:

Csobot Adél: a mentális épségemhez az is hozzájárult, hogy van egy fantasztikus családom

Csobot Adél: a mentális épségemhez az is hozzájárult, hogy van egy fantasztikus családom

Csobot Adélt több mint tíz éve ismeri az ország. 18 évesen került az X-Faktor tehetségkutatóba, és eleinte csak sodródott az ismertséggel, majd egyre tudatosabban építette magát. Ez azzal is együtt járt, hogy ma már ő is megszokta, sőt el is fogadta, ha a hozzá közelebb állók introvertáltnak látják. A Forbes pénteki Legyél jobb! Napján Gólya Ági, a Forbes újságírója beszélgetett Adéllal.

„Kezdem én is elfogadni, hogy ez így van” – mondta arról, hogy az emberek többsége kifejezetten extrovertáltnak látja, de a hozzá közelebb állókat kérdezve valószínűleg árnyalódna ez a kép, és azt mondanák, hogy interovertált.

Több, mint tíz éve, amikor 18 évesen bekerült az X-Faktorba, egyik pillanatról a másikra változott meg az élete. Jött az őrületes ismertté válás, ami nem feltétlenül hatott rá jól. Ekkoriban robbant be a Facebook, a közösségi média, ahol sok rosszindulatú kommentet kapott minden róla szóló tartalom.

„Kegyetlen volt, már akkor szükségem volt segítségre, hogy ezt fel tudjam dolgozni. És akkor nem is sikerült.”

Fotó: Fekete Csaba

A színpadban biztos volt

Adél korán eldöntötte, hogy a színművészetire szeretne jelentkezni és színésznő szeretne lenni, előtte zenével is foglalkozott, basszusgitározott és énekelt egy zenekarban. Az X-Faktorra úgy tekintett, mint ami majd segít neki közelebb kerülni a a színpadhoz és megvalósítani a céljait. „Jó érzés volt színpadon és reflektorfényben állni, és sok emberhez eljuthat, amit csinálok, utána pedig csak sodródtam.” Jöttek az ismertséggel járó negatívumok is, feltörték például a Facebook-oldalát, egyre többen felismerték az utcán. Azt mondja, évek múva nagyon komolyan foglalkoznia kellett ennek feldolgozásával, pszichológus segítségét is kérte.

Emellett párja, Istenes Bence tévés msorvezető is maximálisan átérezte a helyzetét, mindig próbált a legjobb tudása szerint segíteni, tanácsot adni. „A mentális épségemhez az is hozzájárult, hogy van egy fantasztikus családom.”

A kezdeti sodródás utáni tudatos építkezés egy folyamat volt: a sok fellépés, szereplés közepette egyre tapasztalatabb lett, próbált figyelni arra, hogy mi az, amit valóban élvez, ami nem terhes neki és kikristályosodott, hogy mi az, ami tényleg érdekli.

„Mindenből tanultam”, mondja arról, hogy a rossz döntéseket is helyre lehet rakni, és utólag a tapasztalatszerzést, a lehetőséget látni benne.

Példaként említi, hogy miután az X-Faktor miatt csúszott egy évet, 19 évesen Budapesten érettségizett a József Attila Gimnáziumban, miközben vezette az RTL Való Világának élő háttérműsorát, a Belevaló Világot. Hajnalban ért haza a stúdióból, másnap reggel meg ment a gimibe. „Ez is tűnhet rossz döntésnek, de a legjobb tudásom szerint akartam dönteni, jó tapasztalatszerzésnek tűnt. Nem akarok úgy tekinteni erre, hogy baklövés volt, mert utána is jöttek olyan felkérések, amelyeknél kamatoztatni tudtam ezt a tudást.”

+ 16 kép a galériában + 16 kép a galériában Csernus Imre | Forbes Legyél jobb! Nap | 2023. nyár | Fotók: Fekete Csaba (19 kép)

Az introvertáltság az ismertséggel jött

Az introvertáltság az ismertséggel jött: egyre inkább érezte, hogy határokat kell húzni, és egy idő után a gyermekeiknél még szigorúbban kijelölték ezeket. „Életünk egyik legjobb döntése volt.” Néha azért megmutatnak részleteket az életükből, de azt például, hogy mik jelennek meg róla, nem nagyon kíséri figyelemmel. Nem olvas kommenteket sem, „nincs erre időm az életemben.” Adél azt mondja,

nehéz jól kezelni a bulvármédiát, nagy tudatosság kell hozzá és egy szuper menedzsment.

Nagyot változott idővel a fejében az is, hogy hogyan használja közösségi oldalait, és egyre inkább érzi a sok követő által hozott felelősséget.

The post Csobot Adél: a mentális épségemhez az is hozzájárult, hogy van egy fantasztikus családom appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés