:

Belenyúl a kormány a befektetések szabályozásába

A kormány a bankbetétek helyett az állampapírpiacra terelné a befektetések minél nagyobb részét. Tegnap este a kormányrendelet is megjelent a Magyar Közlönyben.

Megváltoztatták az értékpapíralapokkal szembeni elvárásokat – derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium tegnapi közleményéből. A csütörtök este pedig a Magyar Közlönyben is megjelent a kormányrendelet, ami előírja az értékpapíralapoknak (kötvényalapok, részvényalapok és vegyes alapok), hogy

július elsejétől a portfóliójukban az értékpapírok súlyának legalább 60 százalékának kell lennie.

Eközben a likviditási elvárásokat változatlanul hagyják.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium csütörtöki közleménye azt írja, hogy az értékpapíralapokkal szembeni elvárások megváltoztatására a befektetők védelme érdekében volt szükség.

A Portfólió szerint a kormány célja az, hogy bankbetétek helyett az állampapírpiacra tereljék az alapokban lévő befektetések minél nagyobb hányadát. A jelenlegi magas hozamkörnyezetben egyre több pénz áramlik a befektetési alapokba, ennek a nagy része a kötvényalapokba érkezik.

Az állam az ilyen alapok befektetéseit nagyrészt kötvényekbe, azon belül is állampapírokba irányítaná.

Jelenleg az eszközök több mint ötven százaléka bankbetétekben és készpénzben van a kötvényalapoknál. Az utóbbiak állománya a kötvényalapok mögöttes befektetéseiben 2021 óta 1645 milliárd forinttal emelkedett – míg a kötvényeké csak 1382 milliárd forinttal.

Több ebből Véget ért az állami támogatás, kevesebben újítunk lakást Erősödik a forint, sikerül-e átlépnie az álomhatárt?

The post Belenyúl a kormány a befektetések szabályozásába appeared first on Forbes.hu.