:

A „lopakodó” kínai akkumulátorgyár, mint magyar gazdaságpolitika

Úgy tűnik, hogy újabb kínai akkumulátorgyár készül valamire Magyarországon. A környezetet alaposan megterhelő beruházásokról alig tudni valamit.

Mintegy 2 millió euró bejegyezett tőkével alapították meg a hongkongi CHR Grouphoz tartozó magyarországi leányvállalatot. A társaság akkumulátoripari gyártóberendezések készítésével foglalkozik, partnerei voltak már a Samsung SDI-nak és a Debrecenben gigagyárat felhúzó CATL-nek is – írja a Portfolio.hu.

Az akkumulátoripari beszállítóként működő társaság beruházását viszont nem jelentették még be sem a magyar kormány, sem a társaság oldaláról. A lap szerint több körülmény is arra utal, hogy nagy befektetésre készülhetnek. A társaság magyar nyelvű honlapja is elindult már a cégbejegyzés óta.

Iparstratégia: kínai akkumulátorgyártók behívása, de sok titkolózással

A magyar iparstratégia egyik legfontosabb iránya lett az ázsiai, újabban leginkább kínai gyártók európai törekvéseinek támogatása:

Szijjártó Péter külügyminiszter nemrég Pekingben járt, ahol a CATL vezetőivel együtt vacsorázott,de hazahozott négy másik milliárdos kínai befektetést is,nemrég derült ki, hogy a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyára, egy másik kínai óriás is Magyarországra jöhet, Tata környékén épp olyan vízügyi beruházásokat készítenek elő, amikről nem sokat tudni, de nem lenne meglepő, ha egy ide települő akkugyárnak lenne rá szüksége.

Nem sokat tudni a nagyberuházásokról

Ezekben a nagy beruházásokban közös, hogy

a kormány nem sok részletet oszt meg róla a nyilvánosággal, miközben a beruházásokat számtalan eszközzel támogatja (közvetlen, milliárdos támogatás, adókedvezmények, stb.),a felépülő kapacitásoknak iszonyatos erőforrás igényük lesz: rengeteg áramot és vizet zabálnak majd,azaz komolyan megterhelik majd a környezetet is.

Köszönik a környezeti erőforrásokat

A gödi Samsung-gyár példája pedig azt mutatja, hogy a gazdasági előnyök mellett is komoly hatása van egy ekkora monstrum betelepülésének a helyiek életére, arról pedig még nem nagyon van tapasztalatunk, hogy a környezetet milyen módon fogják majd megterhelni. Elsősorban a vízfelhasználás a kérdés.

A kínai befektetőknek a direkt támogatások mellett valószínűleg az is vonzó, hogy Magyarországon komolyabb ellenállás nélkül tudnak rátelepülni a relatíve olcsó környezeti erőforrásokra is. Ez a nagyberuházásokban az amerikai techcégeknek is egyre fontosabb szempont.

The post A „lopakodó” kínai akkumulátorgyár, mint magyar gazdaságpolitika appeared first on Forbes.hu.