A hidegháború egyik legikonikusabb pillanata az volt, amikor Neil Armstrong 1969. július 20-án a Holdra lépett, beírva magát a történelemkönyvekbe. A szakértők többsége ma egyetért abban, hogy hiába ért el időben korábban sikereket a Szovjetunió, azzal, hogy az Egyesült Államok az Apollo-11 révén először tudott embert juttatni az égitestre, megnyerte a hírhedt űrversenyt.

A Holdon három év alatt hat misszió keretében összesen 12 amerikai férfi fordult meg, az utolsó landolást bő 50 éve, az Apollo-17-tel valósították meg 1972. december 11-én. Azóta nemhogy más űrszervezetnek, de még a NASA-nak sem sikerült újabb űrhajósokat juttatnia az objektumra. Ennek okai egészen prózaiak:

az emberes Hold-missziók rendkívül költségesnek bizonyultak, és idővel már a politikai akarat sem volt meg hozzá.

A finanszírozási problémák már a hidegháború idején megmutatkoztak, noha az Apollo-program keretében eleinte 20 küldetést terveztek, végül csak 17-et valósítottak meg. A korszakban az Egyesült Államok számára inkább számítottak fontosnak a Szovjetunióval való rivalizálásban elért eredmények, semmint a projekt technológiai és tudományos vívmányai, így az első landolást követően a program a döntéshozók szemében elvesztette lényegi szerepét.

Ezzel párhuzamosan a 20 milliárd dolláros összköltségű küldetéssorozat nemzeti támogatottsága is látványosan lecsökkent. A vietnámi háború, a polgárjogi mozgalmak időszakáról beszélünk, sokan nehezményezték, hogy míg Amerikában jelentős a társadalmi feszültség, elképesztő összegeket fordítanak egy távoli égitest látszólag értelmetlen elérésére.

Pedig az Apollo-programnak az erőfitogtatáson felül megannyi, ma is hasznosnak tekinthető eredménye volt. Az asztronauták mintákat hoztak el, úttörő méréseket és kísérleteket végeztek, a missziók előkészítése során pedig értékes fejlesztések zajlottak. Az Apollónak napjainkban olyan hétköznapi termékeket köszönhetünk, mint amilyenek a talpbetétek, a bébiételek, a füstérzékelők vagy a memóriahabok.

Vissza a Holdra

Az űrkutatás azóta is számtalanszor bizonyította, hogy a gyakori kritika ellenére igenis komoly haszna van. Bár az idegen élet keresésétől önmagában nem lesz jobb a Földön lakni, a kutatások során született egyéb felfedezések, a megfigyelésekhez szükséges technológiák idővel a laikus életére is kihatnak. Gondoljunk csak a wifire, amely a csillagászok munkája nélkül nem születhetett volna meg.

Az 1960-as és 1970-es évekhez képest ráadásul a 2010-es évekre az űriparnak óriási gazdasági jelentősége lett, a távközléstől a navigáción át a klímakutatásig számos szektor támaszkodik a világűrre. A piacon nemcsak olyan óriások vannak jelen, mint amilyen az amerikai SpaceX, immár magyar vállalatok is előretörőben vannak.

Az űrben emellett sok még a kiaknázatlan lehetőség, az aszteroidákon található nyersanyagok kinyerése például a távoli jövőben virágzó üzletággá nőheti ki magát. Nem csoda, hogy az elmúlt években újabb, ezúttal elsősorban az Egyesült Államok és Kína között zajló űrverseny kezdett el kibontakozni, amelybe a busás nyereség reményében magáncégek is becsatlakoztak.

Amerika legfőbb célja ismét az lett, hogy asztronautát juttasson a Holdra, sőt, a NASA a hosszú távú emberi jelenlétet és az első emberes Mars-missziókat is meg akarja alapozni.

A tervet az Artemis-program keretében valósítanák meg.

Caroline Brehman / EPA pool / MTI Az ember nélküli Orion amerikai űrhajót bevontatják a Portland hadihajó mélyített fedélzetére, miután kísérleti útjának végén a Holdtól visszatért a Földre a Csendes-óceánon, a mexikói Baja California állam partjai előtt 2022. december 11-én.

A névválasztás nem véletlen, Artemisz (angolul Artemis) Apollón (Apollo) ikertestvére a görög mitológiában. Az üzenet egyértelmű: az új küldetéssorozat a korábbi, történelmi program méltó párja lesz.

