:

Rogán, a feltaláló megint bekopogott a jussáért, csípett is egy nagyot a csodacég nyereségéből

Rogán, a feltaláló megint bekopogott a jussáért, csípett is egy nagyot a csodacég nyereségéből

Rogán Antal kabinetfőnök, harmadfeltaláló immáron 1,1 milliárd forint díjat kapott a találmányért – legalábbis ennyiről tudni. Vajon hogy van erre pénz az aláírásos csodacégben?

A 444 írta meg, hogy a tavalyi évet már közel 840 millió forintos árbevétellel zárta a digitális aláírások hitelesítésével foglalkozó Mobilsign Kft., ami 118 millió forinttal több 2021-hez képest. Sőt, a nyeresége is csaknem megduplázódott a cégnek a 2021-es 65 millióról 118 millió forintra.

Igen ám, de ez az a cég, ami évek óta zsíros „találmány hasznosítási díjakat” fizet Rogán Antalnak, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének. 2022 elején hosszabban is írtunk a nagy találmányról a Forbes.hu-n, a lényeg, hogy Rogán harmadfeltaláló egy elektronikus aláírási eljárásban, amiért évente jár neki ebből a hasznosítási díjból a Mobilsigntól. Már 2021-ben is hatszor annyit kapott érte, mint amekkora a csodacég adózott eredménye volt.

Rogán 2017 óta tünteti fel a vagyonnyilatkozatában a hasznosítási díj éves mértékét. Így összesen már 1,1 milliárd forint körüli összegről tudni, ebből csak tavaly 288 millió forint ütötte a markát (a Mobilsign 2022-es árbevételének 34 százaléka).

Utóbbi már csak azért is érdekes, mert ez bőven meghaladja a Mobilsign tavalyi, 118 milliós adózott eredményét, ahogy a cég 2022-es bérköltsége is eltörpül mellette (168,5 millió forint).

A milliárd forintos ötlet: reális, hogy egy találmányra kap Rogán évek óta százmilliókat?

Rogán mellett a korábbi cégtulajdonos, Lengyel Csaba is társfeltaláló, harmadik társuk, Csikot Balázs pedig a mai napig tulajdonos a cégben, papíron tehát nekik kettejüknek is juthatna hasznosítási díj. Hogy mennyi, az jó kérdés, ahogy az is, hogy van erre forrás a cégben, ha – tegyük fel – mindhárman egyenlő díjakat kapnak évről évre. Csik speciel három év alatt 135 millió forint osztalékot vett fel a cégből, ez idő alatt Rogán, a feltaláló 854 millió forint díjat kapott.

The post Rogán, a feltaláló megint bekopogott a jussáért, csípett is egy nagyot a csodacég nyereségéből appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés