:

Lovak, bélyeg, emlékérme és a család fekete báránya – minden készen áll III. Károly koronázására

Lovak, bélyeg, emlékérme és a család fekete báránya – minden készen áll III. Károly koronázására

Május 6-án szombaton a londoni Westminster apátságban koronázzák meg III. Károly brit uralkodót, felesége, Kamilla pedig a szokásjognak megfelelően megkapja a királynői rangot (és koronát). Az előkészületek csúcsra járnak ezekben a napokban, és az is kiderült, Harry herceg részt vesz-e az eseményen. A koronázást nagyszabású hétvégi programok, május 8-án hétfőn pedig rendkívüli munkaszüneti nap követi Nagy-Britanniában.

Károly édesanyja, II. Erzsébet életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án hunyt el nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában. Egyik elődjének sem adatott meg ilyen hosszú élet- és uralkodási idő. Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó. Károly nemcsak a koronát, hanem édesanyja hatalmas vagyonát is megörökölte: az amerikai Forbes becslése szerint összesen 28,5 milliárd dollárt ér a javarészt ingatlanokból és birtokokból álló koronavagyon. III. Károly király életének 75. évében jár, így az angol-brit monarchia évezredes történetében ő lesz a legidősebb uralkodó, akit megkoronáznak.

Édesanyja hatalmas pompával kísért koronázási szertartása háromórás volt, a ceremóniára csaknem kilencezren voltak hivatalosak. Az udvar már jelezte, hogy – nyilván reflektálva a gazdasági környezetre –

III. Károly májusi koronázási ceremóniája rövidebb, külsőségeiben szerényebb lesz

és sokkal kevesebb, kétezer meghívott vendég jelenlétében tartják, számolt be az MTI.

+ 10 kép a galériában + 10 kép a galériában Emlékérme, bélyeg, meghívó, lovasok – Így készülnek a május 6-i koronázásra (13 kép)

Lovak, bélyeg, emlékérme és a család fekete báránya – minden készen áll III. Károly koronázására

Galéria 13 kép

Ha már ő az uralkodó, miért csak most koronázzák meg?

Már II. Erzsébet halála után is sok változás életbe lépett: elkezdték lecserélni a pénzeket, bélyegeket, egyenruhákat – csupa olyan dolgot, amelyeket az emberek jelentős része egész életében a királynő nevével és arcával fémjelezve ismert. Ennek a változási folyamatnak a lezárása és csúcspontja a koronázás, amit most csaknem nyolc hónappal az előd halála után rendeznek.

Három okból várnak hónapokat egy uralkodó trónra lépése és koronázása között az Egyesült Királyságban, írta az Euronews.

Meg kell várni a gyászidőszak leteltét, amely az előző uralkodó halálakor kezdődik. Még ha most szerényebb és költségtakarékosabb is lesz a ceremónia, a koronázás előkészítése sok időt emészt fel és rengeteg előkészítést igényel – koronázási bizottságot alakítanak, a modern időkre szabják a ceremónia egy részét, programot terveznek, biztonsági előkészületeket tesznek. Ezenkívül az Egyesült Királyságban a nagy pompával járó programokat szeretik inkább tavasszal-nyáron tartani a bizonytalan időjárás miatt. II. Erzsébet édesapja 1952 februárjában hunyt el, de a királynőt épp emiatt csak több mint egy évvel később, 1953 júniusában koronázták meg. Akkoriban úgy ítélték meg, hogy néhány hónap nem elég a hatalmas ceremónia előkészítésére. II. Erzsébet tavaly szeptemberben hunyt el, ezért idén tavasznál előbb nem is lehetett szó Károly koronázásáról. 

Ki lesz ott és ki nem?

A London közepén, a parlamenttel szemben található Westminster apátság több mint 900 éve az angol-brit uralkodók hagyományos koronázó temploma. Itt koronázták meg 1953. június 2-án az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, Károly édesanyját is. A királyi család külön honlapon ismerteti a koronázás részleteit. A koronázási szertartást, ugyancsak a hagyományoknak megfelelően a canterbury-i érsek, Justin Welby celebrálja.  III. Károly feleségét,

Kamillát is megkoronázzák, mivel a brit monarchikus szokásjog alapján a mindenkori király házastársát királynői rang, külön királynői korona és a felség megszólítás illeti meg.

III. Károly brit király és a felesége, Kamilla királyné a Buckingham-palota Kék szalonjában április 4-én. A portré az uralkodó 2023. május 6-i megkoronázásának alkalmából készült. MTI/EPA/Buckingham-palota/Hugo Burnand

 Az angol-brit monarchia történetében a koronázási szertartás csaknem ezer éve változatlan. Az uralkodó esküt tesz, aminek a szövege némileg módosult az évszázadok alatt az uralkodó alkotmányos feladatainak változásaival párhuzamosan. Miután letette a koronázási esküt, az uralkodó kezeit, mellkasát és homlokát is megkenik szent olajjal, miközben Eduárd király trónján ül. Majd először a koronázási gyűrűt, az országalmát, a jogart és egy botot adnak át a királynak, amelyek a hatalmat jelképezik. Ezután az érsek Szent Eduárd koronáját helyezi majd Károly fejére. Ezzel egyidőben az apátságban felvonuló arisztokrácia tagjai saját, kisebb koronáikat helyezik a fejeikre, miközben azt kiáltják: Isten áldja a királyt! A Buckingham-palota április elején postázta a meghívókat kétezer kiválasztott vendégnek, a BBC beszámolója szerint a királyi családból köztük lesz:

Károly elsőszülött fia, a trónöröklési sorban első Vilmos herceg és felesége, Katalin, Harry herceg, Károly kisebbik fia. Az ő és felesége, Meghan Markle részvételéről sok találgatás volt, végül kaliforniai otthonukból csak Harry utazik Londonba, mert a koronázás egybeesik fiuk, Archie 4. születésnapjával, így Meghan a tengerentúlon marad. (Ez a hivatalos magyarázat, de valószínű, hogy egyéb ellentétek is húzódnak a háttérben, főleg, miután idén megjelent Harry Spare (Tartalék) című önéletrajzi könyve, amely kínos részletekkel szolgál a királyi család életéből.)Károly testvérei: Anna hercegnő, Eduárd herceg edinburgh-i és András yorki herceg András lányai, Beatrix és Eugénia királyi hercegnők (ők a 9., valamint a 11. helyen találhatók a trónöröklési sorban)Anna hercegnő lánya, Zara Tindall és férje, Mike TindallKároly Kamilla unokái is részt vesznek az ünnepségeken, közülük néhányan magán a koronázási szertartáson is

A meghívott politikusok listáját a brit kormány állította össze, jelen lesz például:

Rishi Sunak miniszterelnök és néhány minisztereLiz Truss és Tony Blair korábbi brit miniszterelnökök (A néhai II. Erzsébet utolsó nyilvános szereplése tavaly szeptember elején épp egy találkozó volt Liz Truss akkori, majd nem sokkal később lemondott miniszterelnökkel)Emmanuel Macron francia elnökJill Biden amerikai fist lady, míg férje, Joe Biden, az USA elnöke nem kíséri el a koronázásraUrsula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökeszámos ország vezetője: Andrzej Duda lengyel elnök, Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök, Shehbaz Sharif pakisztáni miniszterelnök, valamint Ferdinand Marcos a Fülöp-szigetek elnöke

Kisorsolják a koncert közönségét

A koronázást háromnapos ünnepségsorozat kíséri. A ceremónia másnapján, május 7-én vasárnap lesz egy nagyszabású, sztárokkal teletűzdelt koncert, amelyet a windsori kastély parkjában tartanak, és amit a BBC rendez. A névsor még nem végleges, de az előzetes közlések alapján fellép a Take That, Lionel Richie, Katy Perry, Andrea Bocelli, Sir Bryn Terfel, Freya Ridings és Alexis Ffrench. A Euronews arról írt, hogy fellépőként meghívták Ed Sheerant és Sir Elton Johnt is, akik nem akartak Windsorban koncertezni.

A koncerten nézőként sem vehet részt akárki: a közönséget a BBC által szervezett országos sorshúzáson választják ki. A szerencsés nyertesek mindegyike két ingyenes jegyet kap a megakoncertre, amelyet összesen 20 ezren tekinthetnek meg a helyszínen, számolt be az MTI. A szupersztárok mellett a koncerten különböző szakmai és társadalmi közösségek amatőr zenei együttesei és kórusai is fellépnek.

A központi rendezvények közé tartozik majd a Nagy Koronázási Ebédek (Coronation Big Lunches) nevű hatalmas össznépi utcabálsorozat, amelyet országszerte a helyi lakóközösségek szerveznek szintén a koronázás másnapjára, várhatóan többmilliós részvétellel.

Május 8-ra, hétfőre a brit kormány soron kívüli munkaszünetet hirdetett, és ez a nap a Buckingham-palota ismertetése szerint a jótékonykodásé,

a helyi közösségek érdekében vállalt önkéntes jószolgálati tevékenységeké lesz, The Big Help Out címmel.

Ennyien szeretnék a monarchia fennmaradását

A britek többsége továbbra is pártolja a királyság intézményét, az átlagon belül azonban a fiatalok alig harmada szeretné, hogy az ország államformája a jövőben is monarchia legyen. A legnagyobb brit közvéleménykutató intézet, a YouGov a BBC megbízásából végzett országos, reprezentatív felmérést III. Károly király közelgő koronázása alkalmából, számolt be az MTI.

A válaszadók 58 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szeretné a monarchia fennmaradását, 26 százalék szerint választott államfőnek kellene az ország élén állnia. Az átlagon belül azonban rendkívül széles eltérések mutatkoznak az egyes korcsoportok között: a 65 év felettiek 78 százaléka támogatja a királyság fennmaradását, a 18-24 év közöttiek körében ugyanakkor csak 32 százalék a monarchia híveinek aránya.

A legfiatalabb felnőtt korosztály egyben a legbizonytalanabb: ebben a korcsoportban a választott államfő vezette köztársasági államforma támogatottsága is csak 38 százalékos, a bizonytalanok aránya viszont 30 százalék,

messze a legmagasabb az összes vizsgált korosztály közül.

A 65 évesnél idősebbek mindössze 15 százaléka támogatná Nagy-Britannia köztársasággá válását, és ebben a korcsoportban alig 7 százalék nem tudott egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy a királyság és a köztársasági államforma közül melyiket pártolná. Ebben a kérdésben sarkos az ellentét a politikai táborok között is. A kormányzó Konzervatív Párt támogatóinak 82 százaléka, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt szavazói közül viszont csak 44 százalék mondta magát a monarchia hívének.

Graham Smith, a monarchiát ellenző brit csoport, a Republic (Köztársaság) kampányigazgatója a héten jelentette be, hogy a Republic tüntetéseket tervez III. Károly koronázásának idejére, sőt utána is folytatják a tüntetéseket, írta a Daily Mail.

Nemcsak a trónt, Erzsébet hatalmas vagyonát is örökli III. Károly

The post Lovak, bélyeg, emlékérme és a család fekete báránya – minden készen áll III. Károly koronázására appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés