Gyerekként imádtam a vendégeket. Apámék mindig megadták a módját, az általános élelmiszerhiányt látványosan megcáfoló fogások kerültek az asztalra, de az italkínálat tekintetében sem vallottunk szégyent. Ilyenkor különösen jól jött, hogy apám egy Nagykároly melletti faluban volt fogorvos, ahová az előrelátó és fájdalommal küszködő páciensek sosem érkeztek üres kézzel, s íratlan szabály volt, hogy olyasmit kell adni, ami nem kapható a boltban. Mondjuk ez nem volt nehéz, és Szaniszló gazdag falunak számított, leginkább ennek és a disznóvágásoknak köszönhetően egy olyan válogatós gyereket sem fenyegetett a nélkülözés veszélye, mint én.