A médiavilág fogságában könnyű megszokni, hogy a problémáinkat mások beszéljék meg helyettünk. Ők fogalmazzák meg gondolatainkat, ha sikerül: öröm, ha nem: méreg. Ha a képernyő előtt ülve vagy a kijelzőt bámulva beszólunk nekik, esetleg azt is érezhetjük, hogy önmagunkkal vitatkozunk. Az ő mondataikat boncolgatjuk, ha esetleg mi beszélgetünk valakivel. Kérdés, miért van szükségünk a véleményformáló celebekre. Lustaság, önbizalomhiány? Mert az esetek többségében semmi újat, eredetit nem hallani tőlük, semmit, amire magunktól ne gondoltunk volna. De csak ülünk, és hagyjuk, hogy ők beszéljenek. Még műsorvezetőre is szükség van, aki felteszi a kérdéseinket, bedobja a minket érdeklő témákat.