„Kedves Paul! Milyen jó, hogy mindketten gyerekek maradtunk. Baráti üdvözlettel, Péter.”
„Kedves Péter! Köszönöm a gonosz kis masinát! Már hamarabb meg szerettem volna köszönni, csak előbb ki akartam próbálni. A próba jól sikerült, egy nagyon régi barátomat vesztettem el, de remélem, hogy ifjabb George Bush meghív a Fehér Házba ezzel a készülékkel. Baráti üdvözlettel, Paul.”

A levelezés Küllői Péter és Paul Newman közt zajlott 2005-ben, nem sokkal egy connecticuti baráti vacsora után, ahol az amerikai sztár a fesztelen sztorizgatás közben egyszer csak azt mondta a magyar exbankárnak: „Te vagy az én emberem!” No, nem azért, mert Péter, egy ligába akarván kerülni a nagy sörivó Newmannal, bor helyett sört kért a házi salátákhoz és hidegtálakhoz, hanem mert elmesélte, hogyan tréfált meg korábban egy nagynevű befektetési bankárt egy elmés masinával.

ISKOLATEREMTŐK
KORÁBBAN EBBEN A SOROZATBAN:
Fischer Iván, Dévény Anna, Csíkszentmihályi Mihály, Chikán Attila, Horn György, Korniss Péter, Halász Judit, Vitray Tamás, Lovasi András, Polgár Judit, Földessy Margit, Nádasdy Ádám, Vekerdy Tamás, Mikulás Ferenc, L. Ritók Nóra, Benkő Vilmos, Marék Veronika, Boldizsár Ildikó, Simonics Péter, Lovász László, Péter Vladimir, Lackfi János, Snétberger Ferenc, Uj Péter

A Creditanstalt Investment Bank globális ülésén vetette be először a londoni Covent Garden egyik kis üzletében beszerzett távirányítású fingógépet. A vezetők egyenként prezentáltak a területeikről, és Péter nem szimpatizált a New York-i kollégával. Így amikor a maga londoni beszámolóját tartotta, megjegyezte, hogy tudja, mi az illető véleménye, majd megnyomta a kolléga széke alatt elhelyezett masina távirányítógombját.

„Ő jól elvörösödött a félre nem érthető hang után, mire én megint megnyomtam. De persze a végén elárultam, hogy nem ő volt. Nem lett jobb a kapcsolatunk, de nem is ez volt a szándékom” – meséli Péter, mivel nyerte el végképp Paul Newman és felesége, Joanne Woodward rokonszenvét. „Megérezték bennem a gyereket, úgyhogy aztán küldtem Paulnak ajándékba egy hasonló gépet ezzel a rövid kísérőlevélkével. Az enyém még megvan, szólj, ha kölcsönadjam” – nevet.

Ha nem is salátát, de vega ebédet választunk mindketten a beszélgetéshez, hozzá mentateát, és bár előre elhatároztam, hogy most aztán tényleg megjegyzek, sőt leírok párat Péter szóviccei közül – váratlan pillanatokban rukkol elő velük beszélgetés közben –, rájövök, hogy írásban nem igazán működnek.

Az interjú alatt elhangzott szóviccekből:

Hogy hívják az egybetűs családtagot?
Nagy i.

Hogy hívják Mikulás húgát?
Piroskának, mert a Mikulásra mindig mondják, hogy Piroska bátyja (piros kabátja).

A szemüveg köszönésre nem jó, viszont látásra.

Why is six afraid of seven?
Because seven eight (ate) nine.

Mi az összefüggés a tér, az idő és a tömeg között?
Ha jó az idő, a tömeg kimegy a térre.

Másfél éve készült rá
Péter huszonhárom év után, idén május közepén mondott le a Bátor Tábor alapítvány kuratóriumi elnöki pozíciójáról. Az első ilyen tábort, a Hole in the Wall Campet 1988-ban Paul Newman hozta létre, és ő alapította az első európait is 1994-ben Írországban. Lényegében ennek a sikere nyomán alakult meg Magyarországon is a súlyosan beteg gyerekeknek élményterápiás rekreációs programokat szervező Bátor Tábor. Newman aktívan támogatta a magyarországi kezdeményezést, és az ominózus vacsora utáni évben, 2006-ban el is látogatott a magyarországi táborba.

„Gondolom, nézel minden focimeccset – kezdi megint a tréfát Péter, amikor lemondása okát firtatom. – Na, ott sem látsz harminc év felett profi csatárt, védőt igen, ahogy negyven feletti kapust is. Én már nem akarok csatár lenni, inkább védő vagy kapus.” Az elmúlt huszonkét évben több dolgot is adott a Bátor Tábornak: tőketámogatást az első perctől, és ezzel nem is fog leállni, hitelességet, valamint a közép-európai terjeszkedés gondolata is tőle származott. No, és az a tudás, hogyan kell profin felépíteni egy márkát, méghozzá úgy, hogy az magában hordozza a civil szféra szerethetőségét is.

„Ez meg már benne van a szervezetben nélkülem is – mondja. – Egy vezető akkor sikeres, ha egy idő után már nincs rá szükség. Ha a csapata olyan tudással és kultúrával rendelkezik, amivel önállóan is képes jól tovább működni, és a Bátor Tábor menedzsmentje és csapata ilyen.”

Nyilvánvalóan neki is hatalmas szerepe van abban, hogy az alapítvány profi szervezetté vált. Az elején hatalmas anyagi támogatást adott, így az első években nagyrészt levette az alapítókról és a csapatról az adománygyűjtés terhét, és iskolateremtő volt abban, hogy forprofit szemlélettel alakította a Bátor Tábort az évek során.

„Méghozzá nonprofit szívvel ötvözve – mondja Kindli Erna, az alapítvány ügyvezetője. – Sosem mikromenedzselt, kellő alázattal és ­szerénységgel úgy építette fel a szervezetet, hogy közben a munkában rengeteg szabadságot adott nekünk. Például csak annyit mondott, hogy tegyük nemzetközivé, és abba már nem szólt bele, hogyan. Nekem ő inkább mentorfigura. Egy rövid beszélgetés után belém látta, hogy harminckét évesen, kevés élet- és munkatapasztalattal alkalmas leszek a vezetésre. Mindenkivel ezt csinálja, és így az ember képes is lesz a feladatra.” (Erna korábban a Google nemzetközi marketingstratégia-csapatában dolgozott Londonban.)
Péter tavaly év eleje óta tudatosan készült a visszalépésre, azóta azon dolgozott, hogy fokozatosan átadjon mindent. Utódja Hermann Kamilla lesz (ő az Indotek Csoport résztulajdonosa, Jellinek Dániel volt felesége). Azt mondja, emellett az elengedésről is szól az elhatározása – abból pedig jó pár leckét kapott életében.

Forprofit szemlélet, nonprofit szív.

Gyanús, megbízhatatlan egyén
Harmadik gyerek volt a családban, bátyja tizennégy, nővére tizenegy évvel idősebb nála. Kész csodának tartották, hogy édesanyja tizenegy műtét után teherbe esett. „Tudat alatt biztos már emiatt is bizonyítási kényszer bujkált bennem, hogy jó döntés voltam” – mondja. A szakmai alázat és a humor mindig alapérték volt a Küllői családban, ahogy a kiválóságra törekvés is.

Péter elismert sebész édesapja sosem volt hajlandó belépni a pártba, így nem válhatott első emberré a különféle klinikákon, mindig csak másodikká. Édesanyja, Székely Mária fontos szerepet játszott sok magyar zsidó megmentésében: ő volt az, aki lefordította magyar és angol nyelvre az Auschwitz-jegyzőkönyvet, bizonyítékot szolgáltatva ezzel a deportálások valódi tartalmára. Emellett rengeteg embernek készített hamis igazolványt, életeket mentett. Amikor pedig a férjét nyugdíjazták, ő elkezdett ötvenhét évesen szinkrontolmácsolni angol, német, francia nyelven, hogy bevételt teremtsen a családnak.

„Tőle tanultam a tisztességet, és amit talán a gyerekeimnek nekem is sikerült átadnom: úgy kell felkelteni az érdeklődésüket a világ dolgai iránt, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük, de közben ne legyen megfelelési kényszerük. Ez nagyon vékony mezsgye, nehéz eltalálni, de a szüleim megkönnyítették vele az életemet. Nem nyomott agyon a családi elvárástömeg, ahogy sok tehetséges, sikeres ember gyerekeit.” Édesanyja családja Amerikában élt, így fiuk a Newsweeken szocializálódott már tizennégy éves korától. Gyanús, megbízhatatlan egyénnek is titulálta a rendszer már az egyetemen.

