:

Végre itt egy csúcstelefon, amiért nem kell csúcs árat fizetni

Végre itt egy csúcstelefon, amiért nem kell csúcs árat fizetni

Legutóbb tavaly ősszel foglalkoztunk részletesebben a Motorola készülékeivel, mikor a gyártó leleplezte az Edge 30 Ultra, Edge 30 Fusion és Edge 30 Neo modelleket. Azóta megérkezett az új széria első két tagja: a felső-középkategóriát bővítő Edge 40 és a csúcskategóriás Edge 40 Pro. Most az utóbbit vettem alaposan szemügyre, és örömmel konstatáltam, hogy 2023-ban sem lehetetlen előállni olyan felsőkategóriás készülékkel, ami kevesebb, mint 350 ezer forintba kerül.

Motorola Edge 40 Pro

Tesztre a telefon fekete verzióját kaptuk meg (létezik belőle kék is), ami dizájn szempontból nem hoz semmilyen áttörést, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy elegáns készülékkel van dolgunk. Matt, visszafogottan texturált, Gorilla Glass Victus védelemmel ellátott üveg hátlap, középen Motorola logóval és a bal felső sarokba helyezett kameraszigettel. A keret szintén feketére festett alumínium, elöl pedig egy 6,36 hüvelykes kijelző várja a felhasználót, amit szintén Victus véd az esetleges külső behatásoktól. A mobil 161,76 milliméter magas, 74 milliméter széles és kevesebb mint 9 milliméter vastag, az üveg pedig elöl és hátul is le van kerekítve a széleken.

Varga Jennifer / 24.hu

Ez elsőre tetszetős, kifejezetten karcsú kivitelt eredményez, de van egy olyan roppant veszélyes „mellékhatása”, hogy a telefon kifejezetten csúszós, nem lehet olyan stabilan tartani, mint a sík kijelzővel szerelt készülékeket. Mivel az Edge 40 Pro is egy tepsi, egy kézzel a képernyő teteje elérhetetlen, és ilyenkor a legnagyobb a veszélye, hogy egy óvatlan mozdulatot követően egyszerűen kicsúszik a kezünkből. Éppen ezért érdemes szinte azonnal felpattintani rá a telefon dobozába csomagolt átlátszó, de merev tokot, mert az nemcsak védi a mobilt, de a használatát is valamivel stabilabbá teszi – igaz, cserébe veszít valamennyit a kecsességéből.

A felépítést illetően annyi eltérés van a megszokott sztenderdekhez képest, hogy jobb oldalon a hangerőszabályzás két gombbal végezhető, és alattuk még ott a power billentyű, ami nyomva tartva alapbeállításon a hangasszisztenst kelti életre, de szerencsére ez kikapcsolható. A bal oldal teljesen üres, felül mikrofont és hangszórót találunk, alul pedig a SIM-tálca (egy kártya fér bele), egy újabb mikrofon, az USB-C port (3.2) és még egy hangszóró kapott helyet – így adott a sztereó hangzás. Jack-csatlakozó és SD-kártyás memóriabővítés persze már itt sincs, cserébe viszont adott az IP68 szabvány szerinti védelem, tehát a telefont a víztől és a portól sem kell félteni.

A kijelző alapját egy pOLED-panel adja, maximum 1080 x 2400 pixel felbontással, 165 Hz-es képfrissítéssel, 10 bites színmélységgel, illetve HDR10+ és Dolby Vision támogatással. Csúcskategóriás képernyő, maximum 1100 nit fényerővel, csodás színekkel, kiváló kontraszttal, és a magas képfrissítésnek hála olyan gördülékeny mozgásokkal és átmenetekkel, hogy azt öröm nézni. Bónusz továbbá, hogy a kijelző szélei értesítési fényként is használhatók, ami az ívelt kijelzőnek hála akkor is látszik, ha a telefon képernyővel lefelé fekszik az asztalon – sőt, bekapcsolható, hogy a fények csak akkor villanjanak fel, ha ilyen helyzetben tartjuk a készülékünket. Természetesen nem maradt ki a beépített ujjlenyomat-olvasó sem, ami hibátlanul végzi a dolgát, illetve az előlapi kamerának hála elérhető a 2D-s arcfelismerés is, ha valaki esetleg ezt a megoldást preferálná.

