:

Nem engedelmeskedett a rendőrnek az önvezető autó

Nem engedelmeskedett a rendőrnek az önvezető autó

Érdekes esetet mutat be egy, a TikTokra feltöltött videó – írja az Insider. A felvételen az látható, ahogy egy amerikai rendőrtiszt megpróbál félreállítani egy autót.

A jármű a Waymo egyik önvezető kocsija, amely láthatóan először nem értette a rendőr jelzését.

Az autó utasai a jelenet közben jól szórakoztak, próbálták jelezni a tisztnek, hogy nem ők irányítják a járművet.

A videót feltöltő Johnny Romano először ült önvezető kocsiban, és lenyűgözte annak ügyessége. Az eset az arizonai Phoenixben, egy felvonulás során történt, a rendőr azért akarta félreállítani az autót, hogy elférjen egy szembejövő jármű.

A kocsi észlelte a felvonulást, és megpróbálta kikerülni azt. A rendőr nem tűnt idegesnek, és ha lassan is, de az autónak végül sikerült felmérnie a helyzetet. Az eset észlelésekor egyébként hívás érkezett a Waymo ügyfélszolgálatától, hogy segítsenek megoldani a problémát.

A cég szóvivője szerint a Waymo fejlett gépi tanulás révén tanítja a járműveket arra, hogy miként reagáljanak a kézjelekre és az építkezésekkor használt jelzésekre. Noha a kocsi először nem engedelmeskedett, utóbb sikerült megértenie a szituációt, félreállt, majd 90 másodperccel az első jelzés után megfordult.

A Waymo 2018-ban indította el önvezetőjármű-szolgáltatását Phoenix belvárosában. Az ügyfelek egy alkalmazás segítségével hívhatnak autót, amely egy, a városban található célállomásig viheti őket.

The post Nem engedelmeskedett a rendőrnek az önvezető autó first appeared on 24.hu.