A sport adta alázatot és a hajtást is megtanulta már fiatalon. Tehetséges teniszversenyzőnek indult, ám tizenhárom évesen mononukleózisa lett, így fél évet ki kellett hagynia, utána pedig már nem tudta ugyanolyan intenzitással folytatni, mint előtte. Már csak azért sem, mert a Fazekas Mihály Gimnázium matematika tagozata lekötötte. Ma már nem teniszezik. „Rájöttem, hogy a tenisz nem kéz-, hanem lábjáték. Aki látta, hogyan teniszezem, mind meccset akart velem játszani, én meg már rég nem akarok versenyezni.”

Szerette a szép épületeket, de a térlátása katasztrofális volt, így építész nem lehetett, maradt hát az építőmérnök szak a BME-n. „Érdekelt ugyan az üzlet is, de a Közgáz akkor nagyon makrós volt.” Márpedig ő már egyetemistakorában üzletelt Fa szappannal és kazettákkal: egyik barátjának külkeres édesapja hozta be a portékákat, a két fiú pedig osztozott a hasznon. Szervezett barátaival nyári napközis tenisztábort is gyerekeknek – ebből a bevételből aztán Interrail-bérlettel bevonatozta fél Európát.

Exit 89-ben
Már az egyetemen tudta, hogy nem passzol hozzá a választott foglalkozás, de lediplomázott, mert könnyű volt, mondja. Pár évig egy cégnél termelővállalatok dolgozóinak oktatott japán minőségszabályozást, aztán egy ismerőse elhívta egy bankba. Ez volt az Interinvest, az Inter-Európa Bank jogelődje. Péter mint fiatal titán a vállalkozási üzletágban kezdett, aztán másfél év után vezető lett. „Szerencsém volt, kicsi cég volt, mindössze ötvenen lehettünk, és talán láttak bennem valamit” – szerénykedik.

Aztán 88-ban, amikor megnyílt a lehetőség, hogy kft.-t lehet alapítani, a bank vezérhelyettese, a jogi igazgató és Péter pénzügyi tanácsadó céget gründoltak. Ez volt az egyik első ilyen magáncég, Péter büszke volt, hogy a két vezető őt hívta társnak, és hamar ő hozta a bevétel felét. 89-ben a Coopers & Lybrand (ami később egyesült a Price Waterhouse-zal, és így jött létre a Pwc) megvette a társaság vagyonértékelő üzletágát. „Ez volt az első exit, amiből pénzt csináltunk” – mondja Péter.

A maradék cégrészből megalakuló Eurocorp aztán olyan nagy vállalatokat szerzett meg ügyfélnek, mint a Mol, az OTP, a Matáv és a Pannon GSM. Hamar eljutottak arra a pontra, hogy megfontolják egy régiós cég létrehozását, londoni központtal, de ekkor már olyan erősen eltávolodott egymástól a volt Goldman Sachs-os német vezető és Péter, hogy Péter egészségét is megviselte a stressz – no, meg a munkamennyiség.

A felesége keserűn azzal tréfálkozott akkoriban: férjének biztos van Londonban három fia a magyarországi három lánya mellett, azért tölt ott annyi időt. „Háromhavonta homlokpolipműtétre jártam, jó néhány barátságom megsínylette, és kis híján ráment a házasságom” – idézi fel Péter. Aztán megértette, hogy ezek az egészségügyi és magánéleti bajok mind sárga lapok az életben, és mielőtt megkapná a pirosat, változtatnia kell.

Felállt. Ez volt az első elengedés az életében. Addigra szép anyagi sikert ért el a cég, sok millió márkás üzletet építettek fel, de ő könyv szerinti értéken szállt ki. Azt mondja, egy nagyon világos beszélgetés a feleségével vezette rá a döntésre, akkor megértette, hogy rosszul rangsorolt, és óriási hazugság volt azt mondani, hogy a családjáért dolgozik. „Valójában elsősorban az egóm miatt tettem, nem jó szeretet volt az enyém, inkább magamat szerettem.”
Miután kiszállt a cégből, a felesége elment három hónapra Barcelonába ösztöndíjjal az ottani egyetemre tanítani, és Péterre hagyta az akkor három- és ötéves lányokat. „Limitált szülőből akkor váltam intenzív szülővé – mondja. – Nagyon bölcs és szándékos tanítás volt Zsuzsitól. Akkor alakult ki igazán mély kapcsolat a lányaim és köztem, és ma is tart.”

Rossz gombot nyomott meg
Már jobban viselte a nyomást és a stresszt
a CA brókercégnél, Simor András későbbi jegybankelnök hívta oda a vállalati tranzakciós részleg élére. A helyettese Bajnai Gordon későbbi miniszterelnök lett, vele már a Eurocorpnál is együtt dolgoztak. Igazi dreamteam volt, Simor mellett Lantos Csabával, Nobilis Kristóffal, Báthory Balázzsal (ő a Bátor Táborban most elnökhelyettessé lép elő) a vezetők közt. Olyan óriáscégek tőzsdére lépését menedzselték, mint a Mol, az OTP vagy a Richter.

A CA-IB tényleg legendás csapat, legendás sztori volt. Történetüket a 2016. februári Forbesban írtuk meg.

„Már másképp álltam a munkához, ez ugyanis nem feladatmennyiség, hanem mindset kérdése. Szerencsére András is úgy élt, hogy a család fontos volt neki, szóval a CA alapvetően családcentrikus cég volt, ha ez nem is látszott kívülről.”

„A volt feleségem mondjuk nem így emlékszik – nevet Simor András, amikor elmesélem, mit mondott a CA-s évekről Péter. – Talán inkább arra gondolhatott, hogy családias cég voltunk, még a szabad időnket is együtt töltöttük.” Kirándultak, lecsófőző versenyt szerveztek, és időnként még teniszbajnokságot is rendeztek Péter Tahiban lévő házában, és András szerint Péter mindenkit megvert, mégis élvezet volt vele teniszezni, mert hihetetlen keze volt, ráadásul nemcsak ütötte a labdát, de mindenféle mutatványokkal szórakoztatta közben az ellenfelét.
„Elképesztően jól ráérzett az üzletben is a lehetőségekre, unikális tehetség volt kapcsolatteremtésben is.” Közben nem volt számítógépe, kézzel írt, vagy diktált a titkárnőjének, és irtózott mindenféle nyilvános szerepléstől, pedig ő vezényelte le a Matáv magyarországi és a Mol nemzetközi tőzsdére vitelét is. András szerint azonnal leizzadt, ha meg kellett valahol szólalnia, aztán szépen hozzászokott, és ma már profin tart előadásokat. (Az sem zárható ki, hogy emiatt mesél állandóan vicceket.)

Péter még eurocorpos korában elhatározta, hogy negyvenévesen végleg kiszáll majd az üzleti életből, és inkább visszaad a társadalomnak. „Akkor még nem tudtam, mennyi pénzem lesz, de nem is tettem attól függővé” – mondja. „Senki sem hitte el neki, de tényleg megtette. Nem az történt, hogy tele lett a cipője, ő mindig mindent tökéletesen megtervezett” – mondja Simor András. Amikor 91-ben Simor bécsi vezető lett, javasolta, hogy Péter legyen a londoni főnök, ő meg úgy döntött, ha már annyiszor hívták különböző befektetési bankok, akkor levezetésnek az utolsó pár munkaévre elvállalja. „Korábban mindig nemet mondtam, mert azok gyárak voltak lényegében, nekem meg fontos volt a szabadság.”

A lányai ekkor nyolc-, illetve hat és fél évesek voltak, a harmadikkal még éppen várandós volt a felesége, így költöztek ki családostul Londonba. Péter heti három napot utazott – lengyel és baltikumi ügyek, a törökországi biznisz felépítése szerepelt a napirenden. És két és fél évvel később, amikor negyven lett, tényleg megírta a búcsúlevelet a kollégáinak – csakhogy rossz gombot nyomott meg, és véletlenül mindenkinek elküldte, akihez a banknak köze volt, még a takarítóknak is. „Érdekes reakciókat kaptam” – nevet. Haza akart költözni, hogy itt adjon vissza a társadalomnak, miután olyan sok mindent kapott az élettől. A lányai mindenesetre sírtak, amikor vissza kellett jönniük – ahogy kifelé is sírtak.

