:

Pekingben érvelt a debreceni gigagyár mellett Szijjártó Péter, a CATL vezérével vacsorázott

Pekingben érvelt a debreceni gigagyár mellett Szijjártó Péter, a CATL vezérével vacsorázott

A külgazdasági és külügyminiszter Pekingben van épp és a Debrecenbe tervezett, 3000 milliárd forintos zöldmezős beruházást elindító CATL vezérével találkozott.

A világ legnagyobb akkumulátorgyártójának számító Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) debreceni gyárépítése magyarországi beruházásra ösztönöz más kínai vállalatokat is – mutatott rá Szijjártó Péter hétfőn Pekingben. A tárcavezető a CATL vezetőjével, Robin Zenggel folytatott megbeszélését megelőzően kiemelte, hogy a munkavacsorán át fogják tekinteni, hogyan áll a valaha volt legnagyobb magyarországi beruházás, amely már most látható módon további kínai cégek fejlesztéseit inspirálta hazánkban. A miniszter a mai nap során több kínai beruházást is bejelentett. Múlt héten derült ki az is, hogy nem a CATL lesz az egyetlen aksigyár Debrecenben. A miniszter a kommunista párt központi bizottságának magas rangú tisztségviselőivel is találkozott ma.

Peking, 2023. május 15. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Vang Ji, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának külügyi igazgatója (j) fogadja Szijjártó Péter minisztert Pekingben 2023. május 15-én. MTI/KKM

Szijjártó a magyar gazdaság versenyképességét, az új munkahelyeket és a globális klímacélokat emelte ki, mint a beruházás melletti érvek.

A miniszter tájékoztatásából kimaradtak a projekttel kapcsolatos aggályok:

a gyárban rengeteg munkaerőre lesz szükség, szinte biztos, hogy külföldiekkel tudják majd feltölteni az állományt, az akkumulátorgyárak rengeteg vizet zabálnak és iszonyat energiaigényük van (ami még az elektromos áram árát is megemelheti),a helyiek megkérdezése nélkül született döntés az óriásberuházásról, amit a kormány minden szinten támogat.

Kína finanszírozóként is megjelent nagy állami projekteknél, így hitelezőként szerepük van a Vodafone felvásárlásában. Ezekről azonban nem sokat tudunk, mert a kormány titkolózik. Nemrég az RTL Híradó értesült úgy, hogy a MÁV is Kínától vehet új szerelvényeket (a német Siemens helyett), a kommunista állam pedig hitelt is adna egy nagyobb magyar beszerzéshez.

Természeti erőforrások és olcsó munkaerő

Az olcsó munkaerő és a megfelelő adózási környezet miatt is csábító a nagy beruházóknak Magyarország, ezért is telepítenek ide egyre több beruházást, nem csak keleti óriáscégek (Debrecenbe érkezik a BMW is hamarosan).

Az sem csak a keleti cégekre jellemző, hogy az olcsó munkaerő mellett a természeti erőforrásokra is rátelepednek, főleg olyan régiókban, ahol a munkanélküliség magasabb, vagy ahol a társadalmi ellenállás várhatóan alacsony a nagy környezeti hatással járó beruházásokkal kapcsolatban. Nemrég írtunk róla, hogy a keleti gyártó cégek mellett az amerikai technológiai óriások is előszeretettel néznek ezek alapján új helyszínt a beruházásaiknak.

Borítókép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Vang Ji, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának külügyi igazgatója (j) fogadja Szijjártó Péter minisztert Pekingben 2023. május 15-én.
MTI/KKM

The post Pekingben érvelt a debreceni gigagyár mellett Szijjártó Péter, a CATL vezérével vacsorázott appeared first on Forbes.hu.