:

12 milliárd forintos rekordüzlet a szomszédban, magyar érintettek is vannak

12 milliárd forintos rekordüzlet a szomszédban, magyar érintettek is vannak

Nem a FlowX.ai lesz a következő romániai sikersztori a UiPath amerikai tőzsdére lépése után. A FlowX.ai már konkrétan a következő sikersztori. Új tech titán születőben? A 35 millió dolláros befektetés háttérsztorija – magyar szereplőkkel.

A múlt héten rekordértékű Series A befektetési kört jelentett be a fintech cég, 35 millió dollárt (több mint 12 milliárd forintot) sikerült bevonniuk. A kört a londoni Dawn Capital vezette, de részt vettek benne a korábbi, 2021-es magvető kör befektetői is, a romániai SeedBlink, illetve két magyar kockázati-tőkebefektető is, a Day One, valamint a PortFolion.

Már a 2021 végi magvető körük is rekordnak számított azon a szinten Romániában (8,5 millió dollár), ez a Series A-körrel sincs másképp. Sőt, az elmúlt két évben globális szinten is csúcsbefektetésről beszélünk, már ami a vállalati szoftverek kategóriáját illeti. A tranzakció egyéb feltételei és a tulajdoni szerkezet alakulása nem nyilvános.

Kiemelkedő teljesítmény ez a kelet-közép-európai szinten is első ötbe tartozó romániai kockázatitőke-piacon. Válság ide, tech zűrzavar oda, a How to Web 2022-es riportja szerint jól állták a sarat a helyi startupok.

Tavaly a kockázati-tőkebefektetések mérete az országban 73 tranzakcióból 101,7 millió dollár volt, ez éves szinten stabil, 11 százalékos növekedést jelent.2021-hez képest tavaly megtriplázódott a román startupokba érkező Series A-befektetések volumene (15,3 millióról 42,6 millió dollárra).Amennyi tőkét tavaly hat darab befektetés során vontak be, azt most a FlowX.ai-nak majdhogynem egy személyben sikerült. De hogyan? Seon-alapító: „Ha valaki azért kezd bele, hogy gazdag legyen, annak biztosan nem fog sikerülni”

Ezt tudja a FlowX.ai

Első blikkre bonyolultnak tűnhet, amit a cég csinál, pedig mi sem logikusabb. Hagyományos bankoknak, pénzintézeteknek nyújtanak olyan, mesterségesintelligencia-alapú vállalati szoftverfejlesztési, digitális transzformációs, alkalmazásintegrációs vagy felhőmigrációs megoldásokat, melyekkel neobankokkal és más, már a fintech-érában születő versenytársakkal vehetik fel a versenyt. Mindezt anélkül, hogy ezeknek a masszív, bonyolult hátterű banki rendszereknek hosszú távon fennakadást okozna az átállás, hónapok vagy évek helyett hetekre rövidíti le a fejlesztési folyamatot.

„A modernizációs-digitalizációs bizniszben rengeteg ígéret hangzott el az évek során a gyorsaságtól kezdve a no code-low code trendeken át a civil fejlesztőkig. Volt platform, ami nem bizonyult elég gyorsnak, a másik nem volt elég robusztus, de volt, hogy mindkettő hiányzott. Mi mindkettőt biztosítani tudjuk ” – magyarázza a Forbes.hu-nak adott interjújában Ioan Iacob, a FlowX.ai társalapító-vezérigazgatója.

Tehát a siker kulcsa itt nemcsak az MI-eszköz sebessége, hanem hogy tényleg komplex, robusztus rendszerekben hozhat megváltást. Ráadásul nem csupán pénzügyi ügyfeleknek, hiszen az OTP csoporton túl például az OMV is ügyfelük már.

„Volt olyan ügyfelünk, aki azzal viccelt, hogy ez a vállalati szoftverfejlesztés Szent Grálja”

– meséli Iacob. Szerinte a FlowX.ai akár egyetlen felhasználási esetben is több tízmillió dollár megtérülést hozhat egy banknak. Üzleti szempontból most tényleg elsősorban a hagyományos pénzintézetekre céloznak. De Iacob azt gondolja, ha eleget bizonyítanak, később sokkal szélesebb körben is változást hozhat a platform a vállalati szoftverfejlesztésben.

Itt az új magyar startupgeneráció

Bő tíz év konjunktúra ért véget a világgazdaságban 2022-ben. A tanulóévein lassan túljutó startup-ökoszisztémának újra bizonyítania kell. Idén is megjelent startuplistánk a legforróbb magyar cégekkel, keresd a listát online!

„Túl szép, hogy igaz legyen”

A PortFolion 2021-ben zoomolt először az alapítókkal, Iacobbal és Serban Chiricescuval. Pálfalvi Márk, a tőkealap-kezelő szenior befektetési menedzsere a Forbes.hu-nak elmondja: a bemutatkozóanyag nélkül nem gondolták volna, hogy bukaresti csapattal értekeznek.

„Ioan személyében egy vérprofi amerikai nagyvállalati értékesítőt ismertünk meg mély technológiai szaktudással, aki ráadásul már egy több tízmillió dollár éves árbevételű, csupa blue chip amerikai ügyféllel rendelkező szoftvercéget is sikerre vitt ekkorra, a Qualitance-t – mondja Pálfalvi. – Az első reakciónk az volt, hogy itt valami nincs a helyén. Ez túl szép, hogy igaz legyen.” Két napot személyesen is eltöltöttek a csapattal, Pálfalviék a végén már úgy ültek repülőre, hogy be szeretnének fektetni.

„Talán a korábbi platformok megoldásai, beteljesületlen ígéretei miatt mondhatják rólunk, hogy ez túl szép” – mondja Iacob. „Kivételes gyorsasággal, mindössze két év alatt tudtak olyan üzleti eredményeket felmutatni, ami a legtöbb startupnak öt–tíz évbe telik” – foglalja össze Pálfalvi.

A repülő visszatérő elem a FlowX.ai tárgyalásaiban. Amikor pár évvel később, már az A-szériás kör kapcsán a londoni Dawn repült hozzájuk, a hazaúton – teljesen véletlenül – Iacob mellettük kapott helyet a repülőn.

„Pár óra beszélgetés után úgy szálltunk le, hogy addigra elhatároztuk: be fogunk fektetni”

– emlékszik vissza a Forbes.hu-nak Evgenia Plotnikova, a Dawn fő partnere.

„Nincs tárgyalási stratégiám. Sőt, őszinte leszek, béna tárgyalófélnek tartom magam – nevet Iacob. – Szerintem a szoftvermérnöki hátteremből fakad a nyíltságom, őszintén elmondom, mi az, ami működik, és mi nem. Ha rezonálunk valakivel és mindketten hatni akarunk a világra, akkor könnyű közös nevezőre jutni.”

Ioan Iacob (balra) és Serban Chiricescu alapítók. Úgy tűnik, ráleltek a szoftverfejlesztés Szent Gráljára. Fotó: FlowX.ai

Mi hajtja a román tech piacot?

„Romániában a UiPath mindent megváltoztatott” – kezdi Pálfalvi a román tech szektor nagy sikersztorijáról. Az üzleti robotfejlesztő cég 2021-ben lépett tőzsdére, a 2023-as üzleti évben már egymilliárd dollár feletti bevételt termeltek, ma pedig közel négyezer embert foglalkoztatnak. Befektetőcégük, a Credo Ventures vezetőjével a Forbes.hu is interjúzott. Ondrej Bartos tavaly úgy fogalmazott, hogy „a tökéletes vihar állt össze a UiPathnél, amit nem könnyű sikerig navigálni”.

„Rengetegen érezték meg, mekkora érték rejlik a munkavállalói részvényekben. Nagyon sok UiPath-dolgozó tett szert így jelentős vagyonra. A helyi fejlesztői közösség éhes arra, hogy újra egy hasonló sztori részese lehessen – folytatja Pálfalvi. – Talán itt gondolkodnak a legelőrehaladottabb módon a tech szakemberek az egész régióban a munkavállalói részvényekről.

Mindez nagy löketet ad a Romániában induló startupoknak, akik azonnal nemzetközi cégként tudnak gondolkodni, operálni.”

„Az elmúlt hónapokban világszerte, így Kelet-Közép-Európában is komoly nehézségekkel küzd a befektetési piac. De így is azt látni, hogy a legkiemelkedőbb startupoknak még most is sikerül tőkét bevonniuk, méghozzá remek cégértékelés mellett” – vázolja fel a FlowX.ai példáján Plotnikova.

„Ez csak a jéghegy csúcsa”

Szó se róla, reggel kinyitod a csapot, és már onnan is generatív MI folyik. A Pitchbook adatai szerint 2023 első negyedévében kétszer annyi, csaknem 1,7 milliárd dollárnyi kockázati tőke ömlött világszinten a területre 2022 első negyedévéhez képest. Sőt, az első negyedévben további 10,7 milliárd dollárnyi olyan befektetést is bejelentettek, ami még nem zárult le.

Iacob szerint a FlowX egy még újabb szintet jelent a mesterséges intelligencia szoftverfejlesztői készségeiben, komplexitásban. Mégpedig hogy már nemcsak egyéni vagy kis csapat szintjén, hanem szervezeti szinten is, egész vállalatra, óriáscégekre kiterjedő méretben vethető be.

„Ahhoz képest, néhány éve még mennyire szkeptikusak voltak iránta az emberek, ma pedig már eszköz a mindennapi fejlesztői munkában, ez még csak a jéghegy csúcsa”

– mondja a technológiáról Iacob.

„A cégek előtt álló feladat, hogy a mesterséges intelligenciát méretarányosan, etikus módon alkalmazzák. A cégvezetők költséghatékonyan szeretnék gyorsítani az átállást, a FlowX.ai ehhez kínál elegáns, intuitív megoldást gyors, biztonságos átmenettel” – mondja Plotnikova a Dawntól.

„Valóban nagy az érdeklődés, és emellett a zaj is a generatív MI piacán. Azonban a tartalomgyártással és elemzéssel kapcsolatos funkciókon kívül egyelőre még nem egyértelmű, milyen egyéb valós igények megválaszolására lehet jó a megoldás” – ez már Pálfalvi álláspontja, aki emellett megemlíti az adatvédelmi kérdést is mint nehezítő tényezőt.

„Mi jelenleg azokat a megoldásokat követjük és tartjuk érdekesnek, melyek az oktatástechnológia, illetve a nagyvállalati infrastruktúrák területén próbálnak innoválni. Utóbbira jó példa a FlowX is – folytatja Pálfalvi. – Annak ellenére, hogy hetente hallunk nagyobbnál nagyobb befektetési körökről a területen, próbálunk higgadtak maradni és olyan megoldásokat keresni, amelyek hosszú távon valós értéket teremtenek.”

Bánom, hogy nem szálltunk be ebbe a két magyar cégbe – interjú a régió egyik legsikeresebb befektetőjével

Mi a FlowX.ai jövője?

A FlowX.ai fejlesztőcsapata Romániában, székhelye viszont ma már New Yorkban található. (Több féllel is tárgyalnak a tengerentúlon, de erről most nincs nyilvános infó.) Ennek ellenére a létszám ma is szűkösnek számít 50-nél kevesebb alkalmazottal. „A fő feladat, hogy az előreszaladt üzleti eredményeket a szervezet is utolérje” – mondja a folytatásról Pálfalvi. A befektető szerint a cégnek nincs például se marketing, sem pénzügyi vezetője vagy csapata, a sales csapat is csupán pár fő. Éppen ezért a cég szeretné megerősíteni saját értékesítési csapatát is, piacszerzés vonalon pedig egyértelműen az Egyesült Államok kerül célkeresztbe.

Iacob erről azt mondja, toborzási stratégiájuknak eleve központi eleme, hogy ők tényleg a helyi szakértelem „felső egy százalékára” hajtanak. „Lendületes, eltökélt emberekre, akik tudják, hogy ez nem lesz rövid menet” – mondja Iacob. Nem toboroznak túl tehát, a „többet kevesebből” elvet igyekszenek követni.

Pálfalvi szerint benne van a FlowX-sztoriban, hogy „egy több milliárd dollárt érő üzletté nője ki magát”. Még úgy is, ha csak a jelenlegi célpiacán, a banki szektorban marad, márpedig megvan a szándék újabb vizekre evezni. „Innen nézve egyelőre azt látjuk befektetői oldalról, hogy a cég piacmérete szinte kiszámolhatatlanul nagy.” Pálfalvi megjegyzi: mint azt a Seonnál is tették ötkörnyi befektetéssel, multi-stage befektetőként a FlowX.ai-jal is készek újabb körökre, életfázisokra visszatérni – akár a tőzsdére lépésig is. „Az A-körben is jelentős méretű befektetéssel vettünk részt. Ha jól alakulnak a dolgok, készek vagyunk ezt a B-körben is folytatni.”

„Hiszünk bennük, hogy ők lehetnek a következő globális szoftvertitán”

– teszi hozzá Plotnikova a Dawntól.

Ami a stratégiai célt illeti, Iacob szoftvermérnöki agya erről megint máshogy gondolkodik – vagy legalábbis nem oszt meg velünk konkrétumot. Exit? IPO? Szerinte másodlagos ahhoz képest, hogy ha azt vesszük, milyen problémát, azzal pedig mennyi értéket képes teremteni a platform. „A szoftver a civilizációnk lelke, szoftverek nélkül nem is tudnánk létezni” – ez Iacob arc poeticája.

A borítóképen Ioan Iacob (balra) és Serban Chiricescu, a FlowX.ai alapítói.

The post 12 milliárd forintos rekordüzlet a szomszédban, magyar érintettek is vannak appeared first on Forbes.hu.