:

Szent Grál vagy óriás almás bukta lesz az Apple csodaszemüvege?

Szent Grál vagy óriás almás bukta lesz az Apple csodaszemüvege?

A cég szerint a Vison Pro akkora durranás, mint anno az iPhone, és olyan hatással is lesz a világra. De az út nem tűnik teljesen simának, sőt… Úgy fest, hogy akadnak gyenge pontjai a terméknek, amelyek odavághatnak a nagy reményeknek.

Mi is megírtuk, hogy az Apple a nyár elején nagy bombát robbantott, amikor lerántotta a leplet első VR/AR, azaz virtuális- és kiterjesztett valóság szemüvegéről.

A Vision Pro nevű terméket a cég szerényen csak iPhone kaliberűnek nevezte. Tehát állításuk szerint olyan nagy hatással lesz a technológiai szektorra, és úgy általában a mindennapokra, mint az az eszköz, amely a maga korában tényleg egy pillanat alatt átformált mindent, amit korábban a mobilokról gondolt az emberiség.

A jó élet Szalai Péter 7 perc olvasás
Az Apple eldöntötte, hogy meghódítja a virtuális- és kiterjesztett valóságot
Üzlet Szalai Péter 13 perc olvasás
A Meta így nézne be a metaverzumba – mit tud Zuckerbergék új VR-szemüvege?
A jó élet Szalai Péter 7 perc olvasás
Akkora durranás volt, mint a ChatGPT, Jobs imádta, de mégis ez lett az Apple egyik legsúlyosabb bukása
A jó élet Szalai Péter 8 perc olvasás
Brutálisan drágák az új Apple cuccok, de az igazi forradalom idén (is) elmaradt

Túlzás nélkül állíhatjuk ma már, hogy az iPhone alapjaiban rengette meg a telefonos iparágat, megváltoztatta a tartalomfogyasztási szokásokat, óriási hatást gyakorolt a gaming szektorra, az online streamingre és nem mellékesen a világ egyik legnagyobb és legértékesebb vállalatává tette az Apple-t. Ha csak ebből indulunk ki, akkor az elvárások már most óriásiak a csodaszemüveg irányába, de az egyáltalán nem biztos, hogy be is váltja a hozzáfűzött reményeket.

Tényleg ez lesz az új iPhone? Kép: Apple

A sikerhez vezető utat, ugyanis számos akadály nehezíti, és az az igazság, hogy ez a projekt számos ponton elhasalhat. Meglepően sokan vannak, akik szerint ez meg is fog történni. Közéjük tartozik például Mark Zuckerberg, a Meta első embere is, aki szintén nagyon hisz a VR/AR szemüvegekben, hiszen például ezek az általa dédelgetett Metaverzum koncepció fontos alapkövei. Nos, szerinte például az Apple Vision Pro egyáltalán nem forradalmi, és semmi extrát nem lát benne.

Mi a siker?

Évek óta fejleszti a terméket az amerikai konszern és már többször elhalasztották a bevezetését. Teljesen új részlegeket hoztak létre miatta, dolgoztak és jelenleg is dolgoznak olyan technológiákon, amikkel kifejezetten az ilyen szemüvegek miatt kezdtek el foglalkozni. Tehát röviden már most rengeteg időt, energiát és pénzt áldoztak rá.

Emellett az is világosan látszik, hogy olyan eszközként tekintenek rá, amely önmagában hivatott bizonyítani az Apple technológiai fölényét, innovációs potenciálját és piaci erejét.

Egy ilyen antré után csak akkor nevezhető majd sikeresnek a termék, ha totálisan dominálja majd a piacot, és önmagában képes radikálisan megnövelni az érdeklődést az ilyen jellegű termékek iránt. Ez egyben azt is jelenti, hogy készüléknek kell születnie, amely valóban egyaránt alkalmas multimédiás tartalmak fogyasztására, netezésre, munkára, közösségi média alkalmazások használatára, valamint játékra is.

Min bukhat?

