:
Breaking News

Eközben a szomszédban: 150 ezer tanár sztrájkol egyszerre

Általános sztrájkot hirdetett Romániában a három legnagyobb tanügyi szakszervezet hétfőn, miután nem tudott megegyezni a kormánnyal a béremelésekről. Nagyjából 150 ezer pedagógus és az iskolai kisegítő személyzet 60-70 ezer tagja szüntette be meghatározatlan időre a munkát – írja a 444.

A sztrájkolók azt követelik, hogy a kezdő tanárok négyezer lejt (300 ezer forintot) kapjanak nettóban, ami megegyezik az országos átlagbérrel. Most a 2600 lejes (200 ezer forintos) szintet sem érik el. A magyar pedagógus bértábla ennél alacsonyabb fizetést kínál a kezdőknek.

Ha vásárlóerő-egységben (PPS) nézzük,

a 2020-21-es adatok alapján a román kezdő tanári fizetések már meghaladták a magyart.

A magyar pedagógusok hosszú évek óta próbálnak változást elérni, cserébe eddig annyit kaptak, hogy megnyirbálták a sztrájkjogukat, az új státusztörvény pedig még tovább szűkíti, de már a szakmai lehetőségeiket is. A kormány lépéseinek egy hatása már biztos van: alig akar valaki tanárnak menni.

Borítókép: A diáktüntetés résztvevõi vonulnak a Parlamenttõl az Oktogonhoz 2023. május 19-én. A tüntetõk ezúttal is a pedagógusok bérének haladéktalan emelését és az õket érintõ úgynevezett státusztörvény teljes tervezetének azonnali visszavonását követelték, megerõsítve a “7igenes” országos népszavazási kezdeményezésben foglaltakat.
MTI/Koszticsák Szilárd

The post Eközben a szomszédban: 150 ezer tanár sztrájkol egyszerre appeared first on Forbes.hu.