Marha vagy halkollagén? Mi a különbség közöttük?
- Bellacafe.hu
- 20 May, 2023
- Címkék: #Test és Lélek # kollagén
Az emberi szervezet is képes a kollagén előállítására, a gond csupán annyi, hogy az idő előre haladtával az előállított mennyiség folyamatosan csökken. Ez a csökkenés már 25 éves kor felett, elkezdődik, idősebb korban pedig kritikusan alacsony szintre lassul le saját kollagén termelődésünk.
Ez az elsődleges oka annak, hogy megjelennek az ízületi problémák, a bőr veszít rugalmasságából, valamint ráncosodni kezd. Dönthetünk tehát: megvárhatjuk, hogy a termelődés visszaszoruljon és testünk állapota romlásnak induljon, vagy még kellő időben, külső forrásból pótoljuk a hiányzó kollagént. Érdemes az utóbbi mellett letenni a voksunkat, ugyanis így hosszú ideig mozgékonyak maradhatunk és sokat tehetünk a bőrünk fiatalos állapotának fenntartásáért is.
Szerencsére manapság egyre több szó esik a kollagénpótlás fontosságáról és jótékony hatásairól, számos kollagént tartalmazó étrend-kiegészítő kerül a forgalomba. Ezek között azonban jelentős minőség- és összetételbeli különbségek vannak, emiatt érdemes minden esetben szakemberek által kialakított terméket választani. A kollagént leggyakrabban halból vagy marhából vonják ki, fontos tudni, hogy ennek a két típusnak az élettani hasznosulása eltér egymástól.
Marhakollagén, az ízületek védője
Kísérletekkel is bizonyított, hogy a szarvasmarha kollagén aminosavakban, például glicinben és prolinban gazdag, így hozzájárulhat a fáradtságérzet csökkentéséhez, az emésztés megfelelő működéséhez és segítheti a bőr regenerálódását is. Továbbá a degeneratív ízületi megbetegedések, mint például a reumatoid artritisz vagy akár a csontritkulás kiegészítő kezelésében is segítséget nyújthat, mivel a csontsűrűségre is jó hatással van.
Halkollagénnel a hidratált és rugalmas bőrért
A tengeri halakból készült kollagén kimondottan magas antioxidáns-tartalommal rendelkezik és aminosavakban szintén gazdag, így jó szolgálatot tehet a testünk egészségének megőrzésében. Jelentős hatással lehet a testünk hialuronsav tartalmára, így elősegítheti a nedvességmegtartást. A halkollagén segíthet a bőrsejtek regenerációs folyamataiban és támogathatja a bőr rugalmasságának, hidratáltságának, tömörségének fokozását is.
Mit tehetünk, ha nem szeretnénk választani a jótékony hatások közül?
A kísérletek azt mutatják, hogy míg a marhakollagén főként az ízületek területén fejti ki a hatását, addig a halkollagén bőrünk hidratáltságára és rugalmasságára hathat jótékonyan.
“Ha nem szeretnénk lemondani az egyik vagy a másik típus nyújtotta előnyökről, érdemes lehet együtt fogyasztani őket, olyan kollagén terméket választva, amelyben megtalálható mind a kettő. A megfelelő kollagénszintézis ugyanis nem csupán a vázizmok, a bőr és az ízületek szempontjából támogató hatású, hanem a szívizmok számára is előnyös lehet” – tette hozzá Gyöngyösi Szilvia, a MyEatrend márkanagykövete.
The post Marha vagy halkollagén? Mi a különbség közöttük? appeared first on BellaCafe.hu.