Hardver/teljesítmény

Az biztos, hogy a teljesítmény nagyon rendben lesz, hiszen megkapta az Apple M2 csúcsprocesszorát, valamint a speciális, direkt e modell számára tervezett R1 chipet is. A jelenleg rendelkezésünkre álló információk alapján, ez a konfiguráció biztosítja a szükséges számítási kapacitást és erőt.

Erős vasat kapott. Kép: Apple

Képernyő/képminőség

A kijelző kérdése már egy pár fokkal melegebb pitének tűnik. A termékbe egy 23 megapixeles Sony Micro OLED (OLED Microdisplay) kijelző kerül, amelynek a felbontása nagyobb, mintha két 4K kijelzőt tennénk egymás mellé, ami csak durván 16,5 megapixel lenne. Tehát a felbontással, részletességgel nincs gond, legalábbis papíron, és e téren az Apple szemüveg minden jelenlegi riválisát leveri.

A kép minőség bombasztikusan jó lesz, de ez nem minden. Kép: Apple

Viszont az is igaz, hogy a szemüvegekbe szánt Micro OLED egy többé-kevésbé új technológia, és például egyelőre még nem tudjuk, hogy milyen lesz az ilyen típusú megjelenítők valódi üzemideje. Benne lehet a pakliban, hogy 2-3 év után megadják magukat, ami egy ilyen árú presztízsterméknél egyszerűen nem fér bele. Kérdéses, hogy elég nagy fényerőt tudnak-e előállítani, annak homogenitását tudják-e biztosítani, illetve hosszú távon is megmarad-e a fényesség.

Elvileg játékra is alkalmassá teszi a terméket. Kép: Apple

Problémát okozhat a vibrálás, a melegedés, a megfelelő hűtés és akár a beégés is. Ez utóbbi lehet a legkritikusabb pont, hiszen ennél örökre ott maradhat annak a képi tartalomnak a nyoma, amely viszonylag hosszú időn keresztül jelenik meg a képernyőn. Ez filmeknél nem nagyon fordulhat elő, de például egy munkára szánt alkalmazásnál abszolút reális lehet az, hogy egy táblázat vagy a menüpontok órákon át ott legyenek a kijelzőn.

Az pedig csak a hab a tortán, hogy a Sony már most közölte, hogy 2024-ben, amikor is piacra kerül a termék, negyedévente csupán 100 000 – 200 000 darab ilyen típusú megjelenítőt képes leszállítani az Apple-nek.

Ez pedig önmagában radikálisan behatárolhatja azt, hogy mennyi Vision Pro szemüveget adhatnak el egy évben. Alternatíva nem nagyon van, hiszen a Samsung és az LG is csak most kezdett el foglalkozni a Micro OLED technológiával. Ráadásul egyébként sem működne az, hogy egyes szemüvegekbe más gyártótól származó képernyők kerüljenek, hiszen így nem biztosítható az ugyanolyan képminőség és képi világ.

Energia

Másik sarkalatos pont az energiaellátás. A nagy teljesítményű hardver és a szuper kijelző ugyanis zabálja az energiát. Emiatt nem is tudták megoldani a beépített akkumulátort, hanem azt külön kell majd zsebre vágni vagy az övre akasztani, és egy kábel segítségével csatlakoztatni a sisakhoz.

És az üzemidő még így is csak maximálisan két óra, ami nevetségesen kevés.

Természetesen az akkucsere viszonylag egyszerűen megoldható, de ilyenkor értelemszerűen ki kell kapcsolni a terméket.

A külső akkumulátor nem a legjobb megoldás. Kép: Apple

Valamint ez magától értetődően plusz költséget és kényelmetlenséget jelent, ráadásul senkinek nincs kedve extra akksikat hurcolnia magával. A modell ugyan használható a konnektorba dugva is, de ez megint csak kompromisszumok megkötésére készteti a felhasználókat.

Kényelem

Kényelem és komfortos használat terén az Apple Vision Pro nem fogja megváltani a világot. Az alapokat tekintve ugyanolyan kialakítású, mint a ma ismert szemüvegek, azaz használat közben valamennyire izolálja majd a felhasználót a külvilágtól, ez pedig sokakat zavar.

