:

Meglepő országban terjeszkedik a leggazdagabb magyar bankja

Bevásárolta magát az OTP az üzbég Ipoteka Bankba, ezzel belépett a közép-ázsiai piacra. A Csányi Sándor vezette bank az első külföldi szereplő, ami részt vesz az üzbég bankszektor privatizálásában.

Mától az OTP Bank a többségi tulajdonosa Üzbegisztán ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának, az Ipoteka Banknak, ezzel az első külföldi szereplőként vesz részt az üzbég bankszektor privatizációjában. Az akvizíció első lépése zárult most le, írja a bank sajtóközleménye. Az OTP ugyanis az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 75 százalékát vásárolta meg. A második lépésben a fennmaradó 25 százalék megvásárlására három év múlva kerül majd sor.

Belépett a közép-ázsiai piacra az OTP

Üzbegisztán az első közép-ázsiai ország, ahol a csoport megkezdi működését.

A román leánybankjának eladását fontolgató OTP Bank 2020 vége óta tárgyalt az üzbég kormánnyal az ottani bankszektor privatizációjában való részvétel lehetőségeiről. A felek 2022 decemberében Taskentben aláírták az ország ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójáról, az Ipoteka Bankról szóló adásvételi szerződést. Ennek értelmében az OTP Bank két lépésben megvásárolja az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 100 százalékát (kb. 98 százalékos részesedés).

Június 13-án, kedden az első pénzügyi tranzakció sikeresen lezárult, ezzel az OTP Bank tulajdonába került az Ipoteka Bank részvényeinek 73,71 százaléka, valamint az OTP Bank közvetett tulajdonába kerültek az Ipoteka Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalatai, a pénzügyi lízinggel foglalkozó Ipoteka Leasing és a biztosítási szolgáltatásokat nyújtó Imkon-Sugurta. Az OTP Bankkal együttműködve az International Financial Corporation (IFC) továbbra is finanszírozási és fejlesztési támogatást nyújt az Ipoteka Banknak.

„Az üzbég bankpiac privatizációjában első külföldi szereplőként részt venni hatalmas felelősség és nagy lehetőség az OTP Csoport számára. Az országban végrehajtott határozott politikai és gazdasági reformok példaértékű elköteleződést mutatnak egy egyre nyitottabb, versenyalapú piacgazdaság kialakításának irányába” – mondta a tranzakció kapcsán Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.

Az ötödik legnagyobb üzbég bankba szállt be

A tranzakció lezárásával a következő cél a sikeres és gördülékeny integráció. Az OTP Csoport és az Ipoteka Bank alaposan megvizsgálja az üzleti működés, a hálózatok, a rendszerek, a termékek és az innováció különböző aspektusait, írja a közlemény.

Az Ipoteka Bank mérlegfőösszegét nézve Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, piaci részesedése 7,6 százaléko. A bank csaknem 1,5 millió lakossági ügyféllel, 39 régióközpontként működő bankfiókkal, valamint jelentős vállalati ügyfélkörrel rendelkezik. Az elmúlt három évben a helyi bankszektor dinamikus növekedésével összhangban a bank állományai is jelentősen növekedtek: a hitelállomány 20 százalékos, a betétállomány 24 százalékos átlagos éves ütemmel.

Bejött az előző felvásárlás

Részben az elmúlt időszak felvásárlásénak (a szlovén NKBM konszolidációjának) köszönhetően OTP-csoport az első negyedévben a vártnál jobb, 194,7 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt ért el, szemben az előző negyedévi 115,1 milliárdos eredménnyel és az egy évvel korábbi 33,4 milliárdos veszteséggel.

Csányi Sándor legutóbbi becslésünk alapján jelenleg Magyarország leggazdagabb embere, 541,6 milliárd forintos becsült vagyonnal.

The post Meglepő országban terjeszkedik a leggazdagabb magyar bankja appeared first on Forbes.hu.