:

Gépekre cseréli az újságírókat az egyik legnagyobb német lap

Gépekre cseréli az újságírókat az egyik legnagyobb német lap

Több száz munkahelyet szüntet meg a Springer német médiavállalat az ország legnagyobb tömeglapjánál, a Bildnél. A leépítést követően a munka nagy részét a mesterséges intelligencia (MI) látja majd el – írja az MTI.

Az átszervezés részeként 18-ról 12-re csökkentik a Bild regionális kiadásainak számát, a 15 regionális szerkesztőségből pedig tízet bezárnak az év végéig. Ezen felül számos dolgozó helyét átveszi az MI: így a jövőben a szerkesztőségvezetői, lapszerkesztői, képszerkesztői, korrektori és szerkesztőségi titkári feladatokra sem tartanak majd szakembert a háznál. A levélben kijelentették:

Sajnos meg kell válnunk azoktól a kollégáktól, akiknek feladatát a digitális világban már az MI látja el

Az online kiadásra és a mesterséges intelligenciára alapozó elképzeléseket júliustól ültetik át a gyakorlatba. Az átalakítást 2024 elején fejezik be, és arra számítanak, hogy hatására a következő három évben 100 millió euróval nő a kiadóvállalat nyeresége.

A szakma legnagyobb országos érdekképviselete, a Német Újságíró Szövetség (DJV) elutasítja a Springer terveit, és azt követeli a cégtől, hogy biztosítson más munkalehetőséget az elbocsátásra ítélet kollégáknak. Frank Überall, a DJV elnöke szerint a leépítés terve nem csupán ellentétes a társadalmi felelősségvállalás elvével, de szélsőségesen ostoba is, mert a regionális hálózat leépítése a helyi ügyek iránt érdeklődő olvasóknak nyújtott szolgáltatás színvonalának csökkenésével, és végül olvasók elvesztésével jár.

The post Gépekre cseréli az újságírókat az egyik legnagyobb német lap first appeared on 24.hu.