Most már biztosra vehetjük, hogy a Szaturnusz lesz a hónap bolygója, hiszen még vége sincs a júniusnak, és már harmadszor szerepel híreink közt a Naprendszer leggyűrűsebb bolygója, illetve annak kísérői. A főszereplő pedig ismét a Szaturnusz Enceladus nevű holdja, amin a kutatók a Cassini-űrszonda segítségével felfedezték az élet működéséhez szükséges utolsó, legritkább kémiai elemet is – a foszfort.

Az Enceladus a Cassini mozaikfelvételén. A fiatal, folyamatosan változó jégfelszínen csak kevés becsapódási kráter látható, a repedéseken át pedig jéggejzírek törnek fel a mélyből. Ezek a kitörések a felszínre, továbbá a Szaturnusz környezetébe, elsősorban az E-gyűrűbe juttatják a mélyben meghúzódó óceán anyagát. Forrás: NASA, Cassini-űrszonda.

Az Enceladust több tíz kilométer vastag jégpáncél borítja, ami alatt hasonlóan mély, folyékony vízóceán húzódik. Mivel a folyékony víz jelenléte a Földön megismert, szén alapú élet létrejötte szempontjából legfontosabb feltétel, így az Enceladus jó ideje áll az asztrobiológiai kutatások középpontjában. Mindazonáltal a víz megléte noha fontos, ám messze nem az élet létrejöttének egyetlen kémiai feltétele. Sok más elemnek és vegyületnek is jelen kell lennie a vízben. Ezek közül a legtöbbet már korában kimutatták az Enceladus jégkérge alól feltörő gejzírek párafelhőiben, de a legritkább elemet mindezidáig nem sikerült megtalálni.

Most azonban az utolsó hiányzó elem, a foszfor nyomait is felfedezték a kutatók a 2004 és 2017 között üzemelt Cassini-űrszonda kozmikus részecskéket vizsgáló tömegspektrométerével nyert archív adatok közt. Ez a műszer a mikro- és nanométeres méretű jégszemcséket fizikailag befogva volt képes azok kémiai összetételét analizálni. Az Enceladus gejzírjei táplálják a Szaturnusz E-gyűrűjét. A Cassini ezeken a felhőkön és magán az E-gyűrűn többször átrepülve gyűjtött és analizált az Enceladus óceánjának anyagából származó mintákat. A megtalált foszfátvegyületek alapján a szakemberek megállapították, hogy a hold óceánjában a foszforkoncentráció a földinek mintegy 100-szorosa.

Az Enceladus óceánjából származó, jégszemcsékké fagyó vízpárából épül a Szaturnusz E-gyűrűje a Cassini-űrszonda 2007-es felvételén. Forrás: Nasa, Cassini-űrszonda.

A magas foszfátkoncentráció a karbonátokban gazdag folyékony víz és az óceánfenéki kőzetek közötti kémiai kölcsönhatások eredménye lehet. A planetológusok szerint hasonló viszonyok más, távoli csillagok körül keringő óceánbolygókon is fennállhatnak.

A foszfor felfedezése az Enceladuson komoly eredmény, hiszen ez az elem többek közt a sejtek örökítőanyagának, a DNS-nek is nélkülözhetetlen alkotóeleme, de az emlősök csontjaiban, a sejthártyában és a földi óceánokat benépesítő planktonok szervezetében is jelen van. A foszfor ezen kívül az élő sejtek energiatovábbításában is fontos szerepet játszik. A földi élet elképzelhetetlen nélküle.

Az Enceladusról származó jégszemcsékben korábban kimutatták már a nátrium, a kálium és a klór ionjait, karbonátokat, valamint megállapították, hogy az óceán vize enyhén lúgos kémhatású. A szakembereket is meglepte a kulcsfontosságú foszfor ilyen magas koncentrációban való jelenléte, amivel együtt már teljes az élet kialakulásához szükséges kémiai feltételek listája a Szaturnusznak ezen a holdján.

Az asztrobiológusok azonban emlékeztetnek, hogy noha a holdon adottak az élet kialakulásának szükséges feltételei, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a feltételek elégségesek is, és hogy az élet valóban kialakult volna az Enceladuson. A saját bolygónkon kívül továbbra sem találtunk tényleges életre utaló nyomokat. Mindazonáltal a jelek egyre reménytelibbek, a földönkívüli élet utáni kutatások pedig újult erővel folytatódnak.

Forrás: NASA