:

Megszületett a döntés a műtrágyakirály ügyében

Vesztegetéssel és okirathamisítással vádolták, a törvényszék végül első fokon felmentette a vádak alól Bige Lászlót. A milliárdosnak ugyanakkor nem ez az egyetlen bírósági ügye.

Első fokon felmentették Bige Lászlót a vesztegetési és okirathamisítási vádak alól, számolt be a Blikk. A Nyíregyházi Törvényszéken kedd délelőtt tartották a milliárdos műtrágyakirály ügyének tárgyalását.

Mi volt a vád?

A vádirat szerint a vádlott még 2009-ben üzleti kapcsolatba került a cége termékének értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. Találkozójuk során a vádlott felajánlotta ezen cégvezetőnek, hogy nagy mennyiségű, valótlanul leértékelt műtrágyát ad át részére, amelyet a saját vevőkörének így haszonnal tud tovább értékesíteni, részben számla nélkül. Az ajánlat arról is szólt, hogy a számla nélküli értékesítésből befolyt összegeket a férfi mindezért cserébe átadja a vádlottnak.

Több ebből Influenszerekre és sportfogadási oldalra csapott le a versenyhivatal Egyre több orvos vándorol ki külföldre Magyarországról

A vád szerint a számla nélkül eladott termékekért 2010-ben összesen 135,4 millió forint folyt be a vádlotthoz ilyen módon.

Az ügyészség korábban börtönbüntetést kért a magyar milliárdosra. Bige a saját állítása szerint nem követett el semmilyen bűncselekményt. Korábban úgy fogalmazott: „bugyuta, alaptalan” támadásról van szó a személye ellen, a „satnyán kifundált” történet pedig a londoni Globe színdarabjai közé kívánkozik.

Nincs még vége

Nem ez az egyetlen eljárás, amiben Bigét bűncselekménnyel vádolták. 2020 végén 800 milliós vesztegetési pénz elfogadásával vádolták meg, az ügyészség indítványozására rövid időre őrizetbe is vették a milliárdos vállalkozót. A vitatott eset 2018-ban történt, 2021 őszén pedig vádat is emeltek Bige ellen, az ügyészség abban az ügyben is börtönbüntetést kért a vállalkozóra.

Bige László a péti Nitrogénművek tulajdonosa, a műtrágyagyártás helyzete azonban rendkívül bizonytalanná vált az energiaárak ugrásszerű emelkedésével. A Nitrogénművekben tavaly ősszel le is állt egy időre a termelés.

Bige László a Forbes 2021-es becslése alapján a 11. leggazdagabb magyar volt 183,9 milliárd forintos becsült vagyonával. A műtrágyapiacon uralkodó extrém körülmények miatt ugyanakkor lehetetlené vált a megszokott módszertannal értékelést végezni, így a legfrissebb listán a milliárdost és családját vagyonuk becsült értéke nélkül szerepeltettük.

The post Megszületett a döntés a műtrágyakirály ügyében appeared first on Forbes.hu.