Van rá esély, hogy hosszú távon kényelmetlenné válik. Kép: Apple

Bár a cég pontos specifikációkat nem közölt még, a jelenlegi hasonló felépítésű készülékekből kiindulva a tömege biztos meghaladja a 3-400 grammot, ami egy idő után jó eséllyel kényelmetlenné válik majd. Ez természetesen a munkavégzés során belefér, de ha szórakozásra kerül a sor, akkor azért már nem ennyire egyértelmű a helyzet. Emellett az is száz százalék, hogy miután a fejére teszi valaki, még némi időt molyolnia kell vele, hogy a kijelzőt a beigazítsa a szeme elé és beállítsa normálisan a fókuszt.

Tehát nem úgy fog működni, mint egy telefon, aminek a képernyőjét csak megérinti az ember, és egy pillanat múlva már süvíthet a világhálón, chatelhet vagy videózhat. Ez minden egyes jelenlegi AR/VR szemüvegnél fenn áll, azaz nem hibáról, hanem a termékcsoportból fakadó sajátosságról beszélünk.

De ettől függetlenül tény, hogy beletelik kis időbe minden egyes alkalommal, hogy használatra kész legyen, és ez a mai világban, amikor mindenki, mindent azonnal akar, ez nem biztos, hogy belefér a nagy tömegek számára.

Szoftverek

Az Apple-t ismerve nem lesz hiány alkalmazásokból, amelyeket futtatni lehet majd a terméken. És az is nagyon jónak tűnik, hogy a modell harmonikusan beilleszthető majd az Apple ökoszisztémába. Az persze jó kérdés, hogy valóban nagyobb élmény lesz-e majd használni a szoftvereket egy ilyen eszközön.

Az Apple ökoszisztéma nagy érték. Kép: Apple

Erről azért nem vagyok maximálisan meggyőződve például egy szövegszerkesztő, táblázatkezelő vagy valamilyen hasonló irodai alkalmazás esetén. Nyilván valamilyen 3D-s, tervező, kép- vagy videószerkesztő applikációról van szó, akkor a VR/AR megjelenítés igen hasznos lehet.

Ár

Jó eséllyel az ár lesz az egyik legkritikusabb pont az Apple Vision Pro karrierjében. A termékért ugyanis 3500 dollárt, azaz mintegy 1,2 millió forintot kérnek majd el 2024 februárjában, amikor majd elkezdik leszállítani az első példányokat. Az iPhone nyitóára 500 dollár volt, és nyilván azóta volt némi infláció, de hát azért a 3500 dollár teljesen más szint.

Ennyi pénzt egészen biztosan nem fognak rengetegen kiadni egy ilyen eszközre, sőt ennek a felét se. Amennyiben tényleg az a cél, hogy tömegtermékké váljék a Vision Pro, akkor igen hamar jelentősen le kell valamilyen úton-módon csökkenteni az árát.

A Vision Pro lesz az új iPhone?

A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján egyelőre nem sok minden támasztja alá az Apple azon állítását, hogy a Vision Pro egy iPhone jelentőségű eszköz lehet. Egyáltalán az egész AR/VR szemüveg termékcsalád nem teszi lehetővé, hogy egy szinten emlegethessük őket.

Van esély a kudarcra, bárhogy nézzük is. Kép: Apple

Tavaly ilyen modellekből összesen 9,1 millió darabot adtak el az egész világon, úgy hogy egyáltalán nem számítanak újdonságnak ezen eszközök, okostelefonból pedig fogyott körülbelül 1200 millió darab.

Nagyon úgy fest, hogy az AR/VR szemüveg soha nem lesz olyan tömegcikk, mint hordozható zenelejátszó, a digitális fényképezőgép vagy a telefon, és ezen jó eséllyel az Apple Vision Pro sem fog változtatni.

Bukás lesz? Az biztos, hogy a termék távolról sem tűnik sebezhetetlennek, vannak már most látható gyenge pontjai, amiket nem lehet egyszerűen kijavítani, és még a rejtett aknákról nem is beszéltünk. Szerintem jó esély van a kudarcra, de majd másfél év múlva okosabbak leszünk!

The post Szent Grál vagy óriás almás bukta lesz az Apple csodaszemüvege? appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés