:

Nagy bajban van a kínai marsjáró

Nagy bajban van a kínai marsjáró

Minden bizonnyal a Mars homokja és a felhalmozódott por miatt nem lehetett egyelőre felkelteni a 2022 májusa óta „téli álmát alvó” kínai marsjárót – jelentette ki Csang Zsung-csiao, a kínai Mars-misszió vezetője.

A Csu-zsung motoros rovernek, amely a kínai tűzistenről kapta a nevét, azért volt szüksége a leállásra, mert 2022 májusában, a marsi tél beköszöntével a csökkenő napsugárzás miatt nem lett volna elegendő energiája a működéshez. A rovernek decemberben kellett volna kilépnie az alvó üzemmódból, a kínai szakértők azonban azóta nem kommunikálták, mi lehet a probléma. Az MTI azonban most azt írja, az eltelt időben annyi por és homok lepte el a rovert, hogy emiatt nem tud energiát felvenni és nem képes életre kelni.

A kínai Mars-misszió vezetője elmondta, az eredetileg feltételezettnél 20 százalékkal több por borítja a napenergia-meghajtású rover napvitorláit – emiatt nem termelődik elegendő áram. Ez komoly problémát jelenthet, ugyanis a határérték 30 százalékos túllépése esetén már csak akkor érhető el a szükséges áramtermelő kapacitás, amikor a nap a legerősebben süt. A szakértő szerint negyven százalékkal vastagabb porlepel esetén a berendezést többé nem lehet életre kelteni.

A NASA Mars körül keringő szondájáról küldött képek szerint a kínai rover szeptember óta nem mozdult.

A 240 kilogrammos Csu-zsung, amelyet hat tudományos műszerrel, köztük egy nagyfelbontású topográfiai kamerával szereltek fel, a bolygó talaját és légkörét tanulmányozta 2021 májusi landolását követően. A napenergiával működő rover talajradarral kereste nyomait az ősi életre utaló jeleknek, köztük jégnek vagy víznek.

A Csu-zsung 358 napig folytatott kutatásokat, és 1921 métert tett meg a Mars felszínén – mondta el a küldetés vezetője, kiemelve, hogy eredetileg három hónapra tervezték a rover működését. A kínai marsjárón kívül jelenleg két rover működik a Marson: a NASA Perseverance és Curiosity marsjárója, előbbi több mint két éve, utóbbi pedig több mint egy évtizede végez kutatásokat. A Csu-zsung 2021. május 15-én landolt az Utopia Planitia síkságon.

The post Nagy bajban van a kínai marsjáró first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés