Miért volt sikertelen annak idején az IBM próbálkozása a mesterséges intelligenciával? Mi a hátránya a belső kutatás-fejlesztésnek? Magyarországon járt Henry Chesbrough, napjaink egyik legbefolyásosabb üzleti gondolkodója, a nyílt innováció elméletének megalkotója. Interjú.

Forbes.hu: Húsz éve mozog az akadémiai szférában, előtte a Szilícium-völgyben szerzett tapasztalatot. Arra tippelnék, hogy általában a fordított irány a gyakoribb. Hogyan egészíti ki egymást a kettő?

Henry Chesbrough: Azt tapasztalom, hogy a legtöbb egyetemi kollégámnak kiváló oktatási képesítése van, de nagyon kevés ipari tapasztalata is. Kicsit szokatlan vagyok ebben a közegben olyan szempontból, hogy több mint tízéves ipari múlttal rendelkezem. Maga a Szilícium-völgy egészen más tempóban működik, mint máshol megszoktuk: egy vállalkozás életében egy év a Szilícium-völgyben máshol két-három évnek felelne meg, annyira gyorsan történik minden. Tehát tíz év alatt elég sok mindent láttam. Az írásaimmal és a tanítással az a célom, hogy ne csak az akadémiai szférát, de az üzleti élet szereplőit is elérjem.

Nem hiányzik néha az ottani tempó?

De igen, két dolog miatt. Egyrészt, a szilícium-völgyi projektekben általában nagyon erős a csapatokba vetett hit és összetartás, csapatban azt is el tudod érni, amit egyénileg nem. A másik: nagyon jó érzés, amikor termékbevezetéskor kézzelfogható eredményt látunk. Hiányzik az élmény, amikor az emberek elkezdik megvásárolni, amin addig dolgoztál, és visszajelzést kapsz rá. (Chesbrough a merevlemeziparban dolgozott – a szerk.)

A mostani munkámban ehhez az áll a legközelebb, amikor megjelenik egy új könyvem. Az emberek megveszik, elolvassák, esetleg feltesznek egy-egy kérdést. Ez is jó érzés tud lenni – de azért nem teljesen ugyanaz. (Nevet.)

A Szilícium-völgyben, ha egy új tech terméket vezetsz be, tényleg akkora hatást érhetsz el, amit akadémikusként sosem.

Henry Chesbrough és a nyílt innováció elmélete

Henry Chesbrough a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem Haas Üzleti Iskolájának és Garwood Vállalati Innovációs Központjának igazgatója, egyben a római LUISS magánegyetem nyílt innovációs és fenntarthatósági tanszékének vezetője. Ő alkotta meg az open innovation (nyílt innováció) elméletet, amiről 2003-ban könyvet is írt Open Innovation: The New Imperative for Creating and Profiting from Technology címmel.

A nyílt innováció Chesbrough definíciója alapján „a tudás célzott beáramlásának és kiáramlásának felhasználása a belső innováció felgyorsítására, illetve az innováció külső felhasználásának piacainak bővítésére”. Ennek lényege, hogy a vállalatok a hagyományos, zárt innovációhoz képest nagyobb mértékben támaszkodnak kívülről érkező ötletekre. A tudás nyíltabbá tétele többféleképpen is létrejöhet, például közös fejlesztések, nyílt forráskódú szoftverek, licenckereskedelem, közösségi ötletbörzék, vagy akár startupok bevonása révén is. Az elmúlt két évtizedben ez a megközelítés az egyik legfontosabb innovációs elmélet lett.

Chesbrough a Rajk Szakkollégium meghívásából járt Magyarországon, a kollégium diákjai 2020-ban neki ítélték a kiemelkedő menedzsment-gondolkodóknak járó Herbert Simon-díjat. Chesbrough-val a díjátadót követően beszélgettünk.

A nyílt innováció elmélettel az volt a célja, hogy hidat képezzen az akadémiai világ és az üzleti élet között. Hogyan bontakozott ki az ötlet?

Kezdetben különböző cégek innovációs folyamatait tanulmányoztam. Közéjük tartozott a Xerox, a Palo Alto Research Center (PARC), az IBM kutatási szervezete, az Intel és néhány gyógyszeripari vállalat. A nyílt innováció ötlete akkor merült fel bennem, amikor elkezdtem látni néhány olyan mintázatot, ami nemcsak a számítógép-, de a gyógyszer- és a telefoniparban is jelen volt. Az 1990-es években a legtöbb irányzat – Alfred Chandleré, Michael Porteré – arról szólt, hogy mennyire fontosak a vállalatok belső tevékenységei, és ezek hogyan határozzák meg az innováció sikerét.

Az a mintázat viszont, amit a kilencvenes évek végén a vállalatoknál láttam, mást mutatott. Egyrészt azt, hogy néha ezek a zárt gyakorlatok már nem működtek túl jól, de látszott az is, hogy a nyitott folyamatok nagyon izgalmas eredményekhez vezethetnek. Mindkét eredmény ellentétes volt az akkor uralkodó, hagyományos tapasztalattal. Az volt a szerencsém, hogy a legtöbb ember még nem vette észre ezt a változást, így a könyvem nyelvezetet és logikát tudott adni neki.

Henry Chesbrough előadása a CEU-n a Herbert Simon díj átadása után / Fotó: Rajk Szakkollégium

A sikersztorikon keresztül talán könnyebb lenne bemutatni az elméletet, de mond helyette esetleg ellenpéldát?

Igen, bár ehhez fontos leszögezni, hogy a vállalatok érthető okokból nem szeretnek a kudarcaikról beszélni. Emiatt mi is hajlamosak vagyunk csak a jól működő dolgokat meglátni.

A kérdésre rátérve: egy nagyon jó képességű vállalat kudarcos esetére jó példa az IBM próbálkozása a mesterséges intelligenciával. Watson néven futott, képes volt strukturálatlan szöveget olvasni és értelmezni, az IBM egy új üzletágat is felhúzott rá.

A Watson végül mégsem lett sikeres. Annak ellenére sem, hogy maga a technológia fejlett volt, és jócskán megelőzte azt, amivel mások akkoriban rendelkeztek.

Mi volt a probléma? Kettő is volt legalább. Az egyik, hogy az IBM nem volt biztos abban, hogy melyik piacot célozza meg a Watsonnal. Végül egy olyat választottak, ami nagyon igényes és macerás: a radiológiai diagnosztikát, ezen belül is a rákot próbálták felismerni. A kudarc másik oka az lehetett, hogy az IBM nagyon zárt módon lépett piacra a Watsonnal. Nem vontak be más feleket a marketingtevékenységükbe, sem pedig rendszerintegrátorokat, tanácsadókat vagy partnereket. A Watsonhoz nem tudtak mások csatlakozni, hogy más iparágakban, másféle módokon is használhassák.

Ma sokat hallunk a ChatGPT-ről és a nagy nyelvi modellekről. Az egyik dolog, amit az OpenAI tett, amikor tavaly november 30-án elindította a csetbotot, az volt, hogy ingyen mindannyiunk rendelkezésére bocsátotta, és aztán figyelni kezdte, hogy mit csinálunk vele. Ez sokkal nyitottabb marketingstratégia, mint amit az IBM egy évtizeddel korábban a Watsonnál folytatott.

Alapvetően mi a probléma a belső innovációs folyamatokkal és kutatás-fejlesztéssel?

Hogy ilyenkor a már meglévő tudással dolgozol, pedig rengeteg hasznos és értékes tudás létezik a szervezeten kívül is. Ha mindent házon belül csinálunk, nem tudunk annyi információt felhasználni, mint amennyit akkor, ha más tudás iránt is nyitottak lennénk.

Másrészt, a projekt sikerének kockázatát száz százalékban magunkra vállaljuk. Ha ehelyett másokkal együttműködve, nyitottabb módon dolgozunk, gyakran a kockázat is megoszlik.

Olyan ez, mint amikor egy focimeccsen egyszerre többen is kapura lőnek.

Ráadásul az erőforrásainkat is hatékonyabban használjuk fel, egyetlen projekt helyett többre is fókuszálhatunk egyszerre.

Ennyire fontos, hogy mindig, minden cég állandóan innováljon?

Az emberek folyton arra törekednek, hogy jobban csinálják a dolgukat. Emlékszem, mennyire nem szerettem gyerekként beágyazni. Így amikor édesanyám rám szólt, hogy takarítsam ki a szobámat, én is kerestem a módját, hogy gyorsabban be tudjam vetni az ágyamat. Azon gondolkodtam például, hogy ki lehetne lyukasztani a takarót, és a lyukon keresztül egy kötelet megrántva felhúzni.

Fotó: Rajk Szakkollégium

És sikerült?

Hát, nem akartam tönkretenni az ágyneműt. De legalább gondolkodtam rajta. Ez teljesen emberi dolog. Az innováció egyik forrása, hogy meg akarjuk találni a módját annak, hogy jobban tudjunk csinálni valamit. Igaz, amikor egy vállalat sikeres lesz, és az ügyfelei is elégedettek, időnként előfordul, hogy elkezdenek lazítani, egy kicsit akár önelégültté is válnak. Ilyenkor az innováció lelassul, néha meg is áll. Sokáig viszont nem lehet így, mert egy bizonyos ponton más is észre fogja ezt venni. A versenydinamika ösztönzi az innovációt.

Egy kapitalista piacon problémát jelenthet, ha valaki túl sokáig túl lusta.

És ha nem csak versenyben gondolkozunk? Milyen szerepe lehet a nyílt innovációnak a klímaváltozásban és a fenntarthatóság elősegítésében?

