:

Rejtélyes jelek érkeznek a Tejútrendszer közepéből

Rejtélyes jelek érkeznek a Tejútrendszer közepéből

Régóta foglalkoztatja az emberiséget a kérdés, hogy egyedül vagyunk-e a világegyetemben – egyértelmű választ azonban mindez idáig nem kaptunk. Egy friss kutatás szerint azonban a Tejútrendszer középpontjából érkező rádiójelek megfigyelésével mindez megváltozhat – írja a Live Science.

A szűk frekvenciája jeleket a pulzároknak nevezett csillagok bocsátják ki, az emberek azonban direkt is alkalmazzák ezt a technológiát olyan fejlesztésekben, mint például a radaroknál. Mivel ezek az impulzusok kiemelkednek a világűr rádiózajából, nagy távolságok közötti kommunikációra is alkalmas lehet, így akár az idegen civilizációk felkutatásához is.

A The Astronomical Journal című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a Cornell Egyetem végzős hallgatója, Akshay Suresh vezetésével a kutatók kifejlesztettek egy szoftvert, amellyel képesek felismerni az ilyen ismétlődő frekvenciamintákat. A kutatók a Green Bank Teleszkóp segítségével a Tejútrendszer közepét figyelik, mert az sűrűn tartalmaz csillagokat és potenciálisan lakható exobolygókat.

A módszer egy olyan algoritmust használ, amely 30 perc alatt 1,5 millió teleszkóp adatait képes átkutatni.

Bár a kutatók az első keresés során nem találtak árulkodó jeleket, elmondásuk szerint az algoritmus gyorsasága segít majd a keresésben. Steve Croft, a tanulmány társszerzője szerint a szűk frekvencia és az ismétlődő minták használata kiváló módja lenne az idegenek számára, hogy felfedjék magukat, mivel egy ilyen kombináció rendkívül valószínűtlen, hogy előfordul a természetben.

The post Rejtélyes jelek érkeznek a Tejútrendszer közepéből first appeared on 24.hu.