:

A Szilícium-völgy sztárja volt, most megkezdte börtönbüntetését a legnagyobb startup-csaló

Forradalmi vérteszteket ígért, de mindenkit becsapott. Végül 11 év börtönt kapott.

Texasban zárták börtönbe a Theranos nevű startup alapítóját, Elizabeth Holmest. A befektetőket is megvezető Holmes 11 évig marad a rácsok mögött. A vállalkozó vérvizsgálati módszerét korábban a Szilícium-völgy egyik legígéretesebb találmányának tartották, volt, aki az új Steve Jobsot látta benne – idézi fel a CNN. Holmes nemrég azt mondta, akár a börtönből is folytatni korábbi munkáját.

A vállalkozó 19 évesen otthagyta a Stanford egyetemet, hogy a Theranosszal foglalkozzon. A technológiáról azt állították, hogy néhány csepp vérből teljes vérképet képes adni. Az ötlettel 945 millió dollárnyi befektetést szedtek össze, a céget pedig fénykorában 9 milliárd dollárra is becsülték. Holmes neves befektetőket is képes volt megtéveszteni, a valódi tesztek nagy részét pedig kiszervezték külső laboroknak, hogy az ügyfeleknek eredményeket tudjanak felmutatni. A saját eredményeik eleve sokszor pontatlanok voltak.

A Wall Street Journal 2015-ös tényfeltáró cikke után hamar kiderült: a Theranos által fejlesztett és Edisonról elnevezett gép puszta szemfényvesztés, a cég értéke szinte azonnal összeomlott. A leleplezés hatására 2018-ban végül megszűnt a cég. Holmes egy női börtönben, a Texas déli részén található Camp Bryanben raboskodik a következő években.

Holmes korábbi barátját, a Theranos egykori ügyvezetőjét, Ramesh Balwanit is börtönbüntetésre ítélték. A párnak 452 millió dollár kártérítést kell fizetnie a megkárosított befektetőknek.

The post A Szilícium-völgy sztárja volt, most megkezdte börtönbüntetését a legnagyobb startup-csaló appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés