:
Breaking News

Völner Pál a bíróságon: Segítenem kell, ha tudok

A kenőpénz elfogadásával és más korrupciós ügyekkel megvádolt Völner Pál fideszes ex-államtitkár ma állt a bíróság elé. Völner vallomásában azt mondta, a vád minden elemét visszautasítja, mert nem követett el bűncselekményt, és bűncselekmény elkövetéséről sem volt tudomása.

Míg vádlott társa, a végrehajtói kar volt elnöke, Schadl György letartóztatásban van, addig Völner Pál szabadlábon védekezhet. Az ügy lényege a vádirat szerint, hogy Schadl „korrupciós kapcsolatot alakított ki” Völner Pállal, aki rendszeresen 2–5 millió forintot kapott tőle – összesen legalább 83 millió forintot. Az államtitkár cserébe vállalta, hogy a pozíciójából eredő befolyásával Schadl kéréseire elintéz konkrét ügyeket, például a jól jövedelmező végrehajtói kinevezéseket.

Az ügyészség szerint Schadl lényegében „fizetésként” adta Völnernek a pénzt, hogy folyamatosan rendelkezésére álljon a különböző ügyek elintézésében.

A Telex beszámolója szerint Völner a következőket mondta eddig a tárgyaláson:

eddigi életútját részletesen ismertetve kiemelte: „arra neveltek, hogy dolgozzak, mindig beértem azzal, amit tisztességes módon megkerestem”a jelenlegi helyzetben Völner szerint „nem csak számomra sérelmes, hogy nem tudom munkámat folytatni”, hanem az ügyvédi irodájának ügyfeleinek is rossz ez„egy képviselőnek mindig tágabban kell értelmeznie a munkáját, mindig bizonyítani kell a segítőkészségét. Talán ez a gondolatmenet segít megérteni, miért akartam a vádiratban megfogalmazott ügyekben segíteni. Én mint képviselő nem fordíthatok hátat a segítőkérőknek, segítenem kell, ha tudok. Ha a képviselő elkezd válogatni, előbb vagy utóbb mindenkinek hátat fordít, mert az úgy kényelmesebb”. Szerinte ezt kéne megérteni az ügyészségnek, aki összeállította a vádiratot.azt a vádat visszautasította, hogy a végrehajtókkal kapcsolatban visszaélt volna a hivatalával, és bűncselekményt követett volna el. Ezen a ponton újra azt emlegette, a végrehajtók kinevezését nem ő, hanem Vízkelety Mariann volt államtitkár írta alá.

Az egy héttel ezelőtti meghallgatásán Schadl ártatlannak vallotta magét és kifejtette, milyen közös témáik voltak Völnerrel: „a hajózás, a műszaki innovációk – és bocsássa meg – a gasztronómia szeretete”. Ezen kívül Schadl szerint közte és a fideszes exállamtitkár között csak szűkre szabott munkakapcsolat volt.

A 22 vádlottból ugyanakkor tízen – köztük hat végrehajtó – már beismerték a bűnösségüket

The post Völner Pál a bíróságon: Segítenem kell, ha tudok appeared first on Forbes.hu.