Jobbá tenni a világot
Jó helyzetben könnyű jó fejnek lenni, de változásban derül ki igazán, milyen viszonyban vagy valakivel – mondja Péter. Bevallása szerint inkább csak egóból vállalta el a Schroder Salomon Smith Barney pénzintézet közép-európai tanácsadói posztját, és minden hónap első hétfőjét Londonban töltötte. „Valójában a fontosságtudatom miatt kellett – mondja. – De aztán rájöttem, hogy csak azok nem kerestek ezután, akiknek korábban a pozícióm számított, szóval egy év után ezt a munkát is el tudtam engedni.”

Még 1996-ban alapították meg Jaksity Györggyel és Bajnai Gordonnal a Mosoly Alapítványt, a 2000-es „nyugdíjba menetele” után pedig a Bátor Tábor mellé is odaállt, és a kilenc alapítóval megállapodva ő lett az alapítvány elnöke. Aztán jött a Zeneakadémia és a képzőművészet támogatása, ma már a londoni Tate Modern kelet-közép-európai akvizíciós bizottságát vezeti – ez is egy korábbi befektetési banki kapcsolattal jött az életébe.

„Az egyik legnagyobb tanulság az volt a visszavonulásomban – mondja –, hogy az üzleti és a civil szféra nem két külön világ. Egy alapítványt is úgy kell működtetni, mint egy profi vállalatot, csak nem pénzben mérendő a sikere, hanem abban, hogy hány ember életét tudjuk vele megváltoztatni.” És ezért – meg talán az anyagi biztonságért is – visszament egy-két cégbe igazgatósági tagnak, illetve elkezdte igazán izgatni a digitális transzformáció, így beszállt néhány startupba. Most két szlovák, egy angol és hét amerikai befektetése van, bekerülési értéken összesen körülbelül két és fél millió dollár értékben.

„Jó emberekbe és kultúrákba fektetek elsősorban, mert ezek fogják túlélni a nehéz helyzeteket. És olyanokba, amik jobbá teszik a világot.” Ezeket a befektetéseit rögtön leírja nullára, azt mondja, nem a pénzcsinálás a lényeg, csak izgatja, hogy a digitális forradalomnak valamelyest a része lehet.

„Szeretnék persze hozamot, de tudom, hogy ahhoz, hogy egy cég sikeres legyen, fontos a hibázás kultúrája. Amerika az a hely, ahol ez intézményesen megvan, ezért is tízből hét befektetésem amerikai. Másrészt nagyon fontos megtanulni a világra nyitottságot és a kételyt, és ezt kevésszer látom ebben az országban, ezért sincsenek hazai befektetéseim. Tudom, hogy sok tehetséges fiatal van itthon is, de a díljeimet az amerikai kapcsolatrendszerem hozta.”

Ahogy csak a világot jobbá tevő startupokba tesz pénzt, úgy műalkotást is kizárólag olyat vesz, amivel együtt tud élni. A Tate mellett a prágai Kunsthalle tanácsadó testületének a tagja – ezt Petr Pudil cseh vállalkozó barátja hozta létre a magánvagyonából, ő kérte fel Pétert. „Luxus az életem, és nem a pénz miatt, hanem mert csak azt vállalom el, amit akarok, olyan emberekkel dolgozom, akiket szeretek. A szabadság az én luxusom, és a gyerekeimnek is ezt tanítom. Pénzt is csak annyit adtam mindhármuknak, amennyi az oktatásukra és az első lakás hitelfelvételéhez önrésznek kellett.”

Sok a hamis mértékegység
Ma már mindhárom lánya külföldön él, a legidősebb egy dublini startupnál dolgozik, a középső Berlinben egy biorobotikai céget erősít, míg a legkisebb Rotterdamban business pszichológiát tanul mesterképzésen. A szűk család része a nővére lánya is: ő nyolcéves volt, amikor Péter huszonhárom évesen a gyámja lett, miután a nővére meghalt. „A házasságomba is úgy mentem bele, hogy ő már ott volt nekem.”

A feleségénél 2011-ben daganatot diagnosztizáltak, mint kiderült, ugyanebbe a típusú rákba halt bele korábban az ő édesanyja és nagyanyja is. Ez a BRCA-mutáció egy súlyos génhiba, amit Angelina Jolie-nál is felfedeztek, mondja Péter, hozzátéve, hogy csekkolták, és szerencsére a három lányuk nem örökölte. „Hétéves szép időszakot éltünk meg a rákkal való küzdelemmel együtt, abból hat év jó minőségben is telt, és ez megadta Zsuzsinak, hogy békében el tudjon menni. Nekünk pedig azt, hogy megbarátkoztunk a halállal. Megértettük, hogy az életünk része, ma már jóban vagyunk vele, én csak az odáig vezető úttól és annak méltatlan részétől tartok, de magától a haláltól nem.”

Egy bhutáni utazás volt az utolsó tétel közös bakancslistájukon, és miután Péter ezt idén télen kipipálta, azt mondja, végképp kereknek érzi az életét. „Az élet szolgálat. Én iszonyú szerencsés voltam, mert miközben szolgáltam, mindig mindent úgy csinálhattam, hogy nekem is jó legyen, valószínűleg azért, mert az adok-kapok egyensúlyban volt.” Most az eddiginél is többet fog pihenni, olvasni, és jobban megosztja az idejét a helyek közt, ahol szeret élni.
„Már csak a habot élem a tortán. De azon nem változtatok, hogy csupán egynek tartom magam a nyolcmilliárdból, csak több lehetőséget kaptam az átlagnál, és ennek köszönhetően több felelősséget is kellett vállalnom. Arra törekszem, hogy a legjobbakhoz benchmarkoljam magamat, ne elégedjek meg vele, hogy szűk közegben jó vagyok, legyen mindig bennem a kétely, ne higgyem el a saját történetemet.”

Definíciója szerint ugyanis középszerű ember, aki szűk közegben benchmarkol, és nincs benne kétely. „Nekem négy igazán nagy hősöm volt az életben, az egyikkel barátságba is kerültem, ő Paul Newman. Ő azért a hősöm, mert több mindenben teljesített fantasztikusan: színész, autóversenyző, salátagyáros és filantróp is volt egyben, és közben megmaradt szerény, alázatos embernek.” A másik hősét nem ismerte, bár utazása során elment abba az utcába, ahol lakott, és a szigetre is, ahol bebörtönözték: ő Nelson Mandela. Péter egyik kedvenc könyvének is ő a szerzője. A Long Walk to Freedom arról szól, hogyan maradhat valaki sok megpróbáltatás ellenére is békés, szeretetteljes és alázatos.

Azt mondja, sokat tanult a két éve elhunyt harvardi professzortól Clayton Christensentől is, akihez számos startup is kötheti sikerét. „Sok a hamis mértékegység a világban, ilyen a pénz, a hatalom és az ismertség, de ezek mind a külsőségekről szólnak. Ő is arra a konklúzióra jutott, hogy egyedül az számít: hány ember életét tetted jobbá?”
És hősének tekinti a feleségét, Szepesi Zsuzsát. Azt mondja, míg nála inkább a tudatosság van minden döntésnél előtérben, addig feleségénél a szív dominált. Így hozták ki egymásból a legjobbat. „Segített, hogy én békét kössek magammal. Amikor tavaly Bhutánban a háromezer méter magason levő kolostornál jártam, megdöbbentő élményben volt részem. Meredek gyalogút vitt felfelé, és engem olyan erő szállt meg, hogy szinte felröpültem. Úgy éreztem, hogy ott találkoztam Zsuzsival. Méltó lezárása volt a bakancslistámnak.”

A legizgalmasabb befektetései:
Scipher Medicine
Barabási Albert-László amerikai start­upjába négy körben szállt be, papíron most félmilliárd dollárt ér a cég.
Confident Cannabis
Amerikai, kannabisznagykerhez szoftvert készítő startup, már pozitív a cashflowja és nyereséges.
G-Force
Pozsonyi és londoni központú akcelerátor, nyolc izgalmas climate tech cégbe szállt már be világszerte.
HelixNano
Amerikai biotech startup, azon dolgozik, hogy a marhák gázkibocsátását csökkentse.

The post Luxus az életem appeared first on Forbes.hu.