Ellentmondásos célok

Az elmúlt mintegy két évtizedben a politikai rivalizálás súlyos hatást gyakorolt az amerikai emberes űrmissziós projektekre. George W. Bush már 2004-ben felkérte a NASA-t a tartós holdi emberi jelenlét kialakítására, Barack Obama adminisztrációja ugyanakkor 2010-ben törölte az úgynevezett Constellation-programot, Mars- és aszteroida-fókuszú űrpolitikát vezetve be. Ez a csapásirány sem bizonyult hosszú élettartamúnak: Donald Trump 2017-ben döntött úgy, hogy az elsődleges cél mégis a Hold, majd ezt követően a Mars legyen – ezzel megszületett az Artemis-program. Az egymásnak ellentmondó elnöki döntések megnehezítették a NASA munkáját még akkor is, ha a programok között egyes fejlesztéseket át tudtak menteni.

Jim Bridenstine, a NASA 2018 és 2021 közötti főigazgatója már 2018-ban elmondta, hogy nem tudományos vagy technológiai gátjai voltak az újabb emberes Hold-missziónak, az okokat a politikai kockázatoknál kell keresni. Az asztronauták Holdra szállítása, illetve a szükséges technológiák létrehozása ma sem olcsó mulatság, viszont sokkal kisebb gazdasági kihívást jelent a folyamat, mint 50–60 évvel ezelőtt, és a kockázatok is sokat mérséklődtek. A folyamatot az Egyesült Államok újabb megközelítése is könnyíti: számos fejlesztést, így az űrhajók kidolgozását a NASA-nál hatékonyabban működő magánvállalatoknak, például a SpaceX-nek szervezik ki, ezzel nemcsak pénzt, hanem időt is spórolhat az űrhivatal.

Sci-fi-alkotók álma

Az Artemis-program a NASA egyik, ha nem a legnagyobb vállalkozása. A robotizált és emberi küldetések révén Amerika űrhajósokat juttatna a Holdra, űrállomást építene fel az égitest körüli pályán, egy bázist alapítana a felszínen, valamint a Holdtól indulva idővel a Marsra is asztronautákat küldene.

Amennyiben a program sikeres lesz, történelmünkben egészen új fejezet kezdődhet: az emberiség több égitesten megtelepedett fajjá válhat, valóra váltva megannyi sci-fi-alkotó régi álmát.

A történelmi missziókat a NASA nem egyedül tervezi kivitelezni, a már fentebb említett magáncégek mellett az Európai Űrügynökség, a Japán Űrügynökség és a Kanadai Űrügynökség is részt vesz a küldetésekben. A program keretében egy nemzetközi megállapodást is kidolgoztak, ez az Artemis Accords, amely a Hold, a Mars és más égitestek civil feltérképezését és használatát, a nemzetközi űrjogot hivatott rendezni.

Technológiai oldalról az Artemis legfontosabb elemei

a Space Launch System (SLS) rakétarendszer, az Orion űrkapszula, a Lunar Gateway űrállomás, valamint a holdi leszállást segítő Human Landing Systems (HLS) rendszer.

A vonatkozó fejlesztéseket és teszteket – sok más területhez hasonlóan – a Covid-19-pandémia hosszú időre akadályozta, ami némi késést eredményezett az ütemezésben, de technikai, sőt, időjárási gondok is adódtak.

Az Artemis-1 végül 2022 novemberében indult el, a robotizált misszióban emberek nem vettek részt. A küldetés fő célja az SLS és az Orion együttes kipróbálása volt, a kapszula sikeresen megkerülte a Holdat, majd visszatért a Földre.

Jim WATSON / AFP Az Artemis-1 felszállása 2022. november 16-án.

A program következő lépcsőfoka az Artemis-2 lesz, amelybe már emberek is bekapcsolódnak. A NASA idén április elején jelentette be, hogy ki lesz az a négy űrhajós, akik az Orion fedélzetén megkerülhetik égi kísérőnket. A csapat tagjai:

Christina Koch amerikai villamosmérnök, aki a leghosszabb űrrepülés női rekordere; Victor Glover amerikai haditengerészeti pilóta, aki az Orion pilótája lesz; Reid Wiseman szintén haditengerészeti pilóta, a NASA veteránja és a misszió parancsnoka; valamint Jeremy Hansen korábbi pilóta, a Kanadai Űrügynökség tagja.

