:

Ennyibe fáj az államnak a napelemstop

Nem épp jókor fékezte meg a kormány a napelemrendszerek terjedését. A villamosenergia megemelkedett ára mellett megnőtt az import, csökkent a hazai termelés. A szakértő nemzetgazdasági kárról beszél.

Akkor állított akadályokat a kormány a napelemes rendszerek terjedése elé, amikor történelmi magasságokba emelkedett a villamos energia ára, ami hatalmas pluszkiadást okoz a költségvetésnek. Bár a napelemstopot elvileg az idén feloldják, a napenergia-ágazatban továbbra is óriási a bizonytalanság, már több ezer munkavállalót elbocsátottak.

Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke a 24.hu-nak elmondta, ez „hatalmas nemzetgazdasági kárt okoz”. Szerinte a költséges árambehozatalt a kormányzat azzal is ösztönözte, hogy 2021 óta folyamatosan szűkítette a napelemes erőművek építésének lehetőségét, majd éppen az energiaválság tetőpontja körül betáplálási stopot rendelt el a háztartási méretű kiserőművekre.

„Mindez éppen egy olyan pillanatban történt, amikor nagyot nőtt a kereslet az elektromos energia iránt. Eközben beruházók, cégtulajdonosok, társasházak tömege igyekezett volna gondoskodni arról, hogy saját magának termelje meg az áramot.” 

Magyarország bruttó villamosenergia-össztermelése 2 százalékkal, 35399 gigawattórára (GWh) csökkent tavaly 2021-hez képest, amelynek oka egyebek közt a Paksi Atomerőmű karbantartása volt.

A villamosenergia-összfogyasztás mintegy 40 százalékát kellett importálni 2022-ben, ami azt jelenti, hogy a behozatal nagy mértékben, 7,5 százalékkal nőtt, így elérte a 21589 GWh-t.

Tavaly a hazai termelésnél lényegesen drágább import éppen akkor nőtt évtizedes rekordra, amikor a földgáz árát jelentős mértékben lekövető áramárak megtöbbszöröződtek.

A behozatal egy évtizede nem látott magasságokba növekedett, és a nemzetgazdaság számára – 300 euró/megawattóra átlagárral számolva – összesen körülbelül 6 milliárd euróba (2400 milliárd forintba) került tavaly.

A kabinet a jogszabályok segítségével inkább a villamosenergia importját ösztönözte. Miközben tiltják a szélerőművek telepítését, és korlátozzák a napelemes rendszerek terjedését, addig az államkassza hatalmas összegeket költ arra, hogy a rekordárak miatt kompenzálja a lakosságot.

A napelemes rendszerek a beruházási költségen felül ingyen állíthatnának elő elektromos energiát. Ehelyett a kabinet óriási pazarlást hajt végre, mikor az amúgy is rossz állapotban lévő költségvetést terheli tovább a rezsitámogatással

– véli a szövetség.

The post Ennyibe fáj az államnak a napelemstop appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés