:
Breaking News

Bizonytalanság a tőzsdéken, iránymutatásra várnak a befektetők

Bizonytalanság a tőzsdéken, iránymutatásra várnak a befektetők

A hét korábbi részében jellemzően estek a tőzsdék, miután a jegybanki kamatemelésekkel kapcsolatos hírek rányomták a bélyegüket a piacra. Egyrészt az amerikai jegybankelnök a héten megerősítette azokat a piaci várakozásokat, hogy várhatók még újabb kamatemelések az USA-ban, amíg nem sikerül nagyobb előrelépést elérni az infláció letörésében. Másrészt a brit jegybank is a piac által várt két szcenárió, tehát a 25 és az 50 bázispontos emelés közül a nagyobb választotta tegnap, vagyis 50 bázispontot emelt, ami szintén inkább a negatív oldalról befolyásolta a hangulatot. Ezek után az amerikai tőzsdéknek ugyan sikerült tegnap megtörniük az egész héten át tartó eső sorozatukat, viszont az ázsiai piacokon ma is rossz volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt az előjelek alapján vegyes és mérsékelt mozgásokra lehet számítani, vagyis iránykereséssel indulhat a nap. Magyar szempontból fontos lesz figyelni a Fitch hitelminősítői felülvizsgálatának eredményét, amelyet ma késő este tesznek közzé - ez a forint piacát is megmozgathatja.

Hirdetés

Cimkék

Keresés