Azt mondják, a párkapcsolatok hetedik éve vízválasztó. Ekkor dől el, hogy működőképes-e az a közös értékrend, amit együtt megteremtettek. És az is ilyentájt dől el, hogy képesek-e meghozni a hűség, a teljes elköteleződés döntését.

Forbes.hu: Miért pont a hét év?

Kozma-Vízkeleti Dániel: A hét év nem feltétlenül szó szerint értendő, inkább csak egy metafora, ami a kapcsolataink különböző szakaszaira utal. Adott időszakonként jön az életünkbe egy nagy fordulópont, amikor változásra és megújulásra van szükségünk. Ugyanígy a kapcsolatunknak is – ilyenkor jön az eljegyzés, esetleg házasság vagy gyerek. A cseperedő gyerek életében szintén lesznek változások nagyjából hétévente, hiszen iskolába megy, aztán gimnáziumba, majd kirepül. Mindez hatással van a családi életre, amit szintén lebonthatunk adott szakaszokra, amikor a családi szabályoknak, szokásoknak, szereposztásnak, hierarchiának, a hétköznapi rutinnak és a forgatókönyveknek változnia szükséges.

Hiszen az a családi szabályrendszer, ami korábban jól bevált mondjuk egy óvodás gyerek mellett, nem lesz alkalmas akkor, amikor a gyerek kamaszodik.

A hétéves periódus tulajdonképpen arra utal, hogy saját magunkban és a kapcsolatainkban is különböző szakaszok váltják egymást, amikhez új alkalmazkodási módot kell találnunk.

Gyakran hallani, hogy a jó kapcsolat fenntartásához munka szükséges. Hogyan lehet ezt úgy csinálni, hogy ne váljon egy újabb plusz kötelezettséggé az életünkben, amibe munkát kell ölni?

Az egyik első lépés, hogy nem az „ölni” szót használom, inkább azt mondom, időt fektetek bele, időt szánok rá. Szóval, valamelyest szemlélet kérdése is a dolog.

A párkapcsolat nagyon hasonlít arra, ahogy a munkánkba, az edzésünkbe vagy a hobbinkba teszünk erőfeszítést. Tegyük fel, hogy van egy autód, amire büszke vagy, amiért megdolgoztál, szép is, kényelmes is. Szoktad tankolni? Hát persze, prémium üzemanyaggal. És szervízbe viszed? Naná, még félidősbe is, hogy biztosan rendben legyen. Na, pontosan ezt kell tenni a párkapcsolattal is.

Ha az autónkat hetente megtankoljuk, hogy elvigyen mindenhová, tegyük ugyanezt a kapcsolatunkkal is.

A párkapcsolatba fektetett munka esetén rengeteg múlik azon, milyen szemüvegen át tekintek erre a feladatra. Ha azt mondom, hogy a párkapcsolatom az életem egyik legfontosabb oszlopa, szeretném benne jól érezni magam, és azt szeretném, hogy a párom is boldog legyen, akkor nem nyűgnek élem meg, hanem egy kellemes, izgalmakkal teli kalandnak. Nem csodákra van szükség, egyszerűen csak szánjunk kettőnkre heti két-három órát úgy, mint a hobbinkra. Mérei Ferenc, az egyik legnagyobb magyar pszichológus alkotta meg az együttes élmény fogalmát. Bármi válhat közös élménnyé, amit együtt élünk át, és utána beszélgetünk róla, magunkévá tesszük. A minőségi odafigyelés nem az anyagiakon múlik. Ez lehet egy kedves üzenet a hűtőn, egy finom reggeli, vagy egy átvállalt feladat is, ha a párom fáradt. Mind-mind apróság, fontos jelentéssel.

Kozma-Vízkeleti Dániel: „Nem csodákra van szükség, egyszerűen csak szánjunk kettőnkre heti pár órát úgy, mint a hobbinkra.”
Fotó: Sebestyén László

Téged, mint párterapeutát, milyen problémákkal keresnek fel leggyakrabban a hosszútávú kapcsolatban élő párok?

Kétféle krízist különböztetünk meg egymástól a párterápiában: az egyik a normatív krízis, ami a kapcsolat természetes fejlődésének része – például a korábban említett differenciáció – , a másik pedig az akut krízis. Utóbbi markáns élethelyzetbeli változások hatására következhet be, ilyen például a munkahely elvesztése vagy a hűtlenség, tehát bármi olyan változás, ami elakadást, bizonytalanságot okoz a pár életében.

Álljunk meg egy kicsit a hűtlenségi krízisnél, mert azt hiszem, ez az egyik legijesztőbb a legtöbb pár számára. Legutóbb azt kérdeztem, döntés-e az elköteleződés. Most azt kérdezem, döntés-e a hűség.

Először is, fontos tisztáznunk a hűség fogalmát. A leggyakrabban a szexuális kizárólagosságot értjük alatta, pedig ez a kifejezés sokkal többről szól. Beletartozik ugyanis az egymás iránti lojalitás, az egymás melletti kiállás, és igen, akár a kizárólagosság is. Kérdésedre válaszolva:

úgy gondolom, döntés a hűség, hiszen azzal alkotunk jó párt, akivel mindvégig fenntartjuk azt a szándékot, hogy én vele akarok jó pár lenni.

Emellett fontos megemlíteni, hogy az életközépen lévő pároknál meglehetősen gyakori, hogy megjelennek külső kapcsolatok. Ezek egy része szét tudja vinni az eredeti házasságot, egy része pedig megerősíti azt.

Megerősíti?

Nagyon gyakran találkozunk azzal, hogy van egy közepesen rossz, kicsit ellaposodott, huszonéves kapcsolatot, ami biztonságos és kiszámítható, de a szex és az elismerések már nem szerves részei. És akkor hirtelen megjelenik valaki, aki a tenyerén hordoz, akivel isteni a szex, és lehetővé teszi, hogy az együttlét után hazatérj, és újra jó fej anyuka vagy jó fej apuka legyél, kiegyensúlyozott társa a párodnak, akivel csöndes, de biztonságos a kapcsolatod.

De ehhez kell ő, az a bizonyos harmadik, aki feltuningol, aki elismer és kielégít, akivel lángolhatsz, hogy aztán otthon arra törekedj, hogy megőrizd a családi egységet, a biztonságot.

Megőrizni a családi egységet? Ha ilyen szintű boost érkezik egy külső féltől, nem vonja el a figyelmet az otthon melegéről?

Általában nem. A külső kapcsolatok nagy része arra való, hogy utána kibírjam otthon. Azt látjuk, hogy a hűtlen fél ilyenkor nagyon óvni kezdi az eredeti kapcsolatát.

Mennyire tartható ez fenn hosszútávon?

Azt látjuk, hogy eléggé. Egy percig sem állítom, hogy ez a jó megoldás a párkapcsolati nehézségekre, de egy megoldási kísérlet, ami gyakran valóban működik. Ha adott egy 40-50-es édesanya, aki kételyekkel és életközepi válsággal küzd, a férjétől pedig már nem kap elismerést, könnyen feltöltődhet egy külső kapcsolatban. És pasiként ugyanez. A külső kapcsolat kirántja őket az eredeti biztonságból, feltölti a szükségleteiket.

A probléma akkor jön, ha az illető azt hiszi, ezáltal talált egy jobbat, és fontolgatni kezdi a kapcsolatból való kilépést.

Ilyenkor azt szoktam javasolni, hogy emlékezzenek vissza az eredeti kapcsolat első három hónapjára, hiszen az ugyanolyan lángoló és izgalmas volt, mint a szeretői viszony. 23 évet nem lehet összevetni egy 2 hónapos lángolással.

És mi van, ha kiderül? Ki szokták bírni a hozzád járó párok ezt a krízist?

Ez azon múlik, hogy meghozzák-e a döntést, hogy együtt szeretnének maradni. Ha már segítséget kérnek egy párterapeutától, az általában azt jelenti, hogy megvan a szándék, és valószínűleg megoldódik a krízis. De persze arra is sok példát látunk, hogy a hűtlenség a kapcsolat végét jelenti.

Ezek a ponton viszont szeretném megnyugtatni a kedves olvasókat, hogy a félrelépés nem kötelező elem, ráadásul megvannak a fokozatai is. Van, akinél megáll egy kis flörtölő chatelésben vagy szemezésben a metrón, van, hogy egy-egy légyottot jelent, de nincs arról szó, hogy minden kapcsolatban ugyanúgy eljön. Emellett általában

kiszámítható, hogy a kapcsolat melyik időszakában üti fel a fejét a hűtlenség, vagy mikor érdemes rá jobban odafigyelni.

