:

Ezért nem pislognak a Forma-1-es pilóták

Ezért nem pislognak a Forma-1-es pilóták

A pislogás egy természetes folyamat, amit az ember legtöbbször úgy végez el, hogy szinte észre sem veszi. Bár átlagosan minimum 12-15-ször pislogunk percenként, a Forma–1-es pilótáknak ezt is kontrollálnia kell, hiszen az akár 350 kilométer per órával közlekedő autónál egyetlen pillantás is 20 méter vakon vezetést jelenthet.

Ez önmagában véve nem tűnik soknak, azonban ha összeadjuk, az 5-6, esetleg 7 kilométer hosszú pályák esetében ez már rengeteg bizonytalanságot eredményezhet. Éppen ezért a profi pilóták csak a versenypályák egy bizonyos részén pislognak, derül ki egy friss kutatásból – írja a hvg az iScience című tudományos lapban közölt tanulmány alapján.

Ryota Nishizono, a japán NTT Communication Science Laboratories idegtudósa szerint ehhez általában a legkevésbé veszélyesnek ítélt pályaszakaszt választják. A szakember egy japán Formula-csapattal közösen három pilóta sisakjára szerelt fel kamerát, akiket összesen 304 körön keresztül figyeltek meg.

Az eredmények pedig azt mutatják, hogy a pilóták sebességváltás vagy kanyarodás közben egyáltalán nem pislogtak, egy biztonságosnak ítélt útszakaszon azonban igen. Bár elismerésre méltó, hogy a pilóták hosszú percekig képesek visszatartani a pislogást, nem hivatalos jelentések szerint egy óránál hosszabb rekordok is léteznek. A kutatók szerint az eredmények azt jelzik, hogy a pislogás nem csak szemnedvesítésre szolgál, hanem bizony a tevékenységünkhöz is köze van.

The post Ezért nem pislognak a Forma-1-es pilóták first appeared on 24.hu.