A LUISS-on a saját tanszékem neve is (Maire Tecnimont Chair in Open Innovation and Sustainability – a szerk.) utal arra, hogy a nyílt innovációnak szerepe van a fenntarthatóságban. Egy példa: a dán Carlsberg sörgyár a nyílt innovációt használta környezeti lábnyomának csökkentésére. Elvégeztek egy auditot, és megállapították, hogy a környezetre gyakorolt hatásuk mintegy 40 százaléka a csomagolásból származik. A nyílt innovációs kezdeményezésük arra irányult, hogy egy újfajta, fából készült, idővel lebomló, a környezetet nem szennyező palackot készítsenek.

A Carlsberg azonban nem akart maga is beszállni a csomagolási üzletágba, megrendelő akart lenni. Találtak egy szintén dán startupot, valamint egy Kanadában kifejlesztett technológiát, és ezt a kettőt kapcsolták össze. Nem fektettek be a startupba, de leadtak egy óriási megrendelést, és azt mondták: ha teljesíteni tudják a követelményeket, akkor meg fogják venni a terméket. A startup ezzel a megrendeléssel már el tudott menni befektetőkhöz, hiszen bizonyítani tudta, hogy van piaci kereslet, sőt már meg is van az első ügyfél.

Persze, ezenfelül is rengeteget dolgoztak, mire tőkét szereztek, de azóta le is gyártották az első fapalackokat, és már a Bacardi és a Coca-Cola is vizsgálja ugyanezt a technológiát. Ez szerintem jó példa arra, hogyan vezethet a nyílt innováció a fenntarthatóság javításához.

A nyílt innovációról azt is írja, hogy bizonyos feltételekre szükség van hozzá. Például biztonságos jogrendszerre, az abba vetett bizalomra. Mi történik akkor, ha ez nem adott?

Ha egy vagy több intézményi feltétel is hiányzik, az valóban megnehezítheti, vagy akár meg is hiúsíthatja a nyílt innovációt. Indiát tudom példaként felhozni, ahol a bírósági rendszer nagyon lassú, az ügyek nyolc–tíz évig is elhúzódhatnak. A nyílt innovációs együttműködésnél meg kell tudnod bízni a többi félben, de ha nézeteltérés adódik, akkor sokat segít, ha ezeket gyorsan meg lehet oldani. Ha tudjuk, hogy egy-egy ügy hosszú évekig beragadhat a bíróságoknál, a bizalom kiépítése is megnehezedik.

Szerintem ennek a rendszernek az eredménye az is, hogy az indiai nagyvállalatok jellemzően több iparágban is tevékenykednek, Európával vagy Észak-Amerikával összehasonlítva. A különböző iparágakban lévő testvérvállalatok sokkal hatékonyabban tudnak együttműködni, mert nem kell arra várniuk, hogy a bíróságok rendezzék a vitás kérdéseket. Azt csinálják, amit a vezetők mondanak.

Hogyan kezeli a nyílt innováció a szellemi tulajdont és annak védelmét?

Az innovációval és a szellemi tulajdonnal kapcsolatban különböző iskolák léteznek. Az egyik iskola szerint rendkívül erős szellemi tulajdonvédelemre van szükség, mert így tudjuk ösztönözni a vállalatokat arra, hogy kockázatos beruházásokat hajtsanak végre, melyek végül új termékekhez és szolgáltatásokhoz vezethetnek. A jó innováció kulcsa tehát az erős szellemi tulajdon.

A másik nézet épp ennek az ellenkezője, miszerint nem kellene szellemi tulajdonnal rendelkeznünk, hanem hagynunk kéne, hogy az emberek szabadon megosszák őket, és együttműködhessenek anélkül, hogy tulajdonjogot követelnének. Így a tudás gyorsabban eljut oda, ahol szükség van rá és ahol hasznosítani lehet – nagyon szélsőséges álláspont.

Ön melyik iskolát képviseli?

Az én nézőpontom határozottan középen helyezkedik el. Szükségünk van némi védelemre, hogy a dolgok elinduljanak, de egy bizonyos pont után, amikor már megvannak a kezdeti termékek és beindult az üzlet, lazítani kell. A társadalom számára az a hasznos, ha építkezhet a kezdeti innovációkra.

Van, amikor az elsőként induló ember vagy cég ellustul vagy önelégültté válik, és nem folytatja az innovációt, csak a pénzt akarja begyűjteni a találmányból.

Pedig egy ponton túl ösztönözni kell a további befektetéseket is, amelyek akár versenyképesebbek is lehetnek az elsőnél, ahelyett, hogy egyik monopólium követné a másikat. Egyensúlyt kell teremteni a védelem és a terjesztés között.

The post A kapitalizmusban nem lehet ellustulni és csak a pénzre hajtani – interjú az amerikai sztárprofesszorral appeared first on Forbes.hu.