Az a tapasztalatom, hogy krízis megugrása nagyrészt azon múlik, hogy a párnak van-e használható forgatókönyve erre az eshetőségre. Hogy a férj felkészült-e rá például, hogy miután a felesége 3, 9, 12 évig otthon volt a gyerekkel, utána újra utcára lép, felveszi a szép kis decens szoknyáját és kivágott felsőjét, és bizony megakad rajta majd a sármos kollégák szeme. Hogy mi a teendő ilyenkor? Nos, a férj elhalmozza figyelmességgel és törődéssel a feleségét, ergó, megadja neki mindazt az elismerést, ami egy külső felet vonzóvá tehetne. És fordítva is. Ha a férj elkezd látványosan túlórázni, a feleség megveszi azt a furmányos szexi fehérneműt, amivel régóta szemezett, és megadja azt az újdonságot, izgalmat otthon, amivel hazacsalogathaja a férjét.

Az odafigyelés és a visszajelzés adása mindig adekvát forgatókönyv a hűtlenség elkerülésére vagy kezelésére. Ami pedig nem adekvát, az az e-mailek és SMS-ek olvasgatása, az ellenőrzés, a korlátozás, az őrjöngés, a féltékenykedés.

Kozma-Vízkeleti Dániel: „A krízis megugrása nagyrészt azon múlik, hogy a párnak van-e használható forgatókönyve erre az eshetőségre.”
Fotó: Sebestyén László

És mit gondolsz a modernebb családmodellekről? Egyre többen döntenek a poliamoria, a háromszög vagy a nyitott kapcsolat mellett.

Ezek érvényes családmodellek, és lehet belőlük nagyon jól működő kapcsolat.

Azt gondolnám, hogy több bennük a buktató.

De a szabadságfok is nagyobb. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nincs olyan, hogy egyik kapcsolati modell jobb vagy rosszabb, mint a másik, egyszerűen csak más. A sokféle kapcsolati modellnek az a hozadéka lélektani szempontból, hogy többen megtalálhatják a kötődési stílusuknak, a elképzelésüknek, a temperamentumuknak, a szexuális érdeklődésüknek megfelelő kapcsolati modellt. A költsége pedig az, hogy ez a sokszínűség legalább annyira zavarba ejtő, mint felszabadító.

Egy poliamor viszonyrendszer izgalmas, viszont más oldalról újabb megoldandó feladatokat ad.

Éppen ezért nem javasolnám a modellváltást a legtöbb párkapcsolati probléma feloldására.

Visszatérve az eredeti témánkhoz. Hogy maradhat két ember izgalmas egymás számára úgy, ha X év után már mindent tudnak egymásról?

Úgy, hogy mindent sosem tudnak egymásról. Ahogy halad előre a kapcsolat, rendre felmerülnek új élethelyzetek, amikben a párunk egy új arcával találkozhatunk. Azt, hogy ő hogyan működik nagymamaként, csak akkor fogom megtudni, amikor nagymama lesz. Azt, hogy hogyan zokog a gyerekünk esküvőjén, az csak a gyerekünk esküvőjén fog kiderülni. A párkapcsolat egy állandó új tapasztalás és új tanulás egymásról, mindig lesz benne izgalom és változatosság, ha meg akarjuk látni.

A másik fontos kérdés pedig az, hogy mit tekintek nagyobb értéknek: a párkapcsolati megismerésből fakadó biztonságát, vagy az ingerkeresést.

És ez megint csak döntés kérdése. Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen a kultúránk extrém módon az ingerkeresésre bíztat, mindenhonnan az folyik, hogy menj el, próbáld ki, vegyél újat, cseréld le, stb. és erre bizony tudatosan kell nemet mondanunk.

A monotonitástűrés, valamint a monogamitás valamelyest alkati kérdések is, nem?

Igen, és éppen ezért, ha alacsony a monotonitástűrésem, és nem vagyok túl monogám alkat, akkor egy állandóan megismételt öntréning lesz a kapcsolatom ápolása. Viszont, ha rászánom az energiát, akkor igenis fenntartható, és ebben leginkább a böjthöz hasonlítanám. Ott az ember megtapasztalhatja, hogy ha valamiről lemond, az nem meggyengíti, hanem megerősíti.

Nagy erő lakozik ugyanis a döntésben, hogy valami mellett elköteleződöm, és ez az elhatározás fontosabb, mint a hirtelen jött vágyak vagy impulzusok.

Ugyanakkor, hogyha tudom magamról, hogy ez nekem egyszerűen nem való, még mindig dönthetek úgy, hogy más kapcsolati modellt választok, és nem álltatom a hűség gondolatával a páromat.

Ha a monogámia mellett döntünk, de időnként mégis jön a csábítás, át lehet csatornázni valahogy ezeket a vágyakat a kapcsolatba?

Igen, de nehéz. Volt egy kliensem, egy nő, akinek mindig külső kapcsolatai voltak. Aztán úgy döntött, hogy visszatér a férjéhez, és a kívülről érkező ingereket és vágyakat inkább „hazaviszi” hozzá. Merthogy igenis lehet a kapcsolaton belül is újdonságokat teremteni, akár szexuálisan is.

Legyél jobb! Takács Dalma 10 perc olvasás

Depressziós vagyok. Elmondjam-e a főnökömnek, vagy sem?

Legyél jobb! Somogyi Szonja 11 perc olvasás

Csökkenti a stresszt, jobb fej leszel tőle, és csak ki kell menni hozzá az erdőbe – Zsuzsi az erdőfürdőzésre épített vállalkozást

Interjú Takács Dalma 15 perc olvasás

Zacher Gábor: Nem a kés a bűnös, ha sebet ejt, hanem a kéz, ami fogja

A legtöbb párkapcsolati könyv a kommunikáció fontosságát hangsúlyozza. Tényleg ez lenne a Szent Grál? Ha jól kommunikálunk, akkor nagy valószínűséggel rendben leszünk?

Nem hiszek abban, hogy ez egy dolgon múlna csak, viszont az kétségtelen, hogy a párkapcsolatban élő emberek kommunikáció révén kerülnek kapcsolatba egymással. Szerintem nem a kommunikáció megléte, hanem a milyensége a kulcs. Azt tanítjuk a klienseinknek, hogy

a jó kommunikáció nyílt és direkt, nincsenek benne rébuszok, rejtjelek, se közvetítők, se utalgatások.

A nyílt és direkt beszéd biztosítja, hogy az üzenet félreérthetetlenül eljusson a párunkhoz, és nem pedig a gyerekünkön keresztül, vagy Facebookra kiírt idézetek formájában várjuk a csodát. Ez már mind játszma, ami nem visz előrébb.

A korábbi interjúnkban beszéltünk arról, hogy a válás nem az egyetlen megoldás egy krízis kezelésére. Te hogy látod, mi az a pont a kapcsolatban, amikor még érdemes küzdeni, és honnan tudhatjuk, hogy el kéne inkább engedni?

Szerintem ez fordítva történik. Amíg úgy döntök, hogy fontos nekem a kapcsolat és teszek érte, és a párom is így dönt, addig a legkomolyabb nehézségeket is meg tudjuk oldani. Ha pedig elfogy az energiánk, vagy olyan impulzusok érnek, amik eltántorítanak, az a kapcsolat végét jelentheti. Gyakran tapasztalom, hogy ha megszületik a döntés, utána már eleve más szemmel néz a pár a helyzetére – ez olyan, hogy

ha valamiről eldöntöm, hogy tetszik nekem, utána már olyan szemmel is nézek rá, hogy tessen.

Hozzáteszem, ez szinte soha nem tudatos stratégia.

És ha a pár két tagja máshogy áll a dologhoz?

Nos igen, gyakran jönnek úgy párok hozzám, hogy az egyik fél szeretné megmenteni a kapcsolatot, a másik pedig vívódik, hiszen látja a kapcsolat értékeit, de egyéb impulzusok elbizonytalanították. Innen még bőven el lehet mozdulni. Ilyenkor néhány alkalmat arra szánunk, hogy végignézzük, hogy milyen tartalékok vannak a kapcsolatban, mit tudnak becsülni egymásban a felek.

Egy élethosszig tartó, elkötelezett párkapcsolatban lehetnek olyan időszakok, amikor azt érezzük, hogy nem szeretjük a másikat.

De ha van kölcsönös megbecsülés, kölcsönös elismerés, kölcsönös egymásra számítás, akkor tehetünk azért, hogy erősödjön a kapcsolatunk, és visszatérjen bele a szeretet.

Több ebből Ott kezdődik a gond, ha elkezdjük egymást anyának és apának hívni De mi van, ha három év múlva George Clooney sétál be az ajtón? – az elköteleződés buktatói Egy jó kapcsolat érdekében az önfeladásunk határáig érdemes elmenni, azon túl nem

The post Rombolni és megerősíteni is képes a hűtlenség appeared first on Forbes.hu.