:

Két húszéves magyar három év alatt megcsinálta, amit egy iparág dollármilliókból tíz év alatt sem tudott

Két húszéves magyar három év alatt megcsinálta, amit egy iparág dollármilliókból tíz év alatt sem tudott

A magyar Respray csapata létrehozta a világ első olyan automatáját, amivel a vásárlók újratölthetik aeroszolos, vagyis fújós dezodorjaikat. Zámbó Gergely és Réti Andor mindössze három év alatt fejlesztette ki a technológiát, pedig előtte a világ legnagyobb dezodorgyártói dolgoztak rajta sikertelenül. Most a Rossmann-nal vennék be Európát.

„Amikor Gergő és Andor felvázolta az ötletét, őszinte leszek, kicsit megmosolyogtam őket. Hogy itt van ez a két húszéves srác, és meg akarják csinálni azt, amit egy egész iparág dollármilliókkal a háta mögött egy évtized alatt sem tudott. Azt mondtam magamnak, ha ez sikerül nekik, kalapot emelek előttük” – meséli Gyenes András első találkozásáról Réti Andorral és Zámbó Gergellyel. Andor és Gergő 2020 elején prezentálta a fújós dezodorok utántöltésére alkalmas automata ötletét Andrásnak, későbbi mentoruknak, most már tulajdonostársuknak.

Azóta Respray márkanéven két automatájuk is működik a Rossmann két magyarországi üzletében, a vártnál jóval nagyobb vásárlói érdeklődés mellett.

Már a gimiben klímaszorongtak és vállalkozásról ötleteltek


Gyenes kezdeti kételkedése nem volt véletlen: több mint húsz évig dolgozott a világ egyik legnagyobb dezodorgyártójánál, az Unilevernél, a cég magyarországi és Adria-régiós vezérigazgatója is volt. Pontosan rálátott arra, milyen óriási befektetésekkel próbáltak kifejleszteni hasonló, a környezeti lábnyomukat csökkentő megoldásokat a nagy gyártók – ha nem is sikertelenül, de áttörés nélkül. A bevallásuk szerint klímaszorongó Andort és Gergőt már gimnazista korukban hasonló környezeti kérdések foglalkoztatták, mint a nagy dezodorgyártókat. „Az a pillanat mindenkinek ott van a fejében, amikor elhasznál egy ilyen terméket, de tanácstalan,
hogy tényleg ki lehet-e dobni, mert van benne műanyag, fém, közben a hajtógáz miatt veszélyes hulladék” – mondja Gergő. Andor hozzáteszi: hiába dobjuk bele a dezodoros flakont a szelektív hulladékgyűjtőbe, problémás az újrahasznosítás, és végül a kommunális szemétben landolnak.

A fiúk együtt jártak a budapesti Eötvös József Gimnáziumba. „Tizedikben vagy tizenegyedikben Andor odajött hozzám bepánikolva, hogy le vagyunk maradva, gyűjtsünk ötleteket egy közös vállalkozáshoz” – emlékszik vissza Gergő. Andor úgy látta,

nem feltétlenül kell követni azt a hagyományos utat, hogy elvégzik az egyetemet, elmennek dolgozni, és amikor lesz elég tőkéjük, akkor kezdenek vállalkozást építeni.

Nem akartak eddig várni, elkezdtek hát problémákon és megoldásokon pörögni. A több tucat ötlet közül néhányra szűkítették a kört: a fújós dezodorok utántöltése mellett gondolkoztak komlóteagyártáson, érettségire felkészítő applikáción, telefonkiegészítőkkel való kereskedésen is.

A teljes cikket a júniusi Forbes Öko mellékletében olvashatjátok. Gergő és Andor mesél az utántöltő automata prototípusáról, a több ezer próbatöltésről, és arról is, hogyan kerültek a Rossmann magyarországi ügyvezető igazgatójához tárgyalni. A cikkből kiderül, milyen volt az automaták fogadtatása, használják-e az emberek, illetve, hogy milyen további lehetőségek vannak a gépben (spoiler: sokféle).

The post Két húszéves magyar három év alatt megcsinálta, amit egy iparág dollármilliókból tíz év alatt sem tudott appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés