:

Év közbeni bérkorrekció jöhet, mutatjuk, kit érint

Év közbeni bérkorrekció jöhet, mutatjuk, kit érint

A 2023-as minimálbér- és bérminimumemelésről szóló megállapodásban szerepelt, hogy az infláció alakulásának függvényében, idén év közben is felülvizsgálhatják a béreket. A szakszervezetek és a munkáltatók is erre készülnek, év közepén jöhet a bérkorrekció.

A tavaly év végi bérmegállapodáskor 15 és 18 százalék közötti éves inflációval számolt a kormány, és bár január óta fékeződött hajszálnyit az infláció, de még mindig elég magas – januárban 25,7, februárban 25,4, márciusban 25,2, áprilisban 24 százalékos drágulást mért a Központi Statisztikai Hivatal, emlékeztet csütörtöki cikkében a 24.hu. A statisztikai hivatal első féléves inflációs adatai július 7-ére várhatóak, a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentése június végére.

Ahogyan arról mi is írtunk, az MNB azonban a keddi kamatdöntő ülése után közzétett kommentárjában kifejtette: nem lesz olyan gyors az infláció csökkenésének üteme, mint arra előzetesen számítottak.

Látványosan emelkedtek a fizetések, de továbbra is kevesebbet érnek

Tárgyalnak majd róla

A szakszervezetek, de amunkáltatók nyilatkozataiból is úgy tűnik, mindkét fél számít arra, hogy tárgyalni kell a bérkorrekcióról. ezeket mondták:

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Zlati Róbert arra hívta fel a figyelmet, hogy a bérmegállapodás szerint nemcsak az inflációs adatokat kell figyelni, hanem azt is, hogyan alakul a bruttó hazai termék. Most pedig épp technikai recesszióba került az ország. Ő arra számít, hogy mindenképpen lesz egyeztetés a bérekről, ha nem automatikusan, akkor a szakszervezet kezdeményezi a tárgyalást a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF).A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, László Zoltán szerint több kérdés van, amit vizsgálni kell a bérekkel kapcsolatban, de ő egy kicsit máshonnan közelített. Fontos a munkáltatóknak is, hogy javult-e a dolgozók megélhetése. Az első négy hónap adatai alapján azt látszik, hogy romlott, hiszen a minimálbér 16 százalékkal emelkedett januártól, bruttó 200 ezer helyett 232 ezer forint lett, a bérminimum pedig 14 százalékkal (bruttó 260 ezerről 296 400 forintra nőtt), miközben az infláció áprilisra tudott csak lemenni 24 százalékra, az első három hónapban 25 százalék feletti volt.A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára, Perlusz László azt mondta még nem határozták meg, mikor kerüljön napirendre a minimálbér-korrekció, de erről is beszélgetnek időről időre, és számít rá, hogy júniusban fognak erről egyeztetni.

The post Év közbeni bérkorrekció jöhet, mutatjuk, kit érint appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés