elkészítése, a naplóírás, vagy épp a foglalkozásokhoz az eszközök beszerzése is a feladataik közé tartozik. „Aki állandóan délelőttözik, az ezzel együtt nagyon kemény” – váltótárs, vagyis másik óvónő hiányában az esetek többségében ez van. A reggeles héttől fél 2-ig dolgozik, de ez csak a kötelezően benn töltendő óraszám, bőven visznek haza munkát az oviból ők is.

The post Ezt a bánásmódot egyetlen normális értelmiségi sem tudja elviselni hosszú távon – pályaelhagyó pedagógusokkal beszélgettünk appeared first on Forbes.hu.