:

Százezer dolgozónak ígért béremelést a kormány – egy fontos csoportot mégis kihagyott

Százezer dolgozónak ígért béremelést a kormány – egy fontos csoportot mégis kihagyott

Az alapellátó fogorvosok és háziorvosok szakasszisztensei kimaradtak a javaslatból.

2023. júliusától 108 ezer egészségügyi dolgozó – köztük 84 ezer egészségügyi szakdolgozó, valamint a nem gyógyító területeken dolgozó 24 ezer szakember – bérét emeli a kormány a Belügyminisztérium április végi bejelentése alapján.

Több ebből Százezer dolgozónak ígért béremelést a kormány – egy fontos csoportot mégis kihagyott Megfordult a forint pályája a drámai bejelentés után

A Magyar Közlönyben megjelent vonatkozó jogszabály időközben meg is jelent: az induló bruttó bér 288 ezer forint, a bértábla tetején bruttó 1 millió forintot lehet keresni, de ehhez már 49-51 év munkatapasztalat kell, írja a 24.hu. A pályakezdő ápolók bruttó bére 60 ezer forinttal, a nyugdíj előtt állóké 88 ezer forinttal nő.

Az ellátás növekedését nem fogadták teljes elégedettséggel a szakszervezetek: a Független Egészségügyi Szakszervezet szerint a magas infláció miatt még a keresetek értékének megőrzéséhez is kevés a 18 százalékos emelés.

Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy néhány csoport kimarad: az alapellátó fogorvosok és háziorvosok szakasszisztenseire, mintegy 8 ezer dolgozóra nem vonatkozik a mostani béremelés.

Beszéljünk az állampapírokról: így jutsz 21% hozamhoz kockázatmentesen

A 24.hu-nak nyilatkozó Dúl Zoltán szombathelyi gyermek fogorvos szerint az alapellátás kollegiális vezetői információi alapján szóban van az ígéret az e területre vonatkozó béremelésre is. A kimaradás okát azonban nem tudják.

The post Százezer dolgozónak ígért béremelést a kormány – egy fontos csoportot mégis kihagyott appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés