:

A Bolt alapítójának is feltűnt, hogy jó, amit csinálnak – szintet lép a magyar startupmaffia

A Bolt alapítójának is feltűnt, hogy jó, amit csinálnak – szintet lép a magyar startupmaffia

Dupla akkora büdzsével, 27 új alapítóval, tele tervekkel, amerikai hátterű befektetőpartnerrel nyit következő fejezetet a Startup Hungary. Voltak, akik az induláskor azt hitték, „gittegylet” marad a szervezet, most belátták, tévedtek. A Startup Hungary-ben lassan mindenki ott van, aki számít.

Már három éve annak, hogy a magyar startupvilág meghatározó arcai összeálltak, hogy Magyarország kicsit jobban hasonlítson Észtországra, és több, jobb és sikeresebb startup épüljön fel és induljon a világsiker felé innen. Ez alatt a három év alatt 

elkészült három átfogó startupjelentés az iparág kihívásairól és eredményeiről, melyekről a Forbes is rendszeresen beszámolt, ez itt a legfrissebb;újraindult Záboji Péter legendás First Monday rendezvénysorozata, ahol havi rendszerességel találkozik a közösség;szakmai workshop-sorozaton a startupépítés legsarkalatosabb problémáinak kezelését tanulhatják meg az alapítók újra volt Budapesten a régiós fókuszú Untold Stories konferencia ezer fő fölötti részvétellel és nemzetközi előadókkal;stratégiai javaslatok és irányelvek születtek és lettek továbbítva a kormányzati partnerek felé, hogy az állam végre a szabályozói szerepet töltse be a finanszírozó helyett;felépült egy 200+ fős közösség, akik nemcsak tudásmegosztásban, de kapcsolatokban is számíthatnak egymásra.

27 új alapító

2020 nyarán többek között Halácsy Péter, Pistyur Veronika, Györkő Zoltán, Fehér Gyula, Vinnai Balázs, Orosz Bálint, Lakatos Dávid és Árvai Péter alapításával kezdték a munkát. Intézményi partnerként a Google, az IVSZ és a Design Terminal, majd később közel tucatnyi kockázatitőke-befektető cég (mint a Day One Capital vagy a Portfolion) és nagyvállalati partner (mint a Microsoft és a Citi) csatlakozott.

Most megújul a kuratórium és a szervezet szintet lép. A tizenkét eddigi alapító mellé 27 új kulcsfigura száll be az idejével és a pénzével azért, hogy a Startup Hungary nagyobb szabadsággal, több forrással tegyen a céljaiért.

A Startup Hungary 27 új alapítója

Balla Dániel, Benei Viktor, Birmacher Barnabás (Bitrise), Berecz Krisztián (TestGorilla, ex-Seon), Csanády István (Shapr3D), Csillag Péter (Hunban, ex-Starschema), Debreczeni Barnabás (Shinrai), Duda Ernő (Solvo), Jendruszák Bence, Kádár Tamás (Seon), Kecsmár Attila, Kecsmár Zsuzsa (Antavo), Kocsmárszky Zsolt (Hotjar, ex-PingPong), Nagy Szabolcs, Veres Dániel, Szalay Kristóf (Turbine), Langmár Péter (STRT, ex-Green Fox Academy), Mátyás János (Cloudbreak, ex-Banzai Cloud, SequenceIQ), Jared Schrieber (angyalbefektető), Sereg Márton (Cloudbreak, ex- Banzai Cloud), Scheidler Balázs (Axoflow, ex-Balabit), Szakacsits Szabolcs (Tuxera), Szántó Gábor (Amazon, ex-Superpowered), Szőke Márton (angyalbefektető), Szilágyi György (Tresorit), Wohlmuth Máté (angyalbefektető), Zajdó Csaba (Innonic)

A Startup Hungary tudatosan takarékos operációként indult. Biás Csongor, a szervezet vezetője és állandó munkatársa, Sitku Bernadett teljes munkaidős (és még egy kicsi) kapacitásainak volt köszönhető, ameddig eljutottak. A csapat némileg megújult, de továbbra is csak hárman vannak. „Tímár Kitti és Bárocz Timi csak pár hete csatlakoztak, de akkora fordulatszámon pörgünk, hogy olyan mintha évek óta együtt dolgoznánk. A pálya mellől eddig is számos alapító és befektető támogatta a munkánkat. Adta magát, hogy a tisztújításnál hivatalossá tegyük, hogy ez mindenhogyan egy közösség” – mondta Csongor.

