:

Egy európai ország megtette az első lépést az alapjövedelem felé

Egy európai ország megtette az első lépést az alapjövedelem felé

Első körben harminc emberen tesztelné egy angol kutatócég, hogy milyen hatással van az életükre egy 1600 fontos alapjövedelem.

Angliában kiválaszthatnak harminc embert, akik 1600 fontot (mai árfolyamon 686 ezer forintot) kapnának havonta, amíg az ország két évig teszteli, hogy milyen hatással van az alapjövedelem az emberek életére, írja a BBC.

Az egyetemes alapjövedelem koncepciója szerint a kormány minden állampolgárnak meghatározott fizetést fizet, függetlenül a vagyonától. Az elképzelés támogatói úgy látják, hogy az ilyen programok egyszerűsíthetik a jóléti rendszert és hatékonyan kezelhetik a szegénységet. A kritikusok szerint egy ilyen program rendkívül költséges lenne, és a közszolgáltatásoktól vonna el forrásokat. Ráadásul nem is feltétlenül segítene a szegénység enyhítésében.

Az északkelet-angliai Jarrow központjából és az észak-londoni East Finchley lakosai között indítanák a programot, innen bárki jelentkezhet. A kiválasztottaknak ráadásul a személyazonosságukat sem kell majd megosztaniuk a nyilvánossággal.

Bár a résztvevőket véletlenszerűen sorsolják majd ki, a tervek szerint úgy alakítják ki a csoportot, hogy az összetétele reprezentatív legyen, és arra is ügyelnek majd, hogy a kiválasztottak 20 százaléka rokkant legyen.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni

A kutatást az Autonomy nevű kutatócég végezné, akik egyelőre pénzügyi támogatókat keresnek a projekthez. „Minden jel arra utal, hogy az alapjövedelem közvetlenül enyhítené a szegénységet és emberek millióinak jólétét: a potenciális előnyök túl nagyok ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk őket.”

Egyébként több országban is kísérleteznek már az alapjövedelemmel.

A walesi munkáspárti kormány tavaly 20 millió fontból – közel 8,6 milliárd forintnak megfelelő összegből – indított programot, melynek keretében általános alapjövedelmet kínálnak az állami gondozásból kikerülő fiataloknak.

A walesi kísérletben 500 fiatal vesz részt, akik havi bruttó 1600 fontot kapnak – ami nagyjából a létminimumnak megfelelő összeg. A program jelenleg is zajlik, a kormány pedig azt ígéri, hogy a kísérlet végével „alaposan kiértékelik” majd.

Mostantól minden Sparban harmadáron vásárolhatunk egy magyar cégnek köszönhetően Két húszéves magyar három év alatt megcsinálta, amit egy iparág dollármilliókból tíz év alatt sem tudott

The post Egy európai ország megtette az első lépést az alapjövedelem felé appeared first on Forbes.hu.