:

Leszállt a titokzatos kínai űrrepülő

Leszállt a titokzatos kínai űrrepülő

Sikeresen visszatért a Földre Kína többször használatos személyzet nélküli űrhajója hétfőn – írja az MTI a Hszinhuára és a Reutersre hivatkozva.

Az űrrepülő 276 napos keringést követően a tervezett időben és leszállóhelyen, az északnyugat-kínai Csiucsüan űrközpont területén landolt.

Az űreszköz küldetését az állami Hszinhua hírügynökség eredményesnek, a kísérletet pedig fontos áttörésnek minősítette a többször használható űrhajók területén végzett technológiai kutatások folyamatában. A cél, hogy minél alkalmasabb és költséghatékonyabb megoldást találjanak a többszöri oda-vissza utak kivitelezésére, az űr békés célú felhasználására.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Maga a misszió meglehetősen titokzatos, a vizsgálat részleteiről, arról, hogy 2022 augusztusától az űrhajó merre járt, illetve hogy a küldetésben milyen műszaki megoldásokat teszteltek, nem közöltek információt. Egyelőre az űreszköz fotóját sem hozták nyilvánosságra.

2021-ben egy vélhetően hasonló kísérlet részeként egy kínai űrhajó megközelítette a légkör és az űr határát, majd visszatért. Akkor annyit jelentettek be, hogy az űrrepülő horizontálisan szállt le, de az eseményről akkor sem adtak kimerítő tájékoztatást.

A kínai közösségi médiában megjelent kommentárok szerint Peking olyan űrhajó fejlesztésén dolgozik, mint az amerikai légierő X-37B típusú autonóm űrrepülője, amely akár éveken át képes pályán maradni. A személyzet nélküli, újrahasznosítható X-37B 900 napos keringést követően tavaly novemberben tért vissza hatodik, egyben utolsó küldetéséből.

The post Leszállt a titokzatos kínai űrrepülő first appeared on 24.hu.