A dolgozó apa unalmas. Fontoskodó arccal bámulja a laptop képernyőjét, pisszeg, ha a lakásban áradó élet túl közel merészkedik hozzá, morogva válaszol a feltett kérdésekre, és úgy tesz, mintha nem is lenne jelen. És tényleg nincs ott. Nem lehet vele birkózni a kanapén, megbeszélni, hogy mi történt a suliban, hogy tényleg alszanak-e fák, ha lemegy a nap, és ha igen, miről álmodnak; például, a suli előtti parkban az a nagy platán szereti-e, ha rácsimpaszkodnak a gyerekek, vagy kimondottan bosszantja, lehet-e olyan dühös egy fa, mint az ember, amikor rálépnek a lábára? És kinek volt igaza abban a vitában, hogy a lányok annak is örüljenek, ha a kapuba állhatnak a fociban, és ne akarjanak folyton gólt lőni, mert az a fiúk dolga, de vajon van-e olyan, hogy a fiúk dolga, csak azt ne mondjam, hogy a dolgozás, mert akkor nem is érdemes felnőni?