:

Csúcsot döntöttek, íme a világ 10 legjobban kereső sportolója

Csúcsot döntöttek, íme a világ 10 legjobban kereső sportolója

A labdarúgásba és a golfba is csak úgy áramlanak a közel-keleti olajmilliárdok, ez is kellett ahhoz, hogy rekordot döntsön a 10 legjobban kereső sportoló együttes keresete. 2018 után történt újabb csúcsdöntés: íme a 10 ember, akik több mint 1 milliárd dollárt kerestek az elmúlt évben.

Az immár eladósorban lévő Manchester Unitednél eltöltött másfél kiábrándító év után Cristiano Ronaldo januárban a szaúdi Al-Nassrhoz szerződött, közel megduplázva éves fizetését, amely így 75 millió dollárra emelkedett. A két sztárgolfozó, Phil Mickelson és Dustin Johnson tavaly szintén hasonlót léptek: elhagyták a PGA Tourt a szaúdiak által támogatott LIV Golfért – és persze a több tíz millió dolláros garantált lelépési pénzért cserébe.

Lionel Messi maradt a katari kézben lévő Paris Saint-Germainnél (PSG) – legalábbis egyelőre –, ez azon kevés klubok egyike, amely ki tudja perkálni a világbajnoksággal végleg a csúcsra érő argentin fizetési igényét. Messi közben Szaúd-Arábia turisztikai nagykövete is, csak ezzel több millió dollárt keres a futballpályán kívül. Az ország vébét szeretne rendezni 10 éven belül, így jól jön Messi támogatása. A PSG-nél csapattársa az abszolút kivételezett helyzetben lévő Kylian Mbappé, aki

friss szerződésében nemcsak hogy a legjobban fizetett labdarúgó akart lenni a csapatnál, de komoly beleszólást is kért a klub ügyeibe. Katar pedig folyamatosan igyekszik a kedvében járni.

A közvetítési jogdíjak ára folyamatosan emelkedik, miközben a profi sportolók egyre több bevételi lehetőséget igyekeznek kihasználni a pályán kívül is. Eddig ez pörgette a fizetések emelkedését, erre jön még rá, hogy az öbölmenti olajmonarchiák mindinkább aktív szponzorai és immár tulajdonosai is a különböző sportkluboknak. Olajat öntenek a tűzre.

Az amerikai Forbes friss becslése szerint a világ 10 legjobban kereső sportolója az elmúlt 12 hónapban összesen 1,11 milliárd dollárt keresett (adók és ügynöki díjak nélkül). Ez 5 százalékkal több mint az eddigi csúcsév (2018-ban 1,06 milliárd dollárt keresett az élmezőny) és 12 százalékkal veri a tavalyi évet (990 millió dollár).

+ 7 kép a galériában + 7 kép a galériában A 10 legjobban kereső sportoló | 2023 (10 kép)

Az eddigi, 2018-as rekord esetében fontos megjegyezni, hogy akkor egyetlen sportoló, Floyd Mayweather bokszoló hozta össze majdnem az összkereset több mint negyedét: 285 millió dolláros éves keresetével a Forbes-lista 33 éves történetének második legmagasabb éves keresetét ért el.

A focikartell lefoglalt előre mindent, amit tudott, hogy később eladhassa

A 100 milliós kereset ma már nem ritka az élmezőnyben

A 2023-as top tízes lista azonban tetőtől talpig impozáns. Ronaldo áll az élen 136 millió dolláros becsült bevételével, amelyből 46 millió dollár a játékosi fizetéséből és a bónuszokból, 90 millió dollár pedig a reklámokból, fellépésekből, licencbevételekből és egyéb üzleti tevékenységekből származik (azaz pályán kívülről).

Erősen debütált két huszonéves a top 10 mezőnyében: Mbappé, aki 24 évesen 120 millió dollárral a 3. helyen áll, Johnson pedig 107 millió dollárral a 6. helyre ért be.

A 10 legjobban kereső között összesen nyolcan vannak, akik átlépték a 100 millió dolláros határt.

A visszavonulását bejelentő Federer 95,1 millió dollárral még befért a 10 legjobban kereső közé, az összeg szinte teljes egészében pályán kívülről érkezett. Ezzel a keresettel 2017-ben simám első lett volna (akkor C. Ronaldo 93 millió dollárral végzett az élen).

Meglepetés a két golfozó felkerülése, ők egyértelműen a Szaúd-Arábia által szponzorált LIV golfligának köszönhetik, hogy bekerültek az élmezőnybe. A liga vaskos bónuszokat és garantált aláíráspénzt fizetett nekik, hogy náluk játszanak, ez bőven kompenzálta, hogy a váltás miatt több szponzor is elpártolt Mickelson és Johnson mellől.

The post Csúcsot döntöttek, íme a világ 10 legjobban kereső sportolója appeared first on Forbes.hu.