A 2024-re ütemezett küldetés több szempontból is történelmi lesz, először juthat el egy nő, egy afroamerikai, illetve egy kanadai a mélyűrbe.

Az újabb Holdra szállás az Artemis-2 keretében előreláthatóan 2025-ben jöhet el, a tervek szerint a misszióval első alkalommal léphet majd egy nő és egy nem fehér személy a Hold felszínére. 2028-ban az Artemis-4 legénysége már a Lunar Gateway-re dokkolhat – az űrállomás első elemeit 2024-ben bocsáthatják fel. Ekkorra elvileg már működhet a felszíni telephely, ez a bázis, valamint a Lunar Gateway pedig a későbbiekben nagy segítséget jelenthet a NASA-nak, hogy a 2030-as évek elejére eljuttassa asztronautáit a Marsra.

Űrszövetségek kora

Ahogy a 20. századi, úgy a 21. századi űrversenyben sem csupán Amerika küzd a Hold meghódításáért. A legfőbb rivális ezúttal Kína, amely orosz támogatással próbál új, a NASA nemzetközi rendszerét ellensúlyozó szövetséget kiépíteni.

Az elmúlt időszakban kiéleződött az ellentét Kína és az Egyesült Államok között, ennek következményei pedig a világűrben is tetten érhetők. Az amerikai és orosz együttműködéssel üzemelő Nemzetközi Űrállomás (ISS) ugyan formálisan véget vetett az első űrversenynek, a programban Kína amerikai nyomásra nem vehet részt, ezért az ázsiai ország saját űrállomás építésébe kezdett. Ez a Tienkung, amelynek központi modulját 2021-ben indították el.

Eközben Oroszország és az Egyesült Államok viszonya is sokat romlott, a folyamatot pedig az ukrajnai háború csak még súlyosabbá tette. Noha Oroszország egy ideje mutatta jelét, hogy kilépne az ISS együttműködéséből, az invázió és a szankciók bevezetése óta a helyzet még egyértelműbb lett. A tervek szerint a Nemzetközi Űrállomás 2031-ben irányítottan megsemmisül, ám a Roszkoszmosz már jóval előbb, valószínűleg 2024-ben kivonul a programból, és nem úgy néz ki, hogy a későbbiekben hasonló kollaborációt tervezne a NASA-val.

Bár Oroszország esetenként még bejelent hangzatos űrbéli terveket, egyre kevésbé számít nagyhatalomnak a világűrben – a szovjet idők rég elmúltak. Ehelyett Kína vette át a szerepét, a közös ellenfél pedig egymáshoz terelte Amerika két riválisát. Az új szövetség a Holdon is versenyhelyzetet teremt: Kína az utóbbi években több robotizált küldetést is elkezdett az objektumon, Oroszországgal közösen 2021-ben pedig aláírt egy memorandumot a Nemzetközi Holdkutató Állomás létrehozásáról. Az égitest déli pólusára tervezett telephely a 2030-as években épülhet fel.

Napjaink űrversenye immár nem pusztán az erőfitogtatásról szól: a Föld körüli régióban való jelenlét kiemelt katonai és gazdasági előnyt jelent, az égitestek jövőbeli kiaknázásában pedig még ígéretesebb lehetőségek rejlenek. Gondoljunk csak bele, mekkora hatalma lesz annak a nemzetnek vagy vállalatnak, amely nagy mennyiségben képes kinyerni, illetve bolygónkra hozni ritka, az ipar számára különösen értékes nyersanyagokat.

Az űrgyarmatosítás korszakának árnyékában azonban adott egy elég súlyos aggály: a nemzetközi űrjog finoman szólva nem éppen rendezett, rengeteg a szabályozatlan kérdés.

Ez esetenként már most konfliktusokhoz vezet, a műholdellenes fegyverek tesztjei például rendszeresen felháborodást keltenek az űrben érdekelt országok körében – részben azért, mert a kísérletek során felszabaduló törmelékek fokozzák az űrszemét problémáját.

Egyelőre nem úgy tűnik, hogy a világűrben zajló rivalizálás kedvezne az űrjog alakulásának. Sőt, mélyülő ellentéteknek lehetünk tanúi, így kérdéses, hogy mindez miként hat majd a földi életünkre.

The post Már a mi életünkben emberek élhetnek a Holdon first appeared on 24.hu.