A Startup Hungary magja. Bárocz Tímea, Biás Csongor és Tímár Kitti. Fotó: Sebestyén László

Közügy, szívügy

Győzködni nem kellett őket, de voltak páran, akik a három évvel ezelőtti induláskor még nem vállalták az alapítói tisztséget. Azt hitték, „gittegylet” marad az SH. De most, hogy látták az elmúlt évek eredményeit, örömmel tették hozzá a magukét.

„Csongort sok éve ismerem, és a korábbi szenvedélye, elhivatottsága a magyar startup ökoszisztéma iránt előrevetítette a Startup Hungary sikeres működését. A szervezet körül összegyűlt alapítók pedig garanciát jelentettek arra, hogy ezt a munkát az ökoszisztéma legfontosabb szereplői is komolyan veszik és támogatják” – mondja Szilágyi György, az exitált Tresorit társalapítója arról, miért csatlakozott. „Mindig is szívügyem volt a hazai startup ökoszisztéma ügye, a Tresorit építése közben kapott segítséget az évek alatt igyekeztünk a kisebb cégeknek tovább adni. Örülök, hogy ezt a tevékenységet a Startup Hungary-ben is tudom folytatni a frissen csatlakozott kéttucatnyi alapítóval együtt” – tette hozzá.

Az alapítói szereppel járó kötelezettségek egyszerűek: időt és pénzt kérnek. Három éven keresztül évi minimum ezer euró támogatást várnak tőlük, de volt olyan, aki évi tízezer euró befektetést vállalt. „Finanszírozásban is alapítóvezérelt szervezet szeretnénk lenni, fontos, hogy ne legyünk rákényszerülve állami forrásokra, és ezzel meg tudjuk tartani a konstruktív kritikus hozzáállásunkat, és hogy a nagyvállalati igényeknek se legyünk túlságosan kiszolgáltatva” – mondja Csongor.

Az SH eddigi éves költségvetése körülbelül százezer euró volt, ezt most megduplázzák.

Lévén aktív cégvezetők, a csatlakozóknál inkább a rendelkezésre álló idő volt a szűk keresztmetszet. Ebben szabadabb kezet kapnak, de elvárás, hogy részt vegyenek rendezvényeken, adott esetben mentoráljanak és kapcsolódjanak be a szervezet formálásába. Azok közül, akiket Csongor megkeresett, csak egy valaki nem vállalta a csatlakozást, de ő sem zárkózott el végleg.

Seon-alapító: „Ha valaki azért kezd bele, hogy gazdag legyen, annak biztosan nem fog sikerülni”

Nekem még itt van dolgom

Az exitált és scaleup alapítók mellett egy új intézményi partner is beszáll a szervezet életébe. A 500 Emerging Europe nevű amerikai hátterű befektetőcég közép-kelet-európai központját Budapesten nyitja, és még télen megkeresték Csongort, hogy vezesse az itteni operációt. Nem volt könnyű döntés, de Csongor most nem tudta elfogadni az ajánlatukat. Utána azért még behúzta őket, hogy szálljanak be kiemelt támogatóként az SH-ba. A 500 be is tolt harmincezer eurót és stratégiai partnerként is számíthatnak rá.

„A karrieremben sokszor volt olyan, hogy rájöttem, hogy mégsem az a jó hely, ahol vagyok, és akkor váltottam. Most, hogy a Startup Hungaryben a példaképeimmel dolgozhatok egy olyan pozícióban, amivel valódi hatást tudunk elérni, nem érzem ezt. A szervezet most még nem áll ott, hogy csökkentsem a jelenlétemet. Valóban elkezdtünk beszélni egy részmunkaidős venture partneri pozícióról, ami alapvetően nagyon vonzó és jó kiugrási lehetőség, de nekem itt még van dolgom. Elképzelhető, hogy ezt egy év múlva újratárgyaljuk, de jelenleg SH partnerként fogunk együttműködni” – mondta Csongor a döntése hátteréről. 

A 500 jelenléte külön is izgalmas lépés az ökoszisztémában. Bár az alapba beszállt a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC), az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a főként állami forrást kezelő Széchenyi Tőkealap is, alapvetően magánbefektetők pénzét kezelik, és a céljuk, hogy a portfóliócégeiket amerikai piacra lépéshez és networkhöz segítsék. 

Enis Hulli, a 500 Emerging Europe partnere a Forbes.hu kérdésére elmondta, hogy céljuk, hogy a következő egy év során ötmillió eurót fektessenek magyar startupokba, amit utána exponenciálisan növelnének.

Példaként említi, hogy az első alapjuk portfóliócégei az elmúlt öt évben 1,2 milliárd dollár tőkét vontak be nemzetközi kockázatitőke-társaságoktól.

Úgy gondolom, Észtország és Magyarország a két legfejlettebb ökoszisztéma abből a szempontból, ahol az ökoszisztémák több hullámban látták a globális „soonicornok” (potenciális unikornisok – a szerk.) megjelenését. Az a multiplikátorhatás, amivel a tech cégek sikereiből még több vállalkozó lesz, akik globális startupokat hoznak létre, nagyon erős Magyarországon. Ezért döntöttünk úgy, hogy több figyelmet szentelünk ide. A Startup Hungary partnerséggel az a célunk, hogy a következő szintre emeljük a márkánkat, segítsünk növelni a tudatosságot a vállalkozói szellemben és remélhetőleg stratégiai partnerévé váljunk a globálisan gondolkodó, élvonalbeli vállalkozóknak” – mondta Enis Hulli a Forbesnak.

A Startup Hungary régi és új alapítói közül néhányan. Hátsó sor: Kocsmárszky Zsolt, Györkő Zoltán, Szilágyi György, Szőke Márton, Balogh Petya, Birmacher Barnabás. Első sor: Langmár Péter, Biás Csongor, Pistyur Veronika, Scheidler Balázs, Nagy Szabolcs Fotó: Sebestyén László

Mik a tervek?

A szervezet továbbra is alapítványi struktúrában fog működni, független csoportosulásként. A szakmai munkát egy hatfős kuratórium fogja felügyelni, aminek az elnöke eddig Halácsy Péter volt. A kuratórium bővülni fog a csatlakozókkal és elnökszavazás is lesz a hónap végén. Az SH ezentúl még több rendezvényt és workshopot fog tartani, és nemzetközi jelentőségű tech konferenciát akar építeni Budapesten.

Szintén újdonság, hogy – egyelőre meghívásos alapon – múlt héten elindítottak egy olyan tagsági közösséget, ahol a legígéretesebb, globális ambíciójú, korai fázisú startupok vehetnek részt tematikus szakmai programokon és informális találkozókon. Eddig a Colossyan, az Axoflow, a Tailfin, a Flawless, a Volteum, a Deligo, a Bugprove, a Shrooly és a Munch csatlakoztak. A tagságért 200 eurót kérnek évente alapítónként.

„Elképzelhető, hogy lassan elkérjük az árát annak a tanácsadói munkának, amit eddig pro bono végeztünk, már ami a szabályozókat illeti” – mondja Csongor a továbbiakról. Eddig is sokat dolgoztak azon, hogy különböző startupbarát gyakorlatok jogi hátterét megteremtsék (ESOP-szabályozás, convertible note szabályozás, korai fázisú befektetések egyszerűsítése).

Abban bíznak, hogy az a front, ami most összeállt, benne a szakmai minden fontos arcával, még több figyelmet követel magának, és elindulhat a változás. 

Távlati cél, hogy a Startup Hungary-nek saját befektetései legyenek, amivel korai fázisú cégekbe szállnának be, és az is, hogy leányvállalat-szerű spin-offokba szervezzenek ki egyes részfeladatokat, mint például a nemzetközi tech konferencia szervezését.

Ebéd a Bolt alapítójával

Az elmúlt időszak hajtását a csapat Tallinnban vezette le a Latitude59 konferencián, ahol az észt ökoszisztéma arcaitól hoztak haza tippeket az építkezésre. Köztük volt Martin Villig, a Bolt alapítója is, akivel a csapat együtt ebédelt és az irodát is körbejárták. Neki is feltűnt Csongorék munkájának eredménye, és gratulált az építkezéshez. „Meglepően könnyen ment, ráírtam, hogy kik vagyunk, mit szeretnénk csinálni, válaszul már be is rakta az ebédmeetinget” – mondja Csongor arról, hogy fűzték be Villiget. Megérkezett a teherszállító biciklijével, és körbemutatta, hogy melyik városrészt éppen melyik cég vezetőjével veszik meg, hogy aztán fejlesztői kampuszokká alakítsák, ahol kávézók, kiállítások, közösségi terek is lesznek. Szürreális volt.”

A Startup Hungary csapata Martin Villig Bolt-alapítóval Tallinnban.

Borítókép: balról jobbra, hátsó sor: Kocsmárszky Zsolt, Györkő Zoltán, Szilágyi György, Szőke Márton, Balogh Petya, Birmacher Barnabás. Első sor: Langmár Péter, Biás Csongor, Pistyur Veronika, Scheidler Balázs, Nagy Szabolcs // Sebestyén László

The post A Bolt alapítójának is feltűnt, hogy jó, amit csinálnak – szintet lép a magyar startupmaffia appeared first on Forbes.hu.