Varga Jennifer / 24.hu

Az akkumulátor 4600 milliamperórás, ami magas fényerő és aktív használat mellett nagyjából egy napot bír ki töltés nélkül, ugyanakkor a konkurenciához képest toronymagas a töltési sebesség: 125 watt, amihez a dobozban a kompatibilis kábel mellett megtaláljuk a szükséges töltőfejet is. Adott továbbá a vezeték nélküli töltés, de ezt 15 wattban maximalizálta a gyártó, a vezeték nélküli visszatöltés (amivel a hátlapra helyezve egy másik mobil vagy egy füles bölcsője látható el energiával) pedig mindössze 5 watt.

Hőhatár

A Motorola a hardveren sem spórolt: a burkolat alatt egy Snapdragon 8 Gen 2 lapkakészlet dolgozik, Adreno 740 grafikus maggal, amit 12 gigabájt LPDDR5X memória és 256 gigabájt (UFS 4.0) háttértár egészít ki. Ez a konfiguráció az Android 13 rendszert mindenféle mikrolag nélkül, fél tucat alkalmazást futtatva is tökéletesen kiszolgálja, továbbá a komolyabb mobiljátékok sem okoznak neki problémát, ami nem meglepő annak fényében, hogy az Antutu benchmark programban 1259105 pontot sikerült elérnünk a tesztek lefuttatását követően.

Varga Jennifer / 24.hu

Az egyetlen gondot itt is a vékony ház okozza, amiben nem nagyon jutott hely igazán hatékony hűtésnek, így a készülék hajlamos melegedni az erőforrás-igényesebb applikációk futtatása közben. Megégetni persze senkit nem fog a telefon, tojást sem lehet sütni rajta, de hosszú távon kellemetlenné tud válni az átmelegedő üveg, arról nem is beszélve, hogy ez hatással van a teljesítményre is, bár ezt tényleg csak a komolyabb 3D-s játékok futtatása közben lehet érezni.

A kezelőfelület letisztult és jól átlátható (közel áll a „szűz” Androidhoz), nincs tele felesleges alkalmazásokkal, a gyártó pedig ígéri, hogy három évig biztosítja az operációs rendszer frissítését (tehát ide érkezik még az Android 16 is), illetve négy évig garantáltan lesznek biztonsági frissítések. Ez papíron nem hangzik rosszul, de azzal tisztában kell lenni, hogy a cég nem kapkodja el a munkát: a május közepén végzett tesztünk során például még mindig a februári biztonsági csomag volt a legaktuálisabb, miközben más gyártóknál már hetek óta elérhető az áprilisi is. Éppen ezért, ha valaki a Samsungnál megszokott tempóra számít, az itt könnyen csalódhat.

Viszont a többi specifikációt illetően nincs ok panaszra: az NFC, az 5G és az eSIM alapvetés, adott a Dolby Atmos kompatibilitás, a ReadyFor szoftvernek hála a telefon könnyedén csatlakoztatható tévékhez és számítógépekhez, megkapjuk a Bluetooth 5.3 szabványt, illetve ez a mobil már készen áll a Wi-Fi 7-re, és természetesen támogat minden létező műholdas rendszert is.

Majdnem remek

Kamerából az előlapon egy 60 megapixeles egységet kapunk, amivel szép, részletes szelfik készíthetők, a széles látószögnek hála akár csoportban is, videóra váltva pedig nem hiányzik a 4K felbontás 60 fps képfrissítéssel, ami a TikTok korában sokaknak kiemelt funkció.

A hátlapon kicsit vegyesebb az összkép: szerencsére nincs parasztvakítós, 200 megapixeles főegység, mint az Edge 30 Ultra esetében, van helyette 50 megapixeles központi kamera, 50 megapixeles széles látószögű modul, illetve egy 12 megapixeles telefotó, aminél kétszeres nagyítás a maximum. Tesztalanyunk az utóbbi kamerával botlik nagyot, ugyanis a zoom egységgel készített benagyított végeredmény nem méltó egy 300 ezer forint felett kínált készülékhez. Arról persze szó sincs, hogy használhatatlan fotók születnének, de a részletességet illetően ezen a fronton a sima Galaxy S23 és a Xiaomi 13 egyaránt kenterbe verik a Motorola később debütált üdvöskéjét.

Varga Jennifer / 24.hu

Szerencsére a másik két kamera képes ezt ellensúlyozni, mindkettő szépen megállja a helyét, nappal és este egyaránt, éles, remek színekkel operáló, részletes képekkel. Alapból mindkét egység 12,5 megapixeles fotókat lő, de a menüben adott a lehetőség (Ultra-Res opció) az 50 megapixeles végeredmény készítésére is, amit alkalmanként, főleg nappal, természetes fényben érdemes bevállalni, ilyenkor ugyanis érezhetően jobb a végeredmény. Bónusz továbbá, hogy a széles látószögű modulnak hála adott a makró lehetősége is, és ebben a módban tényleg jó minőségű, éles és kellően részletes közelik készíthetők szinte bármiről.

Videóból elérhető a 8K felbontás, 30 fps képfrissítéssel, de képstabilizálás nélkül, így ennek a módnak állványról, esetleg gimbalt használva van értelme. Nem úgy a 4K/60 fps módnak, aminél már van képstabilizálás, méghozzá elfogadható minőségben, így nincs akadálya, hogy remegés nélküli és tűéles mozgóképeket rögzítsünk a telefonunkkal. Az viszont fájó hiányosság, hogy a kameraszoftver nincs felkészítve arra, hogy videózás közben kedvünkre válthassunk mindhárom (széles, 1x, 2x) nézet között – 2023-ban azért ez elég nagy kihagyott ziccer.

Csúcstelefon nem csúcs áron

A Motorola Edge 40 Pro ajánlott fogyasztói ára 330 ezer forint, ami nem kevés pénz, főleg egy telefonért, de ha figyelembe vesszük, hogy a nagyjából hasonló képességű Xiaomi 13 ennél 60 ezer forinttal drágábban nyitott, a Galaxy S23 legolcsóbb modelljénél pedig már 80 ezer a különbség, akkor már nem is hangzik annyira rosszul ez az összeg.

Utóbbi úgy, hogy több a háttértár és a memória, sokkal gyorsabb a vezeték nélküli töltés, és még az adapter sem hiányzik a dobozból. A Samsung telefonja persze kamerás fronton, illetve a szoftveres frissítés terén lekörözi a Motorola készülékét, de ha valakinek ezek a területek pont nem létfontosságúak, miközben szeretne egy erős, gyorsan tölthető telefont, ami mellől a kiegészítőket sem spórolták ki, annak az Edge 40 Pro mindenképpen megfontolandó választás lehet.

Motorola Edge 40 Pro specifikációk:

Kijelző: 6,36” QHD pOLED 10 bit, 165 Hz, Dolby Vision, HDR10+ Processzor: Snapdragon 8 Gen 2 + Adreno 740 Memória: 12 GB LPDDR5X Háttértár: 256 GB (UFS 4.0) Hátlapi kamerák: 50 MP főkamera (1/1,5″; 23 mm; f/1,8; OIS), 50 MP ultraszéles látószögű kamera (1/2,76″; 114 fok; f/2,2), 12 MP telefotó (1/2,93″; 50 mm; f/1,6; 2x nagyítás) Szelfikamera: 60 MP (f/2,2) Akkumulátor: 5000 milliamperóra, 125 wattos gyorstöltés, 25 wattos vezeték nélküli töltés, 5 wattos visszatöltés Méret: 161,76 x 74 x 8,59 mm Súly: 199 gramm Egyéb: Bluetooth 5.3; NFC; IP68-tanúsítvány; 5G, Wi-Fi 7; Dolby Atmos; eSIM, ReadyFor

The post Végre itt egy csúcstelefon, amiért nem kell csúcs árat fizetni first appeared on 24.hu.