:

Itt egy jó vétel, ha 100 ezer forint alatt keres okostelefont

Itt egy jó vétel, ha 100 ezer forint alatt keres okostelefont

A Xiaomi az elmúlt években nemcsak a telefonok teljesítményét illetően, de árban is elkezdett felzárkózni az olyan gyártókhoz, mint például a Samsung és az Apple. A Xiaomi 13-as szériája közel ugyanolyan áron került a boltokba, mint a Galaxy S23-sorozat, csak pár tízezer forint és a piacverő gyorstöltést biztosító töltőfej jelentette a különbséget a két ajánlat között. A gyártó persze továbbra is kínál elérhetőbb készülékeket: március végén például Európába is megérkezett a Redmi Note 12-széria, amiből – hivatalosan – négy készülék érhető el a hazai piacon.

A négy mobil igen eltérő specifikációkkal bír, árban is elég széles skálán mozognak, így bárki megtalálhatja a neki szimpatikus modellt. A felső-középkategóriás, 5G-képes, nagyjából 200 ezer forintos áron elérhető Pro+ variánst már kipróbáltuk, de ha valaki nem szán ennyit mobilra, annak adottak az elérhetőbb árú modellek. Tesztalanyunk most a széria legolcsóbb tagja: a 4G-s Redmi Note 12, ami specifikációk terén szerényebb társainál, de az ár-érték arány tekintetében megfontolandó választás lehet azoknak, akik százezer forint alatt keresnek okostelefont.

Farkas Norbert / 24.hu

Xiaomi Redmi Note 12

Mobildizájnban most sem húzott váratlant a gyártó: adott a szokásosnak mondható méretes, 6,67 hüvelykes kijelző, a szélesebb káva miatt pedig egy hangyányival hosszabb a mobil, mint a testvérei (165,66 x 75,96 x 7,85 mm). Ami már első kézbevételkor rögtön feltűnt, az a készülék pehelysúlya: a telefon mindösszesen 183,5 gramm. A műanyag hátlap ellenére nem lehet panasz az összeszerelésre sem, és külön kiemelendő, hogy a matt burkolat nem gyűjti annyira az ujjlenyomatot, mint az üveget használó modellek.

Pozitívum továbbá, hogy a képernyő szélei sincsenek lekerekítve, az apróbb objektívek miatt pedig a kamerasziget sem áll ki úgy a hátlapon, mint más okostelefonoknál. A gombok terén annyi eltérés van a megszokotthoz képest, hogy jobb oldalon a hangerőszabályzó alatti bekapcsológomb egyben ujjlenyomat-olvasó is: a modul egész gyorsan végzi a dolgát, de a teszt során 10-ből egyszer mindig megbicsaklott a felismerés folyamata közben. Felül szokás szerint a mikrofon, az infraport és – manapság nagy meglepetésre – egy jack-csatlakozó kapott helyet.

A készülék alján a mono hangszóró, egy újabb mikrofon és az USB-C port helyezkedik el, bal oldalt felül pedig a SIM-tálcát pattinthatjuk ki egy tű segítségével. A két SIM-kártya mellett szerencsére az SD-kártyánkat is rá tudjuk varázsolni a tálcára, így adott a tárhelybővítés lehetősége. A telefon emellett IP53-mas tanúsítvánnyal is rendelkezik, tehát biztosított a csepp- és porvédelem is.

A kijelzőt illetően nem voltak nagy elvárásaim, de az 1080 x 2400 pixeles felbontású AMOLED-panel jól vizsgázott, és érdemes megjegyezni, hogy egészen kimagasló minőséget képvisel ebben az árkategóriában. A képfrissítés 120 Hz, a maximum 1200 nit fényerő verőfényben is használható kijelzőt eredményez, viszont HDR10+ támogatást nem kapunk, és a színmélység is csak 8 bites.

A felhasználói élményre nem igazán lehet panasz, viszont filmeket nem ezen a kijelzőn ajánlott nézni.

Akkumulátorként egy 5000 milliamperórás telepet kapunk, amivel átlagos használat mellett nagyjából másfél-két napot húzhatunk ki a töltések között. Vezetéknélküli töltés nincs, ahogy a csúcssebességű töltés is elmarad: 120 wattos teljesítménye helyett itt 33 wattot kapunk.

A kínai gyártóhoz hűen viszont nem hiányzik a dobozból a gyorstöltést biztosító töltőfej, az ahhoz szükséges kábel, illetve a szilikontok sem. Az árcímkének megfelelően pedig nem a legújabb Gorilla Glass üveget kapta meg a mobil, be kell érni a Gorilla Glass 3-mal, de a gyárilag felhelyezett képernyővédő fólia viszont már a dobozból kivéve ott díszeleg a készüléken.

Ennyi pénzért ennyi jár

Specifikációk terén eddig elég jó a helyzet, a burkolat alá nézve viszont világossá válik, hogy jött ki a 100 ezer alatti árcédula. A 128 gigabájtos (UFS 2.2) háttértár a bővítési lehetőséggel együtt teljesen korrektnek mondható, a 4 gigabájtos LPDDR4X memóriánál viszont már rezeg a léc – a Xiaomi-féle MIUI kezelőfelületnek ez 2023-ban már sokszor kevésnek bizonyul. Emellett a Snapdragon 685 lapkakészlet, valamint az Adreno 610 grafikus mag is döcögősebb élményt nyújt: három app szimultán használta már megzavarja a rendszer akadásmentes működését.

A tesztelés kezdetén még régebbi operációs rendszerrel került a kezünkbe a készülék, azonban áprilisra elérhetővé vált a MIUI 14 + Android 13 frissítés. Egyéb specifikációk terén érdemes megemlíteni, hogy a mobilt NFC-vel és Bluetooth 5.0-val vértezték fel, illetve a navigációs műholdakhoz való csatlakozással sincs gond. Hiányzik viszont az 5G, illetve a Wi-Fi 6 támogatás.

Kamerák terén sem túl rózsás a helyzet, persze ennyi pénzért nem is érdemes többet remélni.

A hátsó kameraszigeten egy 50 megapixeles, Samsung JN1 szenzorral ellátott főegység kapott helyet, egy 8 megapixeles ultraszéles és egy 2 megapixeles makró modul kíséretében. A gyártó láthatóan nem akarja elengedni a fölösleges makrókamerákat, márpedig a f/2.4-es rekeszértékű egységgel semmit nem lehet kezdeni. A nyolc megapixeles, széleslátó kameránál egy kicsit jobb a helyzet, a fotók széle azonban már igencsak szemcsés lesz, ahogy elkezd lemenni a nap.

Farkas Norbert / 24.hu

A főkamera szabad téren még egészen vállalható képeket készít, a túlszaturációval viszont már itt meggyűlhet a felhasználó gondja. Korlátozott fényviszonyok között, például zárt helyiségekben vagy este szabad téren azonban már alig lehet értelmezhető fotókat készíteni. A végeredmény egy zajos, többségében elmosódott fotográfia lesz – bár érdemes megjegyezni, hogy ennél 2–3-szor drágább telefonoknak is meggyűlik a baja az ehhez hasonló körülményekkel.

Videóteljesítményben is csak a minimumot nyújtja a mobil: legjobb esetben is csak 1080p-ben tudunk mozgóképet rögzíteni, méghozzá maximum 30 fps-sel. A 13 megapixeles szelfikamera sem fogja megváltani a világot: az egység nem adja vissza a valódi színeket, valamint a háttér elmosásával, a hajszálak elkülönítésével is alaposan meggyűlik a baja.

Kicsi a bors, de… nem gyenge

A Xiaomi Redmi Note 12 egy üdítő meglepetés az okostelefonok alsó polcain. Ennyiért ugyanis nem sok gyártó kínál AMOLED-panelt, és ha szimplán csak a számokat nézzük, az 50 megapixeles kamerára és a méretes akkumulátorra is csak bólintani tudunk. Továbbá az SD-kártya bővítési lehetőség és a jack-csatlakozó megléte is értékelendő – ezek azt jelzik, hogy a kínai cég alaposan felmérte, mi a vásárlói igény az alsókategóriás mobilok piacán.

Teljesítményben persze nem lehetnek őrült elvárásaink, viszont az ujjlenyomat-olvasó pontossága, a meg-megdöccenő rendszer, valamint a csapnivaló mono hangszóró nem hozta meg a kedvem ahhoz, hogy napi több órán át nyúzzam a mobilt. Általános felhasználásra viszont épp megfelelő, ugyanis egészen sokáig kihúzza töltés nélkül. Az európai szinten rekordinflációval sújtott magyar piacon pedig nem árt, ha van alternatíva a kevésbé tehetős vásárlóknak is.

A Xiaomi Redmi Note 12 modell 90 ezer forintos árcímkéjével manapság azért nehéz versenyezni.

Xiaomi Redmi Note 12 specifikációk:

Kijelző: 6.67” FHD+ AMOLED DotDisplay, 120 Hz Processzor: Snapdragon 685 Memória: 4 GB Háttértár: 128 GB Hátlapi kamerák: 50 MP főkamera, 8 MP ultraszéles látószögű kamera, 2 MP makrókamera Szelfikamera: 13 MP Akkumulátor: 5000 milliamperóra, 33 wattos gyorstöltés Méret: 165,66 x 75,96 x 7,85 mm Súly: 183,5 gramm Egyéb: Bluetooth 5.0; NFC; IP53-tanúsítvány Kapcsolódó Ezen a mobilon érdemes elgondolkodni, ha 200 ezer alatt keres telefont A Xiaomi Redmi Note 12 Pro+ már-már csúcstelefon, de azért akadnak itt kompromisszumok.

The post Itt egy jó vétel, ha 100 ezer forint alatt keres okostelefont first appeared on 24.hu.