:

A Synlab meg tud állni a saját lábán a piaci átalakulások után is - Interjú a cég vezérigazgatójával

A Synlab meg tud állni a saját lábán a piaci átalakulások után is - Interjú a cég vezérigazgatójával

Jelenleg is folyamatban van a labordiagnosztikai piac átalakítása Magyarországon, az állam a központosítás útját választotta. A Synlab, mint a laborpiac hazai legnagyobb szereplője egyetért a kormány törekvéseivel, mert - ahogyan azt Lévay Richárd, a társaság vezérigazgatója a Portfolio-nak adott interjújában elmondta - hatékonyabbá kell tenni a laborok működését és a folyamatokat, túl sok a felesleges vizsgálati igény. A Synlab fel is ajánlotta az átalakításért felelős szakmai stábnak az együttműködést. Lévay Richárd lapunknak arról is beszélt, hogy számukra az a fontos, hogy az átalakítás hogyan valósul meg, főképp az átadás-átvétel folyamata és az átmeneti időszak, valamint a finanszírozása. Úgy vélekedett, hogy mivel a Synlab jelentős szereplő, ezért egy ilyen mértékű átalakítást a cég részvétele nélkül nem lehet levezényelni. Hangsúlyozta továbbá a vezérigazgató, hogy a Synlab meg tud állni a saját lábán a piaci átalakítások után is.

Hirdetés

